A mobilos Windows lenyomja az iPhone-t

A Microsoft mobilos operációs rendszere, a Windows Phone 7 négy év alatt a mostani 5,5 százalékról 21 százalékra növeli majd piaci részesedését, jósolják az IDC piackutató cég szakértői. Elemzésük szerint az okostelefonok piacán az Android erősödő dominanciája várható, a Blackberry és az iPhone enyhe visszaesése, a Symbian halála, és a Windows szárnyalása.

A Windows felemelkedésére a jelenlegi erős növekedése és a Nokiával kötött milliárdos megállapodás ad okot, de az elemzők szerint a Microsoftnak ennek ellenére sem sikerül majd a megszűnő Symbian teljes piaci részesedését átvenni, mert annak bő negyedét az Android szívja majd fel. A Blackberry és az iOS hanyatlása mögött az áll, hogy a két operációs rendszer zárt, csak az RIM, illetve az Apple néhány készülékén fut, így a teljes okostelefon-piac bővülési ütemével nem tudják tartani a lépést. A teljes piac növekedését évi 20 százalékra teszik az elemzők.

Ha bejön az IDC számítása, négy év múlva már majdnem minden második okostelefonon Android fut majd. Persze erre nem garancia még az sem, hogy a cég általában megbízhatónak számít, hiszen a tavaly ilyenkori hasonló elemzésükben 2014-re jósolták az Android 25 százalékos piaci részesedését, ami a valóságban 2011 elején jött el, és várhatóan idén év végére 39 százalékra nő.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59