Itt vannak az első Google Glass-videók

2013.04.18. 10:12

Bár még meg sem jelent, már hatalmas vitákat váltott ki a Google speciális szemüvege. Nem is annyira a szemünk elé vetített információkkal van a gond, a legtöbben inkább attól félnek, hogy a Glass viselői anélkül filmezhetik majd le őket, hogy tudnának róla. Érdekes kérdés például, hogy Magyarországon mekkora nehézségbe ütközik majd az eszköz forgalmazása, tekintve, hogy a hazai szabályozások nem nézik jó szemmel, ha valaki kémtollat és egyéb, képrögzítésre alkalmas, de nem egyértelműen kamera formájú eszközt rendel (például Kínából).

A Google Glasst pillanatnyilag csak néhány szerencsés kiválasztott használhatja, és a pilot indulása óta most először láthatunk olyan felvételeket, amik a szemüveggel készültek, de nem okosították meg a Google reklám- és hardveres szakemberei.

A filmekből leszűrhető tapasztalatok elég vegyesek. Egyrészt kiderült, hogy a felvétel ideális körülmények között jó minőségű lesz, de ez nem meglepő, hiszen azt már korábban is tudtuk, hogy a kamera 720p felbontásban rögzít. Szintén nem meglepő, hogy igaza lett azoknak, akik az első, reklámcélú videókat látva azt mondták, egy hétköznapi embernek nem lesz könnyű dolga, ha igazán jó videót akar lőni a Glass segítségével.

A gokartozás közben rögzített felvétel valóban sokat visszaad az élményből, és biztosan egyszerűbb is volt egy szemüveggel felvenni, mint szenvedni egy a sisakra így-úgy felrögzített kamerával, de érdekes látni, ahogy emberünk felhajtja a sisak plexijét csak azért, hogy visszatolja az erőhatások miatt le-lecsúszkáló szemüveget az orrára.

A szemüveggel rögzíteni azt, ahogy kibontjuk a szemüveg csomagolását, illetve azt, ahogy épp a számítógépen játszunk – ez lehet a jövő, mármint ha egy pillanatra őszintén végiggondoljuk, milyen típusú érdekesség történik egy átlagember életében. Ami egyelőre kimaradt, pedig valószínűleg jelentős részét teszi ki majd a Youtube-ot elárasztó felvételeknek: a gyerekes és kutyás videók.

Nagy divatja van a videómegosztókon az olyan felvételeknek, amiken egy-egy szakértő magyarázza el, hogy is kell egy bizonyos dolgot megcsinálni. Sminkelés, hajvasalás, vagy épp puzzle-labda összerakása – mostantól mindez akár első személyű nézőpontból is látható, minden eddiginél egyszerűbben megoldva.

De persze az is kiderül, hogy nem is olyan egyszerű elfogadható minőségű videót felvenni, például egy olyan szobában, aminek egyik falán egy a nappali világosságot beeresztő ablak van. A felvételen beszélgető emberek arca sötét marad, viszont kiválóan megfigyelhető a háttérben tevékenykedő, amúgy tökéletesen érdektelen emberek tevékenysége.