Negyedik mobilszolgáltatóval sem garantált az árcsökkenés

Hazánkban nem drága a mobilozás, és a szolgáltatók európai viszonylatban jól teljesítenek, derült ki a mobilpiacot közgazdasági szempontból elemző Infrapont Kft. tanulmányából. A telefonhívások ára például 2006 környékén nagy mértékben csökkent, és azóta is az uniós átlag alatt van. Az OECD fogyasztói kosarában lévő szolgáltatásokat 2010-ben harmadannyiért lehetett megvenni, mint hét évvel korábban.

Pápai Zoltán, az Infrapont ügyvezető igazgatója arra is rámutatott, hogy az Európai Unió adatai alapján 2010-ben az átlagos magyar percdíjak 35 százalékkal alacsonyabbak voltak az uniós átlagnál. A szakértő azonban arra is kitért elemzésében, hogy az OECD fogyasztói kosarai teljesen használhatatlanok, mert az sms tekintetében egyáltalán nem illeszkednek a fogyasztói szokásokhoz. Az OECD ugyanis alacsony fogyasztásnak tartja a havi 100 sms-t, holott a huszonhét uniós ország átlaga csupán 59 darab havonta.

Különösen kirívó esetek is vannak, mint például hazánké: havonta átlagosan 11 sms-t küldünk. Elég komoly ellentmondást okoz, hogy az OECD a fogyasztói kosarak összehasonlításakor egy kalap alá veszi az sms-t és a telefonhívást, mert így az üzenetek ára miatt kerül hazánk a lista végére. Ha az sms-t nem vesszük figyelembe, máris sokkal jobb lesz Magyarország helyezése.

A magyar mobilinternet is viszonylag olcsónak számít Európában, de csak akkor, ha a laptopokba szánt, kizárólag internetezésre használható díjcsomagokat vizsgáljuk. Az okostelefonokkal igénybe vehető, telefont és netszolgáltatás tartalmazó ajánlatok esetében egészen más a helyzet. Ezeknek az elemzésével azonban nem foglalkozott az Infrapont, mert erre az összetettebb feladatra nem állt rendelkezésére elegendő idő.

A laptopos díjcsomagok közül az Infrapont az 1, 2, 5, 10, 15 és 30 gigabájtos adatkorlátot biztosító ajánlatokat hasonlította össze. Érdekes felfedezés, hogy a nagy nyugat-európai piacokon jellemző az alacsony, 1-2 gigabájtos adatkorlát, és 8 tagállamban egyáltalán nincs havi 30 gigabájtos ajánlat. Érdemes közelebbről is megvizsgálni egy-egy országot: a briteknél a laptopos mobilnet-csomagok mediánja havi 2,5 gigabájt, a németeknél 5 gigabájt, hazánkban azonban 7 gigabájt.

A laptopokon kicsit szűkösnek érezhető, havi 2 gigabájtos csomagok árainak nemzetközi összehasonlításában Magyarország előkelő helyen szerepelt, 40 százalékkal olcsóbbak vagyunk az uniós átlagnál.

Mit nyerhetünk egy negyedik szolgáltatóval?

Az Infrapont megállapította, hogy a magyar árak európai összehasonlításban nem magasak: a telefonszolgáltatás a középmezőnyben, a laptopos internet a legjobb harmadban van. De ezen kívül a cég azt is megvizsgálta, hogy adott szituációban milyen változásokat hozhat egy negyedik szolgáltató. Az Infrapont szerint a mobil és a mobilinternet penetrációja, a hangszolgáltatás és a laptopos mobilnet ára sem jobb azokban az országokban, ahol négy szolgáltató van, mint ahol csak háromszereplős a piac.

Nem minden esetben jár árcsökkenéssel egy új szolgáltató megjelenése. Pápai Zoltán kifejtette, hogy ahol három szolgáltató mellett jelent meg egy negyedik, két forgatókönyv érvényesült. Helyi belépővel csak a kezdeti évben tapasztalható jelentősebb árcsökkenés, utána ez a cég is felveszi a riválisai ütemét. Ha azonban külföldi szolgáltató jelenik meg negyedikként, akkor hosszabb távú árcsökkentő hatás érvényesül.

Meglepők lehetnek ezek a kijelentések, mert egy hónappal ezelőtt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nagyjából az ellenkezőjét állította, és a szervezet szakértői úgy döntöttek, hogy a három mobilcég frekvenciajogosultsági szerződését nem hosszabbítják meg, hanem újra kell pályázniuk, ha folytatni akarják a működésüket.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57