Komáromban készül az androidos Nokia

A Tech2 kütyüportál értesülése szerint a Nokia komáromi gyárában pár hete elkezdték gyártani a vállalat első androidos okostelefonját, amit hivatalosan csak jövő hétfőn, a barcelonai mobilkiállításon fognak leleplezni. A portálnak nyilatkozó informátorok azt is megerősítették, hogy a mobil pontosan olyan, mint ami kiszivárgott képeken is látható.

Egyben azt is elmondták a tech2-nek, hogy a telefonra a Nokia saját indítómenüt és szoftverboltot telepít a készülékre, és az interfész a Windows Phone csempevilágát idézi majd.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a Nokia melyik kiváló márkanevét alkalmazza majd. Az Ovit sajnos már nem alkalmazza, de a Here Áruházzal még betöltheti azt a piaci űrt, amit angol nyelvterületen a Samsung a fergeteges S Voice-szal ural.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

5 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32