Jövő héten bemutathatják a Google telefonját

A New York Times szerint a Google január 5-én mutathatja be a Nexus One elnevezésű első mobiltelefonját.

A keresőszolgáltatásáról ismertté vált óriáscég a készülék megjelenéséről részleteket nem közölt, azonban erre az időpontra összehívott egy sajtóértekezletet, amelyre az Android mobileszközökre szánt operációs rendszerrel kapcsolatban küldte ki a meghívókat. A Nexus One telefonról az első találgatások december elején jelentek meg az interneten, ezek szerint a telefon gyártója a tajvani HTC lesz, és az Android új verziója fut majd rajta.

A felsőkategóriás készüléket az amerikai felhasználók közvetlenül a Google-től vásárolhatják majd meg. Ez az üzleti modell ellenkezik az Apple stratégiájával, amely szerint az iPhone-t egy-egy kiválasztott mobiltársaság szolgáltatásaihoz kapcsolva lehet csak beszerezni.

A napilap szerint a legfontosabb kérdés, hogy a Google milyen stratégiával kíván betörni a piacra, mert a Nexus One elterjedését jelentősen hátráltathatja, ha a készüléket magas áron próbálja értékesíteni. Elemzők szerint, ha készülékkel kapcsolatos költségeket a hirdetési bevételekből kívánja finanszírozni, vagy a szolgáltatókkal összefogva kedvező előfizetési stratégiát dolgoz ki, méltó ellenfele lehet Amerika legkedveltebb mobiltelefonjainak.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59