Meghívó nélkül kapható lesz a OnePlus 3

2016.06.01. 20:07

Érett céggé vált a OnePlus, hiszen az idei csúcskategóriás okostelefonja már meghívó nélkül is kapható lesz. A OnePlus 3 június 14-től lesz kapható a mobilgyártó weboldalán - azzal a jó szokásukkal ugyanis nem szakítanak, hogy csak a weben értékesítenek, hivatalos boltban nem.

A korábbi modelleket a piacra kerülés kezdetén azért árulták meghívókkal, mert ezzel is fokozni tudták a cég körüli felhajtást, és ennél valamivel prózaibb ok, hogy a raktárkészleteket is kordában tudták tartani. Inkább fenntartható módon akartak növekedni, mint gyorsan, bár végül az utóbbi is összejött: úgy gondolták, hogy az első mobiljukból 50 ezret fognak eladni, de végül egymilliót sikerült.

Minél kevesebb mobilt tárolnak, annál kisebb a veszélye, hogy rajtuk marad egy rakás eladatlan készülék. Az Amazon például nem volt ilyen okos a Fire Phone mobillal, amin 170 millió dollárt bukott. 

Persze így is mókáznak egy kicsit a vevőkkel: először csak egy virtuális valóság appban jelenik meg az új mobil, a valódi valóságban várakozó vevők 45 perccel később jutnak hozzá - állítja a Wired.