Teljesen megújult a Vodafone alkalmazása

Megjelent a Vodafone vadiúj alkalmazása, és ez alighanem fontos hír az ügyfeleknek, mert az elmúlt hetekben, hónapokban többször kaptunk megkeresést azzal kapcsolatban, hogy az app nem igazán működik. Megjelenése után a régi appot lezárják, és abban egy átirányító felület jelenik meg, hogy mindenki töltse le az újat. (iOS, Android)

Mint megtudtuk, a Vodafone tavaly nyáron rájött, hogy a korábbi app, amellyel az ügyfelek lekérhetik a használati adatokat és befizethetik a számlájukat, műszaki szempontból zsákutca. Ráadásul lassú is volt, mert minden szolgáltatói alrendszerből külön-külön kérdezte le az információkat.

Az új app nemcsak szebb, ahogy a fotón is jól látható, de a mögötte rejlő programkód is okosabb lett. Az applikáció mögé betettek egy köztes rendszert, hogy felgyorsítsák az adatok lekérését, és úgy alakították ki a felületet, hogy azon később új tartalmak is meg tudjanak jelenni - mondta Szőke József, a Vodafone ügyfélérték-menedzsment igazgatója.

Eddig évente 2-3 fejlesztést végeztünk el, de most átállunk egy sokkal feszesebb tempóra, hogy körülbelül kéthavonta megjelenjen egy-egy új kiadása az appnak.

Szőke József elárulta, hogy terveik szerint a jövőben letöltési sebességet mérő eszköz, push notification funkció is lesz az alkalmazásban, és folyamatosan bővül majd az elintézhető ügyek listája. (emailcím-változtatás, kiegészítő szolgáltatások megrendelése és lemondása, flottás ügyintézés) Később lesz az appban postafiók is, hogy a korábbi értesítéseket végig lehessen nézni.

Most extra adatcsomagot tudunk venni pár gombnyomással, megtekinthetők a hó végi számlalevelek, és a felület tetején megjelenő szövegbuborékban jelennek majd meg az egyedi árazású ajánlatok - ezeket az adott felhasználó szokásai alapján kínálják fel, személyre szabottan.

A magyar appot - a német, ír és angol alkalmazáshoz hasonlóan - a Vodafone kairói csapata fejlesztette ki, majd a tesztelésbe és az applikáció tökéletesítésébe a magyar cégtől is beszállt egy nagyobb szakértői csapat.

A most kiadott verzió a tesztelések miatt Androidon az 52., iOS-en a 70., ezek mennek ki élesben a felhasználókhoz

- mondta  Szőke József, hozzátéve, hogy már az elején elhatározták, hogy a tökéletes ügyfélélmény a cél, és csak száz százalékos sikerrátát fogadtak el a teszteken. Az appot a Vodafone hálózatán használatban lévő mobilok túlnyomó többségén kipróbálták. 

Most viszont az ügyfeleken van a sor, hogy kipróbálják az appot, és jelezzék a Vodafone-nak, ha valami mégsem úgy működik, ahogy azt elvárnák. 

 

 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59