Űrtechnikával megy háborúba a Samsung

2015.03.02. 09:01

Lekerekített oldalú téglatestek még soha nem néztek ki annyira jól, mint amiket a Samsung tolt a szemeink elé Barcelonában. JK Shin, a cég mobilipari főgóréja nem szerénykedett, hanem páros lábbal rugdosta az Apple-t, ahol csak érte: szarabb a kamerájuk, elhajlik a telefonjuk, és az örökkévalóságig tart feltölteni az akkut.

Kicsit sajnáltam, hogy a végén nem csúszott át a bemutató egy őrült rave-partiba, mert a hozzávalók megvoltak: gigantikus kijelzők, színpad, hightech cuccok mindenfelé, és világítós karkötőket is kiosztottak a látogatóknak, olyanokat, amilyenekkel az atomhülyére szétcsúszott partizók szoktak csápolni, amikor a dídzsé végre ledobja a basszust.

A normál Galaxy S6 konzervatív formájú, az üvegborítást leszámítva nem sokban különbözik a sorozat korábbi tagjaitól. Nyilvánvalóan azért kellett megtartani, mert az üveg hajlítgatása most még drága és/vagy sok pénzt el lehet kérni az egyedülálló dizájnért, ami ez Edge-et olyanná teszi, mintha 2043-ból küldték volna vissza egy időgéppel.

A Samsung idén nem arra fókuszált, hogy lenyomja a torkunkon a saját szoftvereit, amelyekkel a Google appjait duplikálta, hanem egy dizájnert állított a színpadra, aki arról beszélt, hogy mindenhol igyekeztek leegyszerűsíteni a rendszert. A menükből kidobálták a fölösleges pontokat, a félreérthető ikonokat pedig feliratokra cserélték le. Még színekkel is kommunikálnak! Zöld felülete van a telefonnak, lila a videólejátszónak, sárga a névjegyeknek.

A hardver is fejlődött, a RAM állítólag 80 százalékkal gyorsabb, a tárhely a számítógépes SSD-k és a mobilipari gyökerű eMMC tárolók legjobb tulajdonságait kombinálja, az akkumulátorokat pedig úgy rakták össze, hogy 10 perc alatt fel tudjuk tölteni annyira, ami 4 óra használatra elég. Azt mondják, feleannyi idő alatt tölthetjük fel 100 százalékra, mint egy iPhone 6-ot.

JK Shin a Galaxy S6 fotós képességeit emlegetve rúgta bele az Apple-be a legnagyobbakat. Az iPhone 6-tal sötétben készített képeken és videókon nagyjából semmi nem látszott, a Galaxy videóján azonban minden elég fényes volt. 

Fáziskésésben, de még mindig a csúcson

A HTC kicsit tovább csiszolta a koronaékszerét, de elképesztően nagy újítást nem vitt véghez. Bemutatott egy VR-sisakot, amivel a Samsung már tavaly előállt, és persze piacra dobott egy fitneszkarkötőt is.

Az M9 nagyjából úgy néz ki, mint a tavalyi M8, de nincs annyira finoman lekerekítve a fémből készült ház oldala. Van rajta egy vékony perem, ami elég jól érezhető, amikor  megmarkoljuk  a mobilt. Azt nem mondanám, hogy vág, de határozottan érezhető, hogy ott van valami. Az M9 kicsit vaskos is, középen majdnem egy centiméteres.

A One M9 a korábban kiadott One modellek újramixelése, és a HTC veszélyes vizekre evez azzal, hogy elkezd számokkal dobálózni. A kamera 20 megapixeles képeket és 4K videókat gyárt, a sztereó hangszóró erős, és az új nyolcmagos processzor is erősebb, mint a tavalyi csip. Az a gond, hogy ezek viszonylag egyszerű újítások, amiket bárki megtehet. A HTC-nek valami nagy dobásra lett volna szüksége, ami automatikusan kinyitja a vevők pénztárcáját.

A nagy bejelentést szerepét a HTC Vive nevű VR-sisak kapta meg, amit a játékfejlesztő Valve közreműködésével raktak össze. A fejlesztőknek szánt változat tavasszal megjelenik, és még az idén kapható lesz a végleges verzió, amit már otthoni használatra is jó. Hogy ki és miért merülne el otthon a virtuális valóságban, arra még a többiek is keresik a válaszokat.

Hallo, okosóra?

Az LG később fogja bejelenteni az új csúcsmobilját, a G3 utódját, és mint a mesebeli lány, hozott is ajándékot, meg nem is. Négy új középkategóriás modellt lehetett közelebbről megnézni, ezek mind megkapták a G-sorozatra jellemző hátlapi gombokat, és ezzel egységesebbé vált az LG kínálata. Ezeket a mobilokat pár hete bejelentették, tehát jól ismert telefonokat lehetett közelebbről megvizsgálni.   

Nagyobb újdonságként hatott a két új okosóra, az Urbane és Urbane LTE, de csak azért, mert azokat muszáj felpróbálni, hogy lássuk miként mutatnak a csuklón. Az Urbane a korábbi, Android Wear rendszerű G Watch továbbfejlesztése, szépen megmunkált acéltesttel, vékonyabb peremmel. Kényelmes méretű, és elég jó fajta bőrszíjakat adnak hozzá.

Az Urbane LTE különlegesebb, mert mint a neve is mutatja, van benne 4G kapcsolat. Ezzel walkie-talkie módban tudunk beszélgetni, egyszerre akár több ismerősünkkel is. Ezen az órán LG webOS rendszere fut, ami nekem úgy tűnt, hogy sokkal jobban passzol ezekhez az órákhoz, mint bármi más. Három gombbal és érintőkijelzővel tudjuk vezérelni, ezért gyorsabban elérünk bizonyos funkciókat, mint az egygombos Android Wear esetében.

A Huawei is beszáll az órabizniszbe, egy szép kerek androidos karórával. A kínai cégnek valószínűleg nem jelent majd gondot, hogy kicsit későn lépett, mert hazájában biztosan nagy lesz a kereslet a nem amerikai gyártmányú órákra. Ezeknek ugyanis mikrofonnal is tudunk utasításokat adni, és manapság sok országban óvakodnak azoktól az eszközöktől, amelyekről feltételezhető, hogy alkalmasak a lehallgatásra.

Jobban belegondolva, ez az apróság megakadályozhatja az okosórák terjedését, függetlenül a gyártótól, hiszen az egész nap kényes üzleti titkokról csevegő cégvezetők, akiknek lenne is pénzük ilyesmire, aligha aggatnának magukra egy eszközt, amit kimondottan arra készítettek fel, hogy minden szót jól halljon.  

Terülj, terülj asztalkám

Egészen különleges vendégek is felbukkantak a mobilkongresszuson. Az IKEA akár házilag összeszerelhető mobilokkal is beszállhatna a bizniszbe, de ezt inkább meghagyja a Google Project Ara mérnökeinek. Viszont úgy fogja kialakítani a bútorait, hogy azokat ki lehessen egészíteni vezeték nélküli töltővel. Ez akár áttörést is hozhat a drótnélküli töltők piacán, amennyiben tényleg sikerül úgy megtervezni az asztalokat, hogy legalább a töltőlaphoz vezető kábel rejtve maradjon. Az IKEA a kétféle töltőszabvány közül csak a Qi nevűt támogatja, .

Hétfőn folytatjuk online közvetítésünket, be tudjuk járni azoknak a kiállítóknak a standjait, akiknek a sajtótájékoztatójáról lemaradtunk.