Nyomás alatt száguld az iPhone 6S

2015.09.27. 08:54

Szombat este megérkezett hozzánk egy rózsaszín iPhone 6S, egyenesen Londonból,  a DrPhone.hu mobilbolt jóvoltából, és szélsebesen nekiláttunk a tesztelésnek, hogy lássuk a hardver képességeit. A nemrég kiadott iOS 9 rendszerről már korábban írtunk, úgyhogy ebben a cikkben csak a 6S-ek által behozott funkciókat mutatjuk be.

Őrülten rohan az iPhone 6S

Eddig is úgy volt, hogy az S verziók külsőre nem változtak, és ez a mobil is pont úgy néz ki, mint a tavalyi. Ilyenkor az Apple csak tovább finomítja és tuningolja az előző modellt, mindenki ezeket a változatokat kedveli, úgyhogy már most borítékolhatjuk az újabb eladási rekordot. Állítólag a tízmilliós előrendelési készlet is elfogyott a nyitásra, és erre jön rá az, amit a boltokba szállítottak le.

A váz és a kijelző lett erősebb, így talán kevésbé kell tartani attól, hogy a zsebünkben elhajlik a készülék. Ezt a kölcsönkapott készüléken nem próbálhattuk ki, de megtették helyettünk mások.

Mindenki azt írja, hogy a megerősített 6S érezhetően nehezebb, mint a sima 6-os, de ez nekem egyáltalán nem tűnt fel. Csukott szemmel nem tudom megállapítani, hogy melyik van melyik kezemben. Nyitott szemmel pedig amiatt bosszankodom, hogy az alumínium elemeket elhatároló műanyag csíkok nem tűntek el, tehát az iPhone 6S is ordítva követeli, hogy valami szép tokba rakjuk bele. Azért is érdemes ezt tenni, mert 

az iPhone 6S úgy csúszkál a kezünkben, mint egy darab jég. Alaposan beszappanozva.

Persze belül is bikább lett az iPhone 6S, a processzora elképesztő sebességgel indítja el az appokat. Az ujjlenyomatunkat is olyan gyorsan beolvassa, hogy épp csak arra jut idő, hogy megnyomjuk azt a kerek gombot, és máris bent vagyunk menüben. Az is érezhető a működésén, hogy kétszer több benne a RAM. Ennek hála  a Safari böngésző ritkábban tölti újra a háttérben megnyitva hagyott weboldalakat.

Itt a 3D Touch  

A méret növelésének már nem lett volna sok értelme, a 4,7 és 5,5 colos mobilok lefedik a nagyobb készülékekre vágyók minden igényét, míg a kínálatban tartott olcsóbb iPhone 5S a maga 4 colos kijelzőjével az apróbb kezűeknek pont megfelel. A felbontás sem nőtt, ugyanazt a 750×1334 pixelt kapjuk, mint eddig, hiába jönnek ki a riválisok Full HD és 2K felbontású megjelenítőkkel. (Persze az iPhone 6S Plus is full HD, de most nem azt teszteltük.)

Az Apple mindezek úgy látta, hogy a harmadik dimenzióban vannak igazán izgalmas lehetőségek, és inkább a kijelző mélységét növelte meg. Legutóbb még fogyókúrát kezdeményezett, és attól lett vékonyabb az iPhone, hogy a megjelenítő réteg közelebb került az érintésérzékeny felszínhez, most viszont rádobott a vastagságra egy tizedmillimétert, hogy be tudja vezetni a 3D Érintést, vagyis a 3D Touchot. 

Ez a 3D Touch úgy jelenik meg az iPhone szoftverében, mintha több rétegnyi információ lenne egymásra helyezve. Amikor erősebben megnyomjuk a kijelzőt, a következő réteg válik láthatóvá, és még finom rezgő visszajelzést is kapunk, hogy tényleg sikerült a 3D Touch aktiválása. Ezt a megoldást az új Macbookban és a Watchban láthattuk, de ezek sokkal kevésbé népszerű termékek. Az iPhone 6S lesz az, amivel már 2015-ben 50 millió emberhez eljuthat ez a technikai vívmány.

Először nagyon furcsa, hogy erőt kell alkalmazni egy telefonnal szemben

Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy csak a nyomva tartás idejével játszhatunk. A 3D Touch azonban pont olyan, mint a biciklizés, tehát ha egyszer megtanuljuk a mozdulatot, soha többé nem felejtjük el. Abból a szempontból is jó hasonlat a biciklizés, hogy mindig előttünk lebeg egy lehetséges baleset rémképe. Ismert alapszabály, hogy minél több extra hardverünk van, annál több minden tud elromlani. Csak hónapok vagy évek múltán derül ki, hogy a beépített rengeteg nyomásérzékelő szenzorból mikor száll el egy-kettő. Vagy egy-két tucatnyi.

