Elindult a Samsung Galaxy Store

Saját szoftverboltot indított a Samsung, mert Magyarországon az Android Market csak ingyenes tartalmakat kínál. Az új bolt böngészőben elérhető, a mobilgyártó az alkalmazások árának 30 százalékát tartja meg.

Elindult a Samsung Galaxy Store, ahol játékokat és más szoftvereket árulnak androidos okostelefonokra. A portálon olyan minőségi játékok kaphatók, mint például a NFS: Shift, Asphalt 5, Assasin’s Creed, Sims 3 és a Monopoly. Mivel a boltot a Samsung indította, a tartalmak csak az általa gyártott készülékekre telepíthetők. A Galaxy Tab táblagép, Galaxy 3, Galaxy S, Galaxy Spica, és Galaxy Ace tartozik ezek közé. Idén még bővülhet a kínálat, hiszen a Mobil Világkongresszuson bemutatkozott a Galaxy S 2, a Galaxy Gio és a Galaxy Tab 10.1-es táblagép is.

Hiánypótló a Samsung kezdeményezése, hiszen Magyarországon csak ingyenes programokat kínál az Android Market, és csak a operációs rendszer feltörésével (rootolással), segédprogramok telepítésével lehetett hozzáférni a teljes kínálathoz. A lépés egyben azt is jelzi, hogy a Samsung valamivel jobban figyeli a magyar vevők igényeit, mint a riválisai, amelyek androidos készülékein továbbra sem lehet programokat venni.

galaxystore.hu weboldalat a mobilok böngészőjében kell betölteni, a vásárláshoz netkapcsolatra, My Samsung profilra és online fizetésre alkalmas bankkártyára van szükség. A Samsung a hazai fejlesztőket arra buzdítja, hogy töltsék fel szoftvereiket a boltba. Ingyen csatlakozhatnak, a Samsung a bevétel 30 százalékát tartja meg, ugyanúgy, mint a Google.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59