Kímélik a pénztárcát az új Nokiák

2018.05.30. 09:09

Az eladott termékek darabszámában már egész jól kezd állni a HMD Global által feltámasztott Nokia, ehhez viszont olcsó telefonok kellenek. A finn cég ezért köszöntötte nagy csinnadrattával a Nokia 5.1, 3.1 és 2.1 típusjelű modelleket amelyek a reményei szerint fenntartják ezen a növekedési pályán. A középkategória új üdvöskéi nagyobb kijelzővel és jobb kamerával érkeztek.  

A Moszkvában bemutatott kollekció legkomolyabb darabjának a kijelzőjét nyújtották nagyobbra. A Nokia 5.1 a nevére fittyet hányva 5,5 colos és full HD+ felbontású (2160×1080 pixeles), 18:9 arányú megjelenítőt kapott. Az átméretezés miatt szűkült a káva, és az ujjlenyomat-olvasót a hátlapra kellett áttenni. 

A most debütáló nyolcmagos és 2 GHz-es Mediatek Helio 18 rendszerlapka ebben a kategóriában átlagosnak mondható, pár egyszerűbb app egyidejű futtatásához pont elegendő, a tavalyi modell Snapdragon 430-as lapkájához képest azonban 40 százalékos teljeseményt-növekedést hozhat. Legalábbis ezt mondja a HMD. Ehhez 2-3 GB RAM és 16-32 GB tárhely tartozik. A fő kamera 16 megapixeles, míg a szelfiket széles látószögű lencsével, 8 megapixelen lehet rögzíteni.

Az árcédula 60-70 ezer forint között várható, ami valamivel magasabb, mint amit ilyen hardvernél várnánk, de a Nokia cserébe tényleg rendszeresen frissített Androidot, valamit a szokásosnál jobb megjelenést, alumínium-üveg vázat ad.

Eddig legalábbis mindegyik új Nokia megkapta a Legújabb Android-verziót, és ami ennél is fontosabb, a Google által kiadott havi biztonsági foltokat. A finn cég azt ígéri, hogy a védelmi rendszert három éven át frissíten tartja.

Pár hete a Google I/O konferencián elhangzott, az idén februárban bemutatott Nokia 7 Plus azon kevés telefon egyik, amelyen futtatni lehet a legújabb, még készülő Android P béta verziót

- idézte fel a bemutatók Juho Sarvikas, a Nokia márkanevet kezelő HMD Global vezető termékmenedzsere, hozzátéve, hogy ez jól mutatja a frissen tartott Android iránti elkötelezettségüket.   

Nagyjából tízezer forinttal lesz olcsóbb a Nokia 3.1, amely a most működő Nokia legnépszerűbb modelljének az utódja. Ennek valamivel kisebb, 5,2 colos HD kijelzője van, és ennek hála kényelmesebben elfér az ember tenyerében. A kamerák 13 és 8 megapixelesek, és ennél is igaz, hogy az Android sallangoktól és problémás appoktól mentes, ráadásul rendszersen frissül. Az akku 2990 mAh-s

Két nap működés

Annak ellenére , hogy a Nokia 2.1 van a legtávolabb a csúcsmobiloktól a szerény tudása alapján, ez tudja felmutatni egy olyan tulajdonságot, amire mindenki vágyik. A 4000 mAh-s aksija két napig bírja, és ehhez 5,5 colos HD kijelző és sztereó hangszóró társul.

A Snapdragon 425 rendszercsip elég gyenge, mégis a bő fél éve bemutatott Nokia 2-höz képest állítólag 50 százalékkal jobb teljesítményt biztosít. A 8 GB-os tárhely és 2 GB RAM kombinációja sem túl erős, úgyhogy jól fog jönni a tároló kártyás bővítése. Ehhez már csak 30 ezer forint körüli ár tartozik, és a tuti rendszerfrissítés. Ezt persze nem is hazánk piacára szánják, hanem inkább a fejlődő országokba.