Már windowsos mobillal is lehet fizetni

2016.06.22. 13:48

A windowsos telefonok a legtöbb alapképességben már utolérték az androidos és iOS-es riválisokat, de az NFC-s mobilfizetés eddig hiányzott a Microsoft készülékeiről. A következő nagy frissítéssel végre ez is megérkezik.

Az ehhez szükséges microsoftos Pénztárca app verzió egyelőre csak a Windows Insider programban részt vevő fejlesztők számára érhető el, de a nyár folyamán érkező Anniversary Update (évfordulós frissítés) minden felhasználónak meghozza.

A Pénztárca app eddig arra volt jó, hogy tagsági kártyákat, ajándékutalványokat és hasonlókat tároljon (és mobilról is lehessen ezeket használni), de a mobilfizetés érkezésével a mastercardos és visás fiókokkal is össze lehet kötni, és NFC-s kapcsolaton keresztül fizetni vele – ahogy a többi operációs rendszeren már eddig is.

A Microsoft pénztárcája ugyanúgy nem tárolja majd az eszközön a bankkártyaszámot, ahogy az Apple Pay és az Android Pay se, és természetesen szintén titkosított csatornán lehet fizetni vele. Első körben Lumia 950, 950 XL vagy 650 mobillal lehet majd használni.

Magyarországon még a riválisok se használhatók, de állítólag már a hazai bankokkal is folynak egyeztetések a bevezetésükről. A hazai mobilfizetési lehetőségekről ebben a cikkben írtunk nemrég részletesen: