Mélységet is lát az új HTC One

2014.03.25. 17:40

A HTC One kapta meg a barcelonai mobilkongresszuson az iparág egyik legrangosabb díját, ez lett az év legjobb készüléke, és azóta mindenki izgatottan várta a tajvani cég következő nagy bejelentését, amit március 25-re időzítettek. A keddi londoni sajtótájékoztatón nem okozott nagy meglepetést a tajvani gyártó, mert hetek óta minden kütyüblog az új One készülékről kiszivárgó információkkal volt tele.

A telefon végül a One M8 nevet kapta, és a csúcskategóriában az iPhone 5S és a Galaxy S5 riválisa lesz, ami így, egy mondatban elég furcsán hangzik. Mármint az 5S és az S5. A One kinézete szerencsére nem nagyon változott, megmaradt a sokak által dicsért dizájn, és most már a készülék 90 százalékát fém borítja. A HTC One M8 első benyomásunk alapján jól van összerakva, akárcsak az elődje. Az egyik leglátványosabb különbség a hátlapon találhat dupla kamera.

Tavaly sok mindenben élen járt a HTC, például a One volt az egyik első okostelefon 1080p full hd kijelzővel. A felbontás és az 5 colos méret megmaradt, aminek igazából örülhetünk, nem olyan sürgős növelni a felbontást. Ekkora méretben a full hd is nagyon szép, alig látni a pixeleket. A 4K jobban terhelné a processzort, és a pixelsűrűség miatt erősebb háttérvilágításra lenne szükség.

Ennél sokkal izgalmasabb azonban a HTC One kamerája, amivel a cég már tavaly is meglepetést okozott. Az Ultrapixel nevű megoldás azt takarja, hogy a kamera megapixelben számolva nem produkál nagy a felbontású képeket, viszont a nagy pixelméretű szenzorral félhomályban jobban tudunk fotózni, kevésbé lesz zajos a kép. Most a telefon londoni bemutatóján megint a kamerát tuningolta a HTC, és ismét egy nagyon szokatlan módszerrel: egy mélységszenzort is beépített a készülékbe, amivel a telefon információkat kap arról, hogy a képre kerülő objektumok hol találhatók a térben. Ezzel jobban szabályozható a mélységélesség, amire eddig kevés mobil tudott. Az is nagy előrelépés, hogy a kamera minden fontos tulajdonsága, például a fényérzékenység, fehéregyensúly és záridő manuálisan állítható. Az egyéni beállításokat el is tudjuk menteni, hogy később könnyebb legyen ugyanazt alkalmazni.

Nem panaszkodhatunk a szemközti kamerára sem, a felbontása 5 megapixelre nőtt, amivel nagyszerű szelfiket és videókat tudunk gyártani. Gyakorlatilag jobb minőségű a másodlagos kamera, mint az olcsóbb okostelefonok fő kamerája.

Ami a belsőt illeti, a HTC a legújabb Snapdragon 801 processzorra váltott. Ehhez 2 gigabájt RAM és 32 gigás belső tárhely tartozik, amit akár 64 gigabájtos kártyával is bővíteni tudunk. Az akku 2600 milliamperórára nőtt, ami viszonylag nagy előrelépés az előd 2300 millijéhez képest. A Samsung Galaxy S5-höz hasonlóan a One M8-ban is megjelent az extrém energiakívélő mód, amivel a 100 százalékra töltött készülék két héten át tud hívásokat és sms-t fogadni. Wifin már támogatja az új 802.11ac szabványt, LTE-n hozza a 150 megabitet.

A One M8 a legújabb Sense 6 interfésszel letisztultabb, egyszerűbb lett, és a HTC rányomult a tartalomra, a Blink feed nevű hírfolyamba egy keresőkifejezés bepötyögésével tudunk új információkat behúzni. Ennek a programozási interfészét külső fejlesztők előtt is megnyitották, tehát helyi hírfolyamok, speciális tartalmak is megjelennek majd a kínálatban. Az általunk készített fotókból és videókból a telefon hangulatos filmet tud összefűzni, és nyáron elindít a cég egy új online szolgáltatást, amelyen meg tudjuk osztani ezeket az ismerőseinkkel.

Új gesztusok is megjelentek, például amikor három ujjunkat végighúzzuk a kijelzőn, rögtön külső hangszóróra tudjuk küldeni a készülék hangját. Ha felemeljük a csörgő készüléket a fejünkhöz, ezzel rögtön fel is vesszük a hívást. A speciális védőtokra csak rá kell koppintani kétszer, és információkat kapunk az időjárásról, a beérkező üzenetekről.

Még annyit érdemes tudni, hogy a HTC One M8 Magyarországon májusban jelenik meg a boltokban. Mi már a héten jelentkezünk egy alaposabb teszttel.