Kiselefánttal és kis telefonnal újít a Nokia

2013.05.09. 14:58

Két dolgot egészen biztosan imádnak a tinédzserek: a cuki állatokat, és a cuki telefonokat. A Nokia mindkét igényt megpróbálja kielégíteni, az előbbit a Fővárosi Állat- és Növénykert platina fokozatú támogatójaként, ami legalább hárommillió forintnyi egyben befizetett támogatást jelent, az utóbbit pedig egy új mobiltelefonnal, amit csütörtökön, az elefántkifutó árnyékában mutattak be.

Most nyilván sokan azt gondolják, hogy a sajtót inkább a majomházban kellett volna tájékoztatni, de a Nokia nem véletlenül választotta az ormányosokat. A pár hónapos kiselefánt neve Asha, és ugyanígy hívják a finn cég olcsóbb készülékeit is. Az elsősorban Indiába és Kínába szánt portfolió új tagja az Asha 501-es modell.

Bár a Nokia még csak egy prototípust tudott megmutatni a nyár közepén megjelenő készülékből, addig nem hagytuk ott a sajtótájékoztatót, amíg az Ashával le nem tudtuk fotózni Ashát. Íme:

Nem végleges a bemutatón kipróbált eszköz hardvere és szoftvere, ezért a kép minősége alapján nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. De azért sejthető, hogy a százdolláros mobil kamerája a végleges állapotában sem lesz nagyságrendekkel jobb. Az Asha 501 kamerája 3,2 megapixeles, van benne bluetooth és wifi, de a mobilhálózaton csak 2G-re tud csatlakozni, és a földrajzi helyzetünket sem műholdakkal méri be, hanem a cellainformáció alapján.

Az érintőkijelzős Asha 501 teljesen új operációs kapott, amely elég jól utánozza más okostelefonok működését. A programokból oldalra lapozva lehet kilépni az indítóikonokat tartalmazó főmenübe. Van egy másik menü, amiben időrend szerint sorakoznak az események: korábbi hívásaink, üzeneteink, a legutóbb megnyitott programok. Ez az a plusz, amitől az Asha 501 kicsit jobban hasonlít az okostelefonokra, mint a sorozat korábbi modelljei.

A mobil elfogadható sebességgel tölti be a programokat, és a Nokia Store nevű boltból további appokat tudunk letölteni (profibb júzerek kedvéért: Java alapú szoftvereket). Természetesen van a készüléken Facebook-app, és a telefonnal készült fotókat meg tudjuk osztani. A készülék részletesebb tesztjét a végleges hardverrel végezzük majd el.