új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A mobilkongresszus szervezői mindenre felkészültek. Mi azonban mára lemerültünk, a kiállítás este 6-kor bezárt. Kedden lesz egy beszélgetésünk a Magyar Telekom vezetőségével, egy biotech professzorral a fitneszkütyükről, a ChatSIM alapítójával, elnézünk végre az Ubuntu standjára, és keresünk valami vicces japán technológiát.

  • A Telekom feltalálta a szolgáltatók Whatsappját

    Magyarországon teszteli a Telekom az Immmr alkalmazást. Ez tulajdonképpen egy virtuális telefonszolgáltatás, amellyel a telefonszámunkra érkező hanghívásainkat, sms-einket és videohívásainkat is mindig magunknál tudhatjuk, függetlenül attól, hogy nálunk van-e a mobilunk, vagy sem.

  • Még mindig az Android zöld figurája uralja a barcelonai mobilkongresszust, és a szünetekben mályvacukros jégkásával, dalok mixelésével, kitűzők gyűjtésével lehet kikapcsolódni.

    Lehet androidos matricát nyomtatni, nyolcvanan állnak sorba az egyedi androidos vizespalackért, és össszevissza mozgó robotokkal rajzoltathatjuk meg az arcképünket.

    Robot rajzolja ki az arcképünket
  • Ha már az újdonságok miatt arra jártam, körbefogdostam a Lenovo aktuális csúcskészülékeit is: a Las Vegas-i CES-en februárban bemutatott X1 Yogát és Tabletet, és a tavaly év végén érkezett mobilt, a Vibe X3-at.

    A Yoga 360 fokban hajtogatható laptop-tablet hibrid. Ezeket nagyon nyomatja a Lenovo, az X1 a mostani csúcskategóriás hibridjük. Nagyon könnyű, ehhez képest elég masszívnak tűnik, és csilli-villi oled kijelzőt kapott a praktikusabb matt helyett.

    Az X1 Tablettel a moduláriskütyü-vonatra is felugrott a cég: csatlakoztatható a készülék aljához többféle modul, amelyek extra akkuidőt, projektort, 3d szenzort vagy plusz csatlakozókat adnak hozzá.

     A Vibe X3 a cég zászlóshajó telefonjának számít most, főleg fényképezésre és multimédiás mobilnak szánják. Dizájnban az oldalán körbefutó fémcsíkon kívül semmi extra, szerencsére viszont a minimalizmust abban is követték, hogy nem pakolták tele az Androidot felesleges saját appokkal. Van még benne egy Snapdragon 808-as processzor, 3GB RAM és 32GB belső tárhely.

  • Tegnap este a Lenovo is bemutatott két új telefont és pár tabletet. Ebből a telefonok érdekesebbek, mert olcsóbb árkategóriába szánják őket, mégis egy egész elegáns fém hátlapot kaptak. A Vibe K5 Plus és kistestvére, a sima K5 a fémborítás alá cserélhető akkut is kapott, ebben a szintén tegnap bejelentett LG G5-re hasonlítanak, persze más kategóriában versenyez a két gyártó telefonja.

    A K5-öket a belépő kategória felső részébe szánja a Lenovo, ami azt jelenti, hogy nagyjából 150 ezer dollártól, vagyis olyan 40 ezer forinttól már meg lehet majd venni őket. Ebből a zsúfolt szegmensből azzal akarják kiemelni, hogy az ára ellenére multimédiás telefont próbáltak faragni belőle: dupla hátsó hangszórót és Dolby Atmos rendszert kapott.

    Amúgy mindkettő 5 hüvelykes, 2750 mAh-s akkuval és 2GB RAM-mal, csak felbontásban és processzorban erősebb a Plus. Az viszont fura, hogy csak 5.1.1-es Androidot kaptak, bár állítólag hamarosan érkezik majd rájuk a 6-os Marshmallow.

  • Elképesztő kamerát kapott a Sony Xperia X

    A Sony új mobilja megpróbálja kitalálni, hogy a mozgó tárgyak merre mozdulnak el. Így tartja élesen a fókuszt, hogy a mozgó dolgok se egy homályos foltként jelenjenek meg a képeinken. Ezt még ISO 12800-as érzékenységgel is megdobták, és a szemközti kamera sem kispályás, 13 megapixeles képeket rögzít.

  • Aki belép a standjukra, kap egy Ericsson feliratú nyakpántot, hogy az MWC belépőjét tartó, Huawei-logókkal telerakott akasztót lecserélhessék a vendégek.

    Ezt tartalmazza a kuka az Ericsson stand bejáratánál:

  • Hőkamera van a CAT mobiljában

    Már többször meglepett minket a CAT a mobiltelefonjaival, például amikor a bemutatón egy működő betonkeverőbe dobták be a készüléket, ezzel demonstrálva, hogy az erős váz szinte mindent kibír. A CAT S 60 sem éppen hétköznapi: ez az első mobil, amelyben beépített hőkamera van. Bővebben lásd cikkünket.

  • Amíg elrohanok a CAT bemutatójára, nézzétek meg az SK Telekom standja fölött úszkáló papírbálnákat.

    SK Telekom MWC 2016
  • Bár mostanában nem túl sikeres a redmondi csapat, már ami a saját mobilok eladását illeti, folyamatosan szállítja az új készülékeket. Kicsit megfogdostuk a hazánkban még nem kapható Lumia 650-et: nagyon könnyű, mintha semmi nem lenne a kezünkben.

    A műanyag test kellemes fogású, és a a telefonnak némi stílust a peremén körbefutó fémkeret. A Windows 10 Mobile gyorsan reagált a parancsainkra, persze így, üresen, személyes tartalmak és saját appok nélkül.

    A mobilkongresszuson elsősorban azt igyekeznek bemutatni, hogy a windowsos appok mennyire hasonlítanak egymásra a tableten, a desktopon és a mobilokon.

  • Az MWC nagyszerű alkalom arra, hogy a helyiek hallassák a hangjukat, hiszen ilyenkor az egész világ Barcelonára figyel.

  • Az MWC appban van a fényképes adatlapom, ezt bluetoothon küldi át az app a terminálra, hogy csekkolhassák, tényleg én vagyok-e ott.

  • Igazából most kezdődik csak a Mobile World Congress nevű őrület, ahol több ezer cég mutatja meg, hogy szerinte mi a mobilitás jövője.

    Megnézzük a Sony reggeli bemutatóját, a CAT telefonjait, és persze a Deutsche Telekom bejelentéseit, mert azoknak általában hazánkra is van némi hatása. Pár óra múlva folytatjuk, ugyanitt.

    • A legnagyobb show a Samsungé volt, több ezer ember VR-sisakkal nézhetett meg bemutatókat, és maga a Galaxy S7 is az eddigi legnagyobb dobásnak mondható. Mindent beletettek, amit az S6-ből hiányoltunk: az új mobil megint vízálló, és bővíteni lehet a tárhelyét. A kamerája pedig már f/1.7 rekesznyílású; fényérzékeny és gyorsan fókuszál.  
    • Az Alcatel bemutatta a középkategóriás Plus 10 tabletet, Windows 10-zel. Ebben az a különleges, hogy a billentyűzetében van egy 4G LTE wifi hotspot, és erre akár 15-en csatlakozhatnak.
    • A Huawei a csúcskategóriás Matebook tablettel állt elő. Ezeket a vékony gépeket Core M processzorral szerelik fel, a kijelzőjük 12 colos, tollal lehet írni rá, és bődületesen drágák.
    • Az LG csúcsmobiljában, a G5-ben is a kamera alakult át: a normál mód mellett van egy széles látószögű mód, és egy gombnyomással válthatunk, ha azt akarjuk, hogy több minden férjen el a képen. De az a legfurcsább ötlet az LG-től, hogy a mobil moduláris. Ha kivesszük az akkut, a helyére fényképezést vagy zenelejátszást segítő modulokat pattinthatunk be.
    • A ZTE egy okosprojektort mutatott be, ami igazából egy elég vastag tablet. A Spro Plus kijelzője 2560x1600 pixeles, de a projektora csak XVGA felbontású. A 12100 mAh-s akkuról állítólag négy órán át lehet vele filmeket vetíteni a falra.
  • Fene gondolta volna, hogy még a memória is lehet izgalmas. A Sandisk drónokhoz és akciókamerákhoz gyárt microSD memóriakártyát, amit csak a saját olvasójukkal lehet szupergyorsan beolvasni. Ez azért van így, mert a filmek rögzítéséhez nem kell nagyobb sebesség, viszont mindenki szeretné gyorsan lementeni a felvételeket.

    Emellett van gyors ssd-jük, és az újabb gépekhez - például a Macbookhoz és az új LG G5-höz - való Type-C memóriakulcsuk is. 

  • Ez egy okos kapucsengő, ami gyakorlatilag wifis videotelefonként működik. Így ha jön a futár, vagy bárki megjelenik az ajtónál, úgy beszélgethetünk vele, mintha otthon lennénk.

  • A HTC elhozta a Vive VR sisakot, de nem lehetett kipróbálni.

  • A Galaxy S7 és S7 edge lenyűgöző mobilok, elegánsak és nagy tudásúak. Ez viszont már csak a következő hetekben derül ki részletesebben, amikor majd a kezünkbe vehetünk egy tesztpéldányt.

    Slack for iOS Upload
    Fotó: Index
  • Véget ért a Samsung bemutatója, úgyhogy pillanatokon belül átszeljük Barcelonát, hogy megnézzük a Pepcom által összeválogatott cégeket. Ez is egy külső rendezvény, ahol több tucat vállalat mutatja meg az újdonságait, még mielőtt elkezdődne a mobilkongresszus.

  • A Samsung meghívta a rendezvényére a Facebook alapítóját, nyilván mert a közösségi hálózat tulajdona az Oculus, a leghíresebb VR sisak gyártója. A Samsung pedig jó partnerük, Zuckerberg el is mondta, hogy csak a Samsung tud olyan OLED kijelzőt gyártani, emi a szemnél is gyorsabban jeleníti meg a tartalmakat.

    De nem is ez az izgalmas, hanem hogy Zuck megjelenésére az összes fotós megzakkant, és rohangál a színpad körül, hogy szemből tudja lefotózni a milliárdos cégvezért.

    Néhányan a közönségben olyan kéréseket kaptak, hogy csináljanak egy szelfit magukról Zuckerberggel. Meh. 

  • Például attól, hogy minden egyes üléshez ethernet kábel van kihúzva. Ezzel persze nem sokra megyek ölemben heverő ultrabookkal, amin nincs vezetékes csatlakozó. Van azonban szabadon használható, 5 GHz-es wifi is, ami azt jelenti, hogy jó sok hotspotot kellett a közönség sorai közé telepíteni.

    Hasít is, mint az állat.

    Simán fel lehetett tölteni videókat és képeket is, nem úgy, mint a Huaweinél délután. Pedig ott tutira nem volt ennyi néző.

  • Konkrétan ennek nevezték az alábbi fejlesztést:

    Hát jó, biztos igazuk van. 

  • A kamera f/1.7-es rekesznyílású, vagyis nagyon fényérzékeny, és az összes pixelt dual pixel módban használja, amitől a fókuszálás szinte azonnali. Azt mondják, az iPhone 6S Plus csak a pixelek 5 százalékát használja ilyen módon.

    Van még mozgó panoráma is, amivel a mozdulatokat is fel tudjuk venni - egyfajta átmenet a kép és a videó között. A mobilhoz lesz széles látószögű kiegészítő lencsét tartalmazó hátlap is - olyasmi, mint az iPhone-okhoz és Galaxy S-ekhez kapható Olloclip -, hogy több tartalmat tudjunk rögzíteni egyetlen képen. 

  • A Samsung bemutatott egy Gear 360 nevű kamerát, amit kettős halszemoptikával láttak el, hogy a teljes környezetéről videót vagy fényképet tudjunk készíteni.

    A két kamera szenzora 15-15 megapixeles, és ezekkel vagy 3840x1920 pixeles és 360 fokos videókat, vagy 30 megapixeles állóképeket tudunk készíteni.

    A kamera nem olyan fényérzékeny, mint ami a Galaxy S7-ben van, ez ugyanis csak f/2,0 rekesznyílású.

  • Sajnos dönteni kellett, hogy a Huawei vagy az LG bemutatóján leszünk ott személyesen Barcelonában, és mivel előbbi nyert, az LG új zászlóshajóját még mi se láttuk élőben. Pedig nagyot dobott a dél-koreai cég, mert amellett, hogy nyilván az G5 is csúcskategóriás telefon, tényleg elindult a moduláris, vagyis szétszedhető és más kiegészítőkkel újra összelegózható készülékek irányába.

    Az LG egyrészt megtartotta jó szokását, és kivehetővé tette az akkut. Viszont a levehető rész ezúttal nem a hátlap, hanem a telefon alja. Miután ezt leszedtük, az akkut ki lehet belőle pattintani, és egy másik, valamilyen extrát hozó aljazthoz erősítve visszadugni. A megoldás neve Modular Type.

    De ha már moduláris csúcstelefont mutat be a cég, nyilván rögtön kellett is valami, amivel be tudják mutatni, mit jelent ez a gyakorlatban. Ezért a G5 köré rögtön egy egész kütyücsaládot is kerekítettek. Ezek az LG Friends nevet kapták, nyilván mert a telefon barátai lesznek, ha a kedves felhasználó is úgy akarja. 

    Az egyik egy kameramodul, a másik egy médiadekk, amely Hi-Fi zenelejátszóvá alakítja a telefont. Jött még egy nem felszerelhető, 360 fokos kamera, hozzá egy VR-szemüveg, és egy telefonnal irányítható, labdaként guruló kamerarobot. És nyilván érkezik majd később a többi kis barát is a hardveres ökoszisztémába.

    Ez azért még nem az, amit a Google még készülő moduláris telefonja, a rugalmasabb Project Ara ígér, de az első lépés lehet abba az irányba, hogy tényleg nagyobb kontrollt kapjon a felhasználó a saját telefonja hardveres tartalma felett.

    A másik fő pletyka is igaznak bizonyult, soha ki nem kapcsoló kijelzőt kapott az új modell. Ez elvileg azért lesz jó, mert rögtön látni lehet rajta az időt, akár egy rádiós órán, meg persze az értesítéseket is.

    Ezen kívül a G5 kapott még egy 135 fokos objektívet nagylátószögű képekhez, és fémborítást teljesen új dizájnnal, de az ezt jellemző marketingszövegtől megkímélnénk önöket, úgyis látják még eleget. A lényeg, hogy nagyon szép, na.

    Ezen kívül:

    • 5,3 hüvelykes a kijelzője, 1440p-s felbontássa,
    • Snapdragon 820 processzort és 4GB RAM-ot kapott,
    • meg 2800 milliamperórás akkut,
    • és 32GB belső tárhelyet, amelyet sd-kártyával lehet bővíteni.

    Hogy mindez mennyibe fog kerülni, arról még nem beszélt a cég.

  • A Galaxy S7 és a Galaxy S7 Edge üvegből és fémből készült, mint a tavalyi modellek, tehát az anyaghasználatban nem adott alább a Samsung. A mobilok kijelzője mindig be van kapcsolva, és alacsony fogyasztással tudunk megjeleníteni rajta információkat, például az időt vagy a naptárunkat. Így nem kell a mobilt nyomkodni, csak hogy megtudjuk, mennyi az idő.

    Mindkét mobil úgynevezett Dual Pixel kamerát kapott, ami azt jelenti, hogy nem a megapixelek számát növelték, hanem inkább arra figyeltek, hogy gyenge fényviszonyok közt is jó képeket tudjunk lőni.

    A Galaxy S7 mobil kijelzője 5,1 colos, míg az Edge modell 5,5 colos. Az Edge modell lehajtott oldalán működik az Edge UX, amivel gyorsabban hozzáférhetünk a fontosabb funkciókhoz, például az emailekhez, a szelfihez és a panorámafotózáshoz, vagy akár más fejlesztők alkalmazásaihoz.

    Az valamivel izgalmasabb, hogy a két Galaxy S7 nemcsak vezetéken, hanem már vezeték nélkül is gyorsan feltölthető. Átvették a kínai gyártók által előszeretettel alkalmazott módszert is, a hibrid SIM-kártyafoglalatot, amellyel a SIM mellé egy microSD memóriakártyát is behelyezhetünk. Ezzel akár 200 GB-ig bővíthetjük a készülék tárhelyét.

    Játékokra hangolták

    Fontos újítás a készülékekben a Vulkan API technológia, amivel a nagy teljesítményigényű grafikus játékok kevésbé fogyasztják az akkumulátort. Hasonlóan jól jön az a belső hűtőrendszer, amely a megakadályozza, hogy a telefon túlmelegedjen, és megsüsse a kezeinket. Vagy amihez éppen közel van.

    A játékot segíti  a Game Launcher nevű bővítmény is, amellyel kiszűrhetők az értesítések (nincs is zavarób, mint amikor játék közben esnek be az emailek), és itt az akkumulátorfogyasztást is tudjuk kezelni. A játékokat fel is vehetjük, hogy közzé tudjuk tenni az interneten, vagy megoszthatjuk a kijelzőt, hogy másokkal tudjunk játszani.

    A telefonban van Samsung Pay mobiltárca, amit jó ég tudja, hogy mikor vezetnek be Magyarországon, és Samsung KNOX biztonsági rendszer, aminek része az ujjlenyomat-felismerés is.

  • Még nem kezdődött el a bemutató, de kiszivárgott néhány fontos részlet a Galaxy S7 Edge telefonról.

    • 5,5 colos a széleinél behajlított AMOLED kijelző
    • 12 megapixeles hátszó és 5 megapixeles első kamera, a korábbinál is sokkal nagyobb fényérzékenység
    • 4 GB RAM, nyolcmagos processzor
    • 32 GB tárhely
    • IP68 vízállóság
  • Aki nem érti, jelentkezéssel kérhet segítséget.

  • Kaptunk néhány utasítást:

    1. Vegyük fel a fejünkre, mint egy maszkot Haloweenkor
    2. Állítsuk be, hogy kényelmes legyen
    3. Ne húzzuk ki (ez vezetékes hálózaton működik, spéci megoldás!
    4. Ne üljünk rá rá
    5. Nagyon kérik, ne is rúgjunk bele
  • Valószínűleg véletlenül került ki a Telekom webshopjába az a csomag, amiben egy Samsung Galaxy S7-et (vagy annak csapott szélű változatát, az Edge-et) és a Samsung VR nevű, hát, VR-szemüveget vehetnénk meg, ha nem pont egy óra múlva mutatnák be a telefont a barcelonai Mobil Világkongresszuson.

    Az mindenesetre látszik, hogy nem lesz olcsó, ha valaki telefonból és virtuális valóság szemüvegből is  a legújabbat szeretné.