Így lesz a Samsung a mobilipar császára

2011.09.09. 17:15
Dél-Korea arról híres, hogy szinte a teljes lakosság internetezik, és a fejlett környezet láthatóan jó hatással van az informatikai cégek fejlődésére. A Samsung kezdi utolérni a Nokiát, és az Apple is lőtávolságban van. Csak az a baj, hogy visszalő. Persze a Samsung nem hátrál, hanem folyamatosan fejleszti az arzenálját.

Több éve szeretném megírni, hogy a Samsung miként lett a világ egyik legnagyobb mobilgyártója, és néhány hete úgy éreztem, itt a megfelelő alkalom. A számok nagy sikerről árulkodnak, a vállalat már több mint egymilliárd mobiltelefont gyártott le, és eddig semmi sem tudta lelassítani a növekedését. De az Apple elrontotta a tervemet.

Felfelé a csúcsra

A Samsung 2006-ban még harmadik volt a mobiliparban, harmadakkora, mint a Nokia. A piacvezető finnek 344 millió mobilt adtak el egy évben, a feltörekvő dél-koreai vállalat 116 milliót.

 

Négy év alatt a Samsung sokat ledolgozott a hátrányából, 2010-ben már 281 millió készüléket értékesített, miközben a Nokia 461 milliót. Minden eladást számba véve a Samsung kétharmadakkora, mint a Nokia. A Strategy Analytics becslése szerint az okostelefonok piacán le is hagyta nagy finn riválisát. Az elemzőcég szerint 2011 második negyedében az Apple vezetett 20,3 millió okostelefonnal, a második a Samsung 19,2 millióval, míg a Nokia a harmadik 16,7 millióval.

Másolás mesterfokon

Ironikus módon a Nokia egyik volt vezetője, Anssi Vanjoki mondta azt egy iPhone-szerű készülék bemutatásakor, hogy büszkén lemásolják a jó megoldásokat. Azóta kiderült, a Nokia semennyire nem ért a másoláshoz, és el is indult lefelé a lejtőn. A Samsung viszont bajnok kopipésztelőként jutott fel a csúcsra, emiatt be is perelte az Apple.

Éppen ez az Apple–Samsung-párbaj gátolta a cikkem megjelenését; a naponta változó helyzetben nem lehetett kijelenteni, hogy a Samsung lesz a mobilipar vezető ereje. Először betiltották a Galaxy Tab készülékek európai forgalmazását, majd Németországra korlátozták a tilalmat, aztán Hollandiában is elindult az ügy, amely már a tableteket és a mobilokat is érintette. Jelenleg a bíróság végleges döntésére várnak a cégek, és a Samsungot már Japánban is támadja az Apple. A kaliforniai cég győzelme esetén előfordulhat, hogy le kell venni a koreai óriás termékeit a boltok polcairól, bár elemzők szerint erre nincs sok esély.

Samsung Galaxy S vs. iPhone 3G
Samsung Galaxy S vs. iPhone 3G

Hogyan jutott el oda a Samsung, hogy magára haragította az Apple-t? A Galaxy S volt a Samsung első igazán sikeres okostelefonja, több mint tízmilliót eladtak belőle. Nehéz lenne tagadni, hogy az interfész tervezésekor az iPhone volt a minta. Az alkalmazások menüjében ugyanolyan az elrendezés, ugyanúgy oldalra kell lapozni, és mindkét készüléken négy rögzített ikon van az alsó sorban. Én is egy iPhone 3G után váltottam a Samsungra, és a modell kiválasztásánál sokat nyomott a latba a két készülék közti hasonlóság. Persze nem lehet elhallgatni, hogy a Galaxy S többet nyújt, mint az iPhone, hiszen a lemásolt ikongyűjtemény mellett van egy widgetekkel telepakolható főmenü is, és ez lényeges a felhasználói élmény szempontjából.

Mindenesetre a Samsung annyira belejött a másolásba, hogy már saját magát is klónozza. Idén nyáron jelent meg a Samsung Galaxy S Plus, amely pontosan úgy néz ki, mint a tavalyi sláger, a Galaxy S. Persze sok minden változott, az eredeti Galaxy S induló ára 130 ezer forint volt, míg az új Galaxy S Plus 100 ezerért kapható. Nemcsak olcsóbb, jobb is. A mobilnetes letöltési sebesség 7,2 megabitről 14,4-re nőtt, a processzor 1 GHz helyett 1,4 GHz, az akku 10 százalékkal nagyobb kapacitású, és a legújabb Android fut rajta.