#3dtouch #iphone6s #apple

Tóth Balázs (@bthtzsl) által közzétett videó,

Mire jó a 3D Touch?

Ez egy mondatban összefoglalható: az egyre bonyolultabb mobilos rendszerben gyors elérést biztosít a fontosabb funkciókhoz. Néhány appnál kritikus az időzítés, például amikor a Shazammal fel akarunk ismertetni egy háttérben szóló zenét, jobb ezt rögtön a menüből elindítani, hogy ne kelljen várni, amíg elindul az app. A Hipstamatic egy erős gombnyomással engedi kiválasztani az exponálás módját is, hogy ételt, napsütést vagy portrét akarunk-e fotózni. Az igazán nagy menőség persze az, amikor az appokban is használni tudjuk a 3D Touchot. A Dropbox már tud ilyet, a képeket villámgyorsan megnézhetjük nagyban ezzel a módszerrel.

#dropbox #3dtouch #apple #iphone6s

Tóth Balázs (@bthtzsl) által közzétett videó,

A lista folyamatosan bővül. Miközben a cikket írtam, éppen beesett az App Store-ba az Evernote és a Twitter frissítése, és a 3D Touch támogatása volt az újdonság. A Star Wars univerzum felelősei azonban csúnyán bealudtak, mert nem ők adták ki az első játékot az Erő támogatásával, hanem a ZORG az AG Drive-ot.  

A 3D Touch felpezsdítette a kijelzővédők iparát is, mert most mindegyik gyártó azt vizsgálja, hogy kinek működik a vastagabb üvegborítása, és kinek nem. Előfordulhat, hogy a régebbi és/vagy vastagabb alapanyagokat használó cégek hoppon maradnak, mert vagy nem működik majd az erős érintés, vagy pontatlan lesz. Az Xpro hazai képviselete azt mondta, hogy az Apple előírásai szerint készült fóliák, ahogy az övék is, működik majd az új kijelzővel is. 

Bagoly mondja verébnek! 

Még egy fontos változás történt az iPhone-ban, a kamera felbontása nőtt 12 megapixelesre, és ami ennél is durvább, a szemközti kamera a korábbi szánalmasan gyenge 1,2 megapixelről 5 megapixelre nőtt. Nem is értjük, hogyan lehetett ilyen szar felbontással mostanáig kihúzni, amikor a több száz sikeres app épít a szelfizésre? Az Apple egy ügyes trükkel még szemközti vakut rakott az 6S-be. A kijelző villan egyet, amikor sötétben szelfit készítünk, és még a vaku színhőmérsékletére is ügyel, nem rideg fehérrel lő szemen minket.

Óriási a különbség a trükkös kijelzővakuval:

Van még egy ügyes trükk a kamerában, az élő fotók rögzítése. Ez egy megkésett reakció a webes gifkultúra másodvirágzására, és lényegében csak arról van szó, hogy az állóképhez tartozik néhány másodpercnyi mozgókép is. A fényképező menüjében középen fent van egy kis ikon, amire ha rányomunk, élő képek készülnek (megjelenik egy kis Live feliratú ikon is). Ha ezt bekapcsolva hagyjuk, tartsuk észben, hogy az exponálás után nem érdemes összevissza rángatni a mobilt. Ellenkező esetben sok száz kisfilmünk lesz az előttünk lévő asztalról, vagy az alattunk elterülő aszfaltról. 

Egész jók ezek a képek, de hogy igazán elterjedjen ez a fajta élő fotózás, legalább a Facebooknak támogatnia kell a megjelenítést.

A 4K felbontású videofelvétel is nagyon dögös, naná, ez az egyetlen lényeges tulajdonsága, hogy csilliárd pixelt tesznek a szemeink elé. Arra azért készüljünk fel, hogy ez őrült tempóban tölti meg a szabad tárhelyet, egyetlen percnyi felvétel 375 MB-ot lefoglal! Eddig is igaz volt, hogy aki nagyon szeret videózni, jobb ha elfelejti a 16 GB-os változatot, és legalább 64 GB-ost vesz. Akinek meg nincs 4K tévéje és lejátszója, ezt a felbontást nyugodtan elfelejtheti egy ideig.

Zárszóként azt tudjuk mondani az iPhone 6S-ről, hogy az Apple megint egész jól továbbfejlesztette a tavalyi modellt. Aki szereti az iOS rendszert, és úgy gondolja, hogy nincs szüksége az Android által adott szabadságra, és iPhone 6-nál régebbi mobilja van, és rengeteg pénze van telefonra vagy havi törlesztésre, annak érdemes beruháznia. Az iPhone 6 után azonban nem érezni akkora különbséget, hogy érdemes lenne máris váltani.

A teszten használt készüléket a DrPhone.hu mobilbolt adta kölcsön nekünk.