Mobilon is szavazhatnak az észtek

Külföldről is gond nélkül szavazhatnak az észtek a választásaikon, mert az elektronikus rendszerük csak netkapcsolatot vagy mobiltelefon és egy speciális azonosító kártyát igényel.

Észtország korábban világelsőnek volt az informatika területén, és lehetővé tette a választóknak, hogy a voksolás napja előtt a neten leadhassák szavazatukat. Most már mobilon is szavazhatnak. Az elektronikus szavazáshoz egy speciális személyazonosító kártya kell, amely rögzíti a választó adatai, valamint azt, hogy élt állampolgári jogával.

Ezt a rendszert meglehetősen praktikusnak tartják, mert a szavazónak nem kell feltétlenül választókörzetében lennie voksának leadásakor, sőt akár külföldön is tartózkodhat.

A mostani választások előtt számítógépes szavazók február 24. és március 2. között adhatták le szavazatukat. Ezzel hozzávetőleg 140 ezer választópolgár élt, ami a választásra jogosultak több mint 15 százaléka.

A Postimees című napilap összesítése szerint külföldön tartózkodó észtek interneten keresztül Finnországból szavaztak a legtöbben, szám szerint 1541-en. Nagy-Britanniából 474-en, Németországból 337-en, az Egyesült Államokból pedig 305-en voksoltak. A kimutatás szerint érkeztek szavazatok olyan távoli országokból is, mint Trinidad és Tobago, Szingapúr vagy Uganda. Összesen 106 országból futottak be elektronikus szavazatok az észtországi központba. A mobiltelefonos szavazással 2690-en éltek az észt újság adatai szerint.

Észtország a három balti állam, az egykor ugyancsak a szovjet tagköztársaságok sorába tartozott Lettország és Litvánia után a legkisebb. Területe alig fele Magyarországénak, lakosainak száma 1,3 millió. Az etnikai összetétel azonban még mindig gondnak számít Észtországban, hiszen a lakosság bő negyede oroszajkú.

Azt követően, hogy a balti államok megszabadultak az öt évtizedes szovjet uralomtól, Észtország gazdasága szárnyalásnak indult, az ország a közép- és kelet-európai térség egyik mintaállama lett.

A 2008-as pénzügyi válság azonban Észtországot is megviselte, a GDP 2009-ben 14 százalékkal csökkent, a munkanélküliek száma ugyanakkor meredeken nőtt, az idén februárban 10,4 százalékos munkanélküliségi arányt regisztráltak.

A gazdasági nehézségek ellenére a jelenlegi miniszterelnök, Andrus Ansip politikai formációja, az Észt Reformpárt tűnik a győzelemre esélyesnek, a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok alapján 29 százalékot kaphat. Szövetségese, a jobbközép Pro Patria-Res Publica a szavazatok 25 százalékára számíthat. Az ellenzéki Centrumpártnak mindössze 23 százalék juthat, míg a szociáldemokraták a voksok 14 százalékát szerezhetik meg, ami arra mutat, hogy a koalíciós pártok kényelmes győzelmet arathatnak. A jelenleg kormányzó pártszövetség kisebbségben van a maga 49 mandátumával a 101 fős Riigikoguban, vagyis az egykamarás parlamentben.

A miniszterelnök bizakodó és reményét fejezte, hogy a kormány ellenfelei is egyszer végre megértik, hogy Észtország a lehetségesen a legjobb állapotban vészelte át a világválságot.

Edgar Savisaar, a Centrumpárt vezetője, Tallinn főpolgármestere viszont azzal vág vissza, hogy az egyszerű észt emberek kényszerültek a válság terheinek az elviselésére, és a kormány a krízissel takarózik, amikor a gazdasági-társadalmi gondok szóba kerülnek. Savisaar szerint lábával szavazott az a 118 ezer észt, aki külföldre távozott az elmúlt években, hogy a magasabb kereset reményében munkát találjon. A média és a kormány által lefestett idilli kép korántsem felel meg a valóságnak - állítja az ellenzéki vezető.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59