Az új modell más szempontból is jobb vásárnak tűnik, mint az előző. Egy mobilt is gyártó vállalat vezetője mondta, semmilyen eszközből nem venne a gyártás első évében (kijelentését nem a nyilvánosságnak szánta). Állítását azzal támasztotta alá, hogy a fejlesztőcégek gyártás közben gyakran belepiszkálnak az alkatrészekbe, frissítik a csipeket, lépésenként tüntetik el a kisebb hibákat.

 

A Samsung az új csúcsmodellnek, a Galaxy S II-nek is elkészítette az olcsóbb klónját. Ez a Galaxy R, amelynek szintén kétmagos processzora van, de alacsonyabb az órajele, kisebb a kijelzője, gyengébb a kamerája, és nehezebb. Valószínűleg a Galaxy S II és az S Plus közé árazzák be. A drága Galaxy S II-ből is eladtak bő két hónap alatt ötmilliót, tehát az olcsóbb klón is sikeres.

A Samsung már több tucat mobilt és táblagépet dobott piacra Galaxy márkanéven, és folyamatosan frissíti a kínálatát. A második grafikonon jól látszik, hogy a stratégia bejött, a cég hatalmas lendülettel megy előre. A berlini IFA-n két új tablet jelent meg a Samsungtól, a Tab 7.7 és a Tab Note, amelyeket nem lehet a mobiloktól elkülönítve kezelni. Egy jó táblagép nagy hatással lehet az okostelefonjainak a sikerére.

Galaxy Tab és Dávid-2

Problémás szabadalom

Csupán a szabadalmi háború okoz némi gondot, a mobiliparban szinte mindenkit pereskedik valamelyik riválisával. Az Apple az egyik legkeményebb játékos, és úgy általában az Android sikere is szúrja a szemét. A támadások által érintett mobilgyártók szabadalmak vásárlásával próbálnak védekezni.

Az Androidot fejlesztő Google lecsúszott a csődbe ment Nortel szabadalmi hagyatékáról, mert elhappolta előle egy rivális konzorcium (Apple, EMC, Ericsson, Microsoft, RIM és Sony), de megvette helyette a Motorolát, annak 17 000 meglévő és 7500 bejegyzés alatt álló szabadalmával együtt. A Google már bebizonyította, hogy a megszerzett szabadalmakkal kisegíti az androidos gyártókat: a tajvani HTC-nek már átadott néhányat, hogy a mobilgyártó meg tudja védeni magát az Apple-lel szemben.

Ezzel még nem ért véget a történet. A Samsung figyelmét az InterDigital eladásra kínált 9000 távközlési szabadalma is felkeltette, amely iránt az Apple és a Google is érdeklődést mutatott. A Samsung az InterDigital mobilos technológiáinak használatáért 400 millió dolláros licencdíjat fizetett 2009-ben, ám a portfolió felvásárlása ennek sokszorosába, elemzői becslések szerint 5 milliárd dollárba kerülne.

Ha a Samsung hajlandó fizetni, igen komoly fegyverarzenál kerül az androidos tábor birtokába, és a riválisok kétszer is meggondolják, érdemes-e velük kekeckedni. Egyébként a dél-koreai cég nemcsak vásárol, tavaly 4551 szabadalmat védett le az USA-ban, amíg az Apple csak 563-at.

Ráadásul a Samsung több stabil lábon áll. Nemrég jelent meg az általa kifejlesztett Bada második verziója, és már ennek az operációs rendszernek is 1,9 százalékos részesedése van az okostelefonok piacán. A dél-koreai cég a Windows Phone 7 operációs rendszert is használja, és a legfrissebb hírek szerint ő gyártja majd az első Windows 8-as táblagépet.

Végső érvként pedig azt hozható fel a Samsung várható győzelme mellett, hogy a cég a világ legnagyobb memóriachipgyártója, a második legnagyobb beszállító a félvezetőiparban, és a kijelzőgyártásban is jó a pozíciója. Nagyon sok elektronikai gyártó, például az Apple is a Samsung által készített alkatrészeket építi be a kütyüiba. A Samsung azt is megtehetné, hogy elhallgat egy újítást, és azt a saját eszközeiben mutatja be először. Ezt pedig az Apple biztosan szeretné elkerülni.