
Ébred az Erő a Samsungban
Néha egészen apró dolgokon múlik, hogy mitől lesz az egyik okostelefon sokkal jobb a többinél. A Samsung Galaxy S7 Edge esetében ez a kijelző, és nem a hajlított szélei miatt, és nem is mert úgy néz ki az egész készülék, mintha egy űrbéli civilizáció termékét tartanánk a kezünkben.

A szerves fénykibocsátó dióda, vagyis az OLED tehet az egészről. A Samsung által alkalmazott OLED-panel elképesztően vékony, élénkebbek a színei, jobb a betekintési szöge, fényesebb és kontrasztosabb az LCD-nél. Röviden összefoglalva:
Az akkuhasználatot is befolyásolja, hogy az OLED-nek akkor is alacsony a fogyasztása, ha csak egy pillanatra rá akarunk nézni az órára. Normális esetben ehhez be kell kapcsolni a kijelzőt, a Samsungé azonban folyamatosan be van kapcsolva. Ehhez az OLED-en csak az óra pixeleit kell bekapcsolni, csak azok világítanak, ez eredményezi az energiatakarékos működést. LCD kijelzővel, amilyen az iPhone-okban és sok más mobilban van, ezt nem lehet ilyen jól megoldani.
A második kimondottan előnyös tulajdonsága a Galaxy S7 Edge-nek az akkuja. Egészen meglepő, hogy ebben a formás vázban elfért 3600 mAh kapacitás, amivel akár másfél-két napig is kihúzhatjuk normál használat mellett. Persze aki agyonhasználja a mobilját, arra ez nem igaz – nekik viszont a gyorstöltő segít, mellyel körülbelül fél óra alatt lehet teljesen feltölteni az aksit.
A dizájn egyetlen mondatban összefoglalható: a Galaxy S7 Edge alig változott az elődjéhez képest.
Első ránézésre nehéz megállapítani, hogy ez már az S7, és nem az S6. A hátlapba jobban belesimuló kamera árulkodó, az S6 még úgy pózolt a kitüremkedő dudorjával, mint a sztreccsnadrágos sportolók. Ezenkívül a kijelzőn mindig látható óra mutatja, hogy ez már az új modell.

Nem szeretnénk nagyon leragadni a hardvernél, a cikk végén ott van minden a táblázatban, de azt azért leszögeznénk, hogy ez a telefon brutális erejű. Telepakoltuk appokkal, meg sem kottyant neki, hogy több tucat futott egyszerre. A gyakorlati teszten a Minecraft érezhető langyosodást okozott, de úgy tűnik, jól működik a belső hőelvezetés, mert nem egy szűkebb részen forrósodott fel a készülék, inkább az egész langyosodott. A Minecrafttal aztán annyira jól sikerült leterhelni a mobilt, hogy a játék le is fagyott.
Elvégeztünk egy tesztet az Antutu nevű applikációval is, és a mérés elképesztő fölényt hozott ki a többi telefonnal szemben. A nyolcmagos Exinos 8890-es csippel felszerelt változatnál 130-132 ezer pont jött ki eredményként, a toplista második helyén Huawei Mate 8 igencsak lemaradt mögötte a 92 ezer pontjával. Hozzá kell tenni, hogy a listáról hiányzik a legtöbb idei, szintén Barcelonában bemutatott új okostelefon (Sony Xperia X Pro, LG G5 stb.), és ezek még módosíthatják a rangsort. Azt sem tudjuk, hogy a Snapdragonnal felszerelt Galaxy S7 Edge miként teljesít – mert ilyen modellek is kaphatók lesznek.
Kösz a halakat
Képzeljék el azt a kellemetlen szituációt, hogy nyugodtan csetelgetnek a buszon, de egy brutális fékezésnél kirepül a kezükből a mobil, pont bele egy vízzel teli akváriumba. Lehet, hogy viszonylag ritkán történik ilyesmi, de amikor mégis, akkor buktuk a méregdrága mobilt. De nem a Samsung Galaxy S7 Edge-et! Ez a telefon a rengeteg nyitott portja ellenére vízálló – de tényleg, az S7 Edge tele van fedetlen lyukakkal! –, a leírása alapján másfél méteres mélységben ki kell bírnia fél órát.
Csak néhány szépséghibája van a víz alatti mobilozásnak:
- A vízcseppek úgy működnek az érintőkijelzőn, mint az ujjunk, azaz megnyithatnak és becsukhatnak appokat.
- A teljesen víz alá merült mobil kijelzőjét nem tudjuk nyomkodni.
- Ha megtelik a hangszóró nyílása, akkor Mozart is úgy szól, mintha remixelte volna a Nine Inch Nails.
De nem legyünk telhetetlenek, és örüljünk annak, hogy nem megy a kukába az elázott telefon.
Körbelőtt célpont
Azt már láttuk, hogy a puszta erő nem hiányzik az S7 Edge-ből, de ennél is fontosabb, hogy milyen fényképeket és videókat rögzíthetünk. Mégiscsak a kamera a mobilok legtöbbet használt funkciója. Ebben a Samsung megint hatalmasat lépett előre,
Elég volt benézni az asztal alá, ahol vastagon állt a kosz a mobil egymástól elkülönülő árnyékokat mutatott a kijelzőjén, mi viszont csak egy összefolyó szürkeséget láttunk. Az is árulkodó, hogy amikor a keddi esős szürkeségben, tempós sétálás közben előkaptuk a zsebünkből a mobilt, hogy lefotózzunk egy mellettünk elsuhanó buszt, ebből a villámgyors mozdulatból is egész jó kép lett, nem egy homályos folt az egész.

A fényérzékenység annak köszönhető, hogy a Samsung nem a megapixelek számát növelte, mint a többi gyártó, inkább a pixelek méretét. A Galaxy S7 Edge-nek 12 és 5 megapixeles kamerái vannak, és mindegyik f1.7-es rekeszmérettel tud exponálni, ami emberi nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy elég jól dolgoznak félhomályban.
A kamerában van egy vicces térhatású szelfi mód is, amit kimondottan szelfibothoz fejlesztettek ki. Ennél a virtuális felvételi módnál ugyanis körbe kell mozgatni a telefont magunk körül, hogy minden irányból lefotózzon, és a képkockákból olyan felvételt fűzzön össze, mintha egy mozdulatlan testet járna körbe a kamera. Így néz ki a folyamat:
És így megnézve válik igazán szórakoztatóvá, mert amikor a mobilt jobbra-balra forgatjuk, olyan érzésünk van, mintha egy 3D modellt néznénk meg több irányból:
Kilövési engedély
A csúcskategóriás mobilok nemcsak a hardver miatt bődületesen drágák, hanem mert a gyártó több figyelmet fordít a szoftverre. Ennek van egy olyan hátránya is, hogy ha minden lehetőséget ki akarunk hozni egy ilyen szupergépből, nekünk is több időt kell eltölteni a finomhangolásával. Csak egy példa: a Beállítások legelső pontjára, a Hangok és rezgésre almenüre bökve több tucat lehetőséget kell mérlegeni. Például a töltési hang kikapcsolható, ami azért vicces, mert ha nem látjuk ezt a kapcsolót, fel sem tűnik, hogy van töltési hang.
A Samsung megkönnyíti a felhasználó dolgát, minden egyes menüpontban részletes és érthető magyarázatot találunk arról, hogy ott mit lehet állítgatni. Ezek a kedvenc lehetőségeink a Samsung Galaxy S7 Edge-ben, valamint a rajta futó Android 6.0:
- Intelligens kezelő: egyetlen lapon látható, hogy mennyi szabad helyünk, felhasználható RAM-unk és energiatartalékunk van. Az eszköz biztonságáról is megbizonyosodhatunk, hogy volt-e a rendszerben illetéktelen módosítás, észlelt-e a rendszer rosszindulatú programokat.
- Egyesével letiltható az appok háttérben zajló adatkapcsolata. Magyarán, ha úgy döntünk, akkor az Instagram vagy a Play Áruház csak akkor fog adatokat forgalmazni a mobilneten, amikor megnyitjuk az appot. Wifin nem él ez a korlátozás.
- Hasonlóan kezelhetők az értesítések, egyetlen oldalon nézhetjük végig, hogy mely appok zaklathatnak minket üzenetekkel. Egy másik menüben előre beállíthatunk egy idősávot (pl. este 22:00 és reggel 7:00 között), amikor minden hívás és jelzés elnémul.
- Játék közben is letiltható minden zavaró jelzés. Ezt a Samsung saját Game Launcher nevű appja teszi lehetővé. Ez akkor lép működésbe, ha a telefon által felismert vagy az általunk kiválasztott appok elindulnak. Ilyenkor egy kis narancssárga lebegő pötty jelenik meg a kijelzőn, amivel elnémíthatunk minden jelzést és riasztást, zárolhatjuk az Android rendszergombjait (nem lépünk ki véletlenül a főmenübe!), képernyőfotót és játékvideót készíthetünk.
Az Android 6.0-val érkező Galaxy S7 Edge működésében egyetlen dolog zavart minket: állandóan megkérdezi tőlünk, hogy felhatalmazzuk-e az éppen elindított applikációt bizonyos dolgok elvégzésére. Kezdeményezhet-e telefonhívásokat a KNOX? Fényképezhet-e a jegyzet? Ennek az állandó riogatásnak azonban nagyon jó oka van, és jobban tesszük, ha beletörődünk.
Kizárólag ezzel a módszerrel lehet arra kényszeríteni a nemtörődöm felhasználókat, hogy megfontoltan adjanak jogosultságokat az utólag telepített appoknak. Így megelőzhető, hogy a kártékony appok kényes tartalmakhoz férjenek hozzá. Egy játéknak például egészen biztosan nincs szüksége a névjegyeinkre, de ha mégis ilyet kérne, ezt meg tudjuk akadályozni. Korábban csak a telepítésnél közölték az appok, hogy mihez kérnek hozzáférést.
A biztonsági rendszer része a My KNOX is, a személyes és munkahelyi eszközöket elkülönítve tároló alrendszer. Ez nincs előre telepítve, de az applikáció pillanatok alatt beszerezhető a Play Áruházból. Használatával annyi történik, hogy az általunk kiválasztott appok átkerülnek egy jelszóval vagy ujjlenyomattal védett tárolóba, így amikor idegen kézbe kerül a mobilunk, nem tudnak ezekhez hozzáférni.
Megtömve Microsofttal
A Samsung régóta próbál egy kicsit függetlenedni a Google-től, ezért van saját
- szoftverboltja (Galaxy Apps)
- hangvezérős asszisztense (S Voice)
- egészségügyi alkalmazása (S Health)
A dél-koreai cég erre rádobott még egy lapáttal, és összeállt a Microsofttal és a Facebookkal. Előre telepítve megtaláljuk a mobilon a Microsoft alkalmazásait, az Excel–Word–Powerpoint triumvirátust, ott van a OneNote, a OneDrive és a Skype is, emellett a Facebook, az Instagram és és a Whatsapp is gyárilag fent van a mobilon, csak a Messenger hiányzik. Természetesen ott van a készüléken a Google alkalmazáscsomagja is (Hangouts, Maps, Youtube, Chrome stb.), ezek nélkül nem is lehetne eladni egy androidos készüléket.

Pofonegyszerű összegezni a Galaxy S7 Edge tudását, képességeit. Minden tekintetben jobb, mint a tavalyi év legjobb okostelefonjának megválasztott S6 Edge, és egyértelműen látszik, hogy a Samsung meghallgatta és komolyan vette a felhasználók kéréseit. A többi gyártónak elképesztően kell teljesítenie, hogy az S7-et fölülmúlják, és jövőre elvegyék a Samsungtól az iparági szakértők által kiosztott nagy presztízsű díjat. A kijelzőjére nem tudunk rajzolni, de az S7 a profiknál szélesebb felhasználói körre lő: mindenkire. Helyesbítünk: mindenkire, aki tud és hajlandó adni 240 ezer forintot egy okostelefonért.
Samsing Galaxy S7 | |
Méretek | 72,6×150,9×7,7 mm, 169 gramm |
Kijelző | 5,5 colos, 1440×2560 pixeles |
Csipkészlet | Nyolcmagos Exynos 8890, 4×2,3 GHz + 4×1,6 GHz |
Memória, tárhely | 4 GB RAM, 32/64 GB ROM |
Hálózat | 802.11 a/b/g/n/ac, kétsávos wifi (2,4 és 5 GHz), bluetooth 4.2 |
Mobilnet | LTE Cat9 (450 Mbps letöltés 50 Mbps feltöltés) |
Kamera | 12 megapixel, 5 megapixel |
Rendszer | Android 6.0 |
Akku | 3600 mAh |

Rovataink a Facebookon