Butamobilokon terjeszkedik a Google

2018.06.28. 10:19

A Google megtalálta a módját annak, hogy miként érje el az okostelefont (még) nem használó több milliárd embert. A keresőóriás 22 millió dollárt fektetett be a KaiOS csapatába, amely az azonos nevű, egyszerűbb mobilokon futó operációs rendszert fejlesztik. A befektetés célja az, hogy a KaiOS rendszer részévé váljanak a Google szolgáltatásai, például a kereső, a térkép, a hanggal irányítható segéd, és a Youtube.

Többek közt a Nokia, az Alcatel és a Mixromax ad el KaiOS-t futtató mobilokat, ez fut például a hamvaiból idén felélesztett új Nokia 8810-esen.

Bár a mobilok világpiacát az okostelefonok uralják, évente másfél millió eladott készülékkel, még ma is rengetegen használnak egyszerűbb mobilokat, leginkább a fejlődő országokban. Tavaly az egyszerűbb mobilokból is nagyjából félmilliárdot adtak el világszerte. Az eladások olyan jól pörögnek, hogy Indiában már a KaiOS a második legnépszerűbb operációs rendszer az Android után, letaszította a jóval drágább mobilokon futó Apple iOS-t a harmadik helyre.

A KaiOS még viszonylag friss rendszer, a vállalatot 2017-ben alapították az Egyesült Államokban, és mostanáig 40 millió készüléket adtak el ilyen rendszerrel. A Google megtalálta azt a jó pillanatot, amikor viszonylag olcsón be tud szállni a bizniszbe, ám ezzel nincs egyedül, a Facebook és a Twitter is együttműködik a társasággal.

(TechCrunch)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?