Saját tervezésű rendszerchipre áll át a Google Pixel

2021.08.05. 14:04
A keresőóriás szoftverek mellett jó ideje jelen van a hardverek piacán is, idén ősszel pedig fontos lépést tesznek előre a házon belül készült hardverekkel.

A Google, miután kukázta az anno magyar piacon is elérhető Nexus vonalat, a saját márkás okostelefonjait Pixel néven kezdte el piacra dobni. Ha nem hallott még róluk, azért lehet, mert a Pixelek itthon nincsenek se szolgáltatói, se hivatalos viszonteladói forgalomban és a Google saját áruházán keresztül sem beszerezhetők.

image.png
Fotó: Google

Pedig fontos készülékekről van szó, a cég ezeken keresztül mutatja meg saját vízióját az Androidról, az új rendszerek is mindig ezeken jelennek meg először és egy Pixel segítségével tapasztalható meg a legjobban, miként látja a Google az okostelefonok világát.

A mobiljaiban a cég eddig a Qualcomm Snapdragon csúcs- vagy középkategóriás lapkáit használta rendszerchipként, ezeket váltja idén ősszel a Pixel 6 és 6 Pro készülékekben a Google részben saját tervezésű Tensor SoC-je.

A Tensor SoC