Ujjlenyomat-olvasó lesz az iPhone 5S-ben?

2013.04.15. 17:12

Júniusban jelentik be, és júliusban kerül a boltokba az új iPhone - derül ki a Topeka Capital befektetési tanácsadó cég előrejelzéséből. A cég technológiai specialistái éppen Kínában és Tajvanon tárgyaltak két héten át a nagy amerikai techcégek számára nélkülözhetetlen összeszerelési, beszállítói és alkatrészgyártói feladatokat teljesítő vállalatokkal, így az információik első kézből származnak.

A meg nem erősített hírek szerint az iPhone 5S követi azt a trendet, hogy az Apple minden páratlan évben újítja meg teljesen a telefonját, beleértve annak formatervezését is; páros években csak kisebb-nagyobb, általában szoftveres plusz fejlesztéseket rak rá erre az alapra. Ilyen volt az iPhone 3GS-ben a videófelvétel lehetősége, vagy a 4S-ben a Siri beszédfelismerő és digitális asszisztens. A távol-keteti pletykák azt ígérik, az iPhone 5S nagy újdonsága az ujjlenyomat-olvasó lesz, ami drasztikusan megemeli majd az iPhone-ok biztonságát, elvégre ha csak a telefon gazdája tudja azt bekapcsolni, gyakorlatilag nem lesz érdemes iPhone-t lopni. Ezt a teóriát erősíti, hogy az Apple tavaly júliusban 356 millió dollárért vásárolt fel egy biometrikus azonosító technológiákat fejlesztő céget, az AuthenTec-et, aminek közel 200 szabadalma van ujjlenyomat-leolvasási és azonosítási technológiák terén. Olyan hírek is felmerültek, hogy az ujjlenyomatos azonosítás alapban benne lesz a telefonban, de az azt használó alkalmazásoknak licencdíjat kell majd fizetniük az Apple-nek.

Szintén a Topeka értesülései (és szintén régóta keringenek erről is pletykák) szerint az Apple egyszerre két régi szokásával is szakít az iPhone idei generációjával. Egyrészt lesz belőle egy szokásosan drága csúcsmodell, és egy olcsó, középkategóriás verzió. A telefonnal ilyet még sosem csinált az Apple, mindig csak az aktuálisan a legjobbnak számító modellt mutatta be, és az egy évvel azelőttit tekintette középkategóriás modellnek. Tavaly év végén az új iPad és vele párhuzamosan az iPad Mini bejelentésekor azonban eltért ettől a szokástól, és az eladási adatok azt mutatják, az olcsóbb Mini sokkal jobban bejött, mint a szokásos, még erősebb, még gyorsabb, még többet tudó nagy testvér. A hírek szerint a 650 dolláros csúcs-iPhone 5S mellett egy 400 dolláros kisebbel próbálkozik majd idén az Apple, amit ránézésre a színes műanyag hátlap különböztet majd meg az elit verziótól. Ez szintén meglepő húzás lenne az Apple-től, ami eddig görcsösen ragaszkodott a kizárólag fekete és fehér színekben kapható telefonokhoz.