Erre az 5-ösre még nem kap ötöst a Nokia

2017.08.16. 06:08
A finn mobilgyártót egyszerűen lehetetlen bedönteni, viszont elmúltak azok a napok, amikor abszolút technológiai fölényük volt.

Rengeteg Nokiám volt még abban az időben, amikor nem léteztek jobb mobilok, és a Symbian volt az uralkodó operációs rendszer. Az 5-ös sorozatból például egy üzleti használatra szánt E51-et nyúztam úgy 3-4 éven át: a fémházas mobil nagyszerűen bírta a terhelést, és olyan extrákat tudott, amit akkoriban (8-10 évvel ezelőtt) még elég kevesen használtak ki. Például mobilnetet osztott wifin, és automatikusan a felhőbe mentette a fotókat.

Aztán jött a Symbian mélyrepülése, az újrakezdés a Microsofttal, aztán a modern Windows Mobile rendszerrel megint jött egy mélyrepülés, és most megint újrakezdik, ezúttal Androiddal. És megint elindítottak egy 5-ös sorozatot.

Persze most már nem a finnek diktálják a trendeket, követő üzemmódba váltottak. Nagy jóindulat kell ahhoz is, hogy Nokia 5-ben felismerjük a cég örökségét. A Nokia N9-en 2011-ben még újdonságként hatott, ma viszont már mindegyik gyártónál látunk domború üvegborítást a kijelző előtt, ahogy az elegáns fém burkolat is rengeteg mobilon megtalálható, igaz, ebben az árkategóriában viszonylag ritka. Azt is hozzátennénk, hogy a Nokia 5 ettől egészen gyönyörű lett.

Ujjlenyomattal tudjuk feloldani a kijelzőzárat, fő gomb megérintésével, ami már rég elkezdett leszivárogni az alsóbb árkategóriába. Az 5,2 colos és HD (1280×720 pixeles) kijelző teljesen átlagosnak mondható, és bár egy AMOLED-hez képest kevésbé harsányak a színei, alapvetően elégedettek lehetünk vele. A töltő régimódi micro usb, tehát még oda kell figyelni, hogy milyen állásban dugjuk be a kábelt. Az akku 3000 mAh-s, ezzel egy napot végig lehet vinni átlagos használattal. A jackdugót a telefon tetején találjuk, és erre szükség is lesz, mert a beépített hangszórónak kissé dobozhangja van.

Előnyös, hogy a Nokia 5-nek van két SIM-kártyát és microSD memóriakártyát fogadó változata, tehát nem kell lemondani az extra tárhelyről, ha két szolgáltató kártyáját akarjuk használni. A bővítési lehetőség fontos, mert a 16 GB-nyi tárolóból csak 9 GB körül jut a felhasználónak, amit pár hét alatt megtölthetünk appokkal, képekkel és videókkal.

A kamera helyét úgy alakították ki, hogy a kéttónusú ledes vaku körülbelül két centiméterre legyen a lencsétől, így a témát kicsit oldalról vagy alulról világítja meg. Számolhatunk némi árnyékkal, még ha nem is túl sokkal, és vigyázni kell, hogy hol támasztjuk meg a mobilt az ujjunkkal. A kameramodul kialakítása védi a lencsét, amikor a mobilt az asztalra fektetjük, mert az enyhén kitüremkedő perem alján billeg a készülék, távol tartja az optikát a felülettől.

Lassan indul és lomhán fókuszál a Nokia 5, de azért napfényben jó képeket készít. Csak túl erős ne legyen a napsütés, mert olyankor gyakran színhibásak lesznek a képek. A hátlapi kamera 13 megapixeles, ezzel a középmezőnybe tartozik a Nokia 5, a szelfikamera viszont a maga 8 megapixelével erős induló lehet a Facebook és az Instagram egyszer használatos képeinek versenyében. Kíváncsian várjuk, mi sül ki a Nokia és a Zeiss újraélesztett együttműködéséből, bár azt gyanítjuk, hogy ennek az eredményét csak a legdrágább Nokiákon látjuk majd.

Szuper szoftvereket várna a Nokiától? Ne tegye!

A finn gyártó mobiljai teljesen lecsupaszított Androidot kaptak, könnyű és gyors menüvel, így csak a felhasználón múlik, hogy mihez akar kezdeni vele. Mivel az Android 7.1.1 van a Nokia 5-ön, nagy esély van rá, hogy a készülék hamar megkapja a rendszer következő, O fantázianévű verzióját, aminek most még csak a bétatesztelése van folyamatban.

A saját appok telepítésekor azt kell figyelembe venni, hogy a nyolcmagos Qualcomm Snapdragon 430 rendszercsip nem éppen az erő bajnoka, és a 2 GB RAM csupán a szükséges minimum, semmi több. Áthághatatlan problémával nem találkoztunk az appjaink futtatása közben, de a nagyobb teljesítményt igénylő appoknál - főleg a játékoknál - néha várni kellett, amíg betöltenek. A játékélmény egyébként jó, csak meg kell várni az appok indulását.

A Nokia 5 jól fekszik a kézben, és tud pár hasznos trükköt. A fő vonzereje azonban a márkanévben rejlik, valószínűleg sokan úgy vannak vele, hogy volt már egy megbízható Nokiájuk, és szívesen vesznek egy újabbat. Akkor is, ha ezt már nem az akkori Nokia gyártja, hanem a vállalat volt munkatársai által alapított, szintén finn HMD Global, és a gyártás ma már Kínában van. Az azért látszik, hogy a HMD is rendelkezik a gyártáshoz szükséges szakértelemmel, nagyon jól össze van rakva ez a mobil.

Ugyanakkor, ha nem számolunk a nosztaligafaktorral, nem sok érv marad a Nokia 5 mellett. Talán a szépsége az, amivel kitűnik a hasonlóan árazott mobilok köréből.

Ebben az árkategóriában - 55-65 ezer forintért kapható a Nokia 5 - a Moto, a Xiaomi, az Alcatel és a Huawei is része a versenynek, és akkor még számolni kell magával a Nokiával is. Akinek tényleg nincs szüksége sokra, csak egy telefonálni tudó okostelefonora, az 10-15 ezer forinttal olcsóbban megkapja a Nokia 3-at, jóval gyengébb processzorral és bénább (8 megapixeles) hátsó kamerával. Illetve ott van a másik végleten az idén januárban megjelent Nokia 6, nagyobb kijelzővel, több tárhellyel, ám a Nokia 5-ével megegyező processzorral, 77-82 ezer forintért.

   Nokia 5 Nokia 3 Nokia 6
Méret 149,7×72,5×8 mm
160 gramm
143,4×71,4×8,5 mm
140 gramm
154×75,8×7,9 mm
169 gramm
Kijelző 5,2 colos
720×1280 pixeles
5 colos
720×1280 pixeles
5,5 colos
1080×1920 pixeles
Csip Snapdragon 430
8×1,4 GHz 
Mediatek MT6737
4×1,4 GHz
Snapdragon 430
8×1,4 GHz
Tárhely, memória  16 GB / 2 GB 16 GB / 2 GB  32 GB / 3 GB
64 GB / 4 GB 
Kamera 13 mp, f/2.0
8 mp, f/2.0
8 mp, f/2.0
8 mp, f/2.0 
16 mp, f/2.0
8 mp, f/2.0
Hálózat LTE 150/50 Mbps
wifi
LTE 150/50 Mbps 
wifi 802.11 b/g/n
LTE 150/50 Mbps
wifi
Akku 3000 mAh 2630 mAh  3000 mAh