Új Nokia mobilt mutattak be

2017.01.09. 08:48

A HMD Global bejelentette első androidos Nokia okostelefonját. A Nokia 6 névre keresztelt mobilnak 5,5 hüvelykes lesz a kijelzője, ami egy viszonylag nagyobb telefont jelent, de illeszkedik a mostani trendekhez.

A HMD egy finn cég, idén szeretnének a mobilpiacra belépni a Nokia telefonok új generációjával, olyan okostelefonokkal, amelyeken már Android fut. A Nokia korábbi dolgozói alapítottak egy új vállalatot a márka újraindítására, és ehhez tavaly ki is vásárolták a Nokia nevet az azt birtokló Microsofttól. A Nokia 6 lesz az első mobiljuk.

nokia6 pr 006-300x169

A telefonról tudni már néhány részletet, például tudjuk, hogy 4 gigabájt RAM lesz benne, 64 gigabájt belső tárhellyel, amely microSD-vel lesz bővíthető és 3000 mAh-es akkumulátort tesznek bele. Android Nougat fut majd rajta.

De csak Kínában lesz kapható. Ami az ő szempontjukból érthető, hiszen ez egy olyan piac, amely még erős növekedés elé néz. Az amerikai és európai piacról messze nem mondható ez el. A Nokia márkanév hírének visszaállítása pedig itt könnyebbnek tűnik, mint például Európában, ahol a Nokia felé nagyok az elvárások a régi vásárlóktól. Ráadásul itt közelebb is lesznek a gyártási helyhez, egyszerűbb és olcsóbb megoldani a logisztikát. Egy kezdő cégnek nem mindegy, mennyi pénz és időt kell erre fordítani.

A Nokia 6 a középkategóriás mobilok piacán versenyez majd. Nagyjából 250 dollárért szeretnék adni. Azt még nem tudni, mikor jelenik meg, de valószínűleg a barcelonai mobilkongresszus környékén.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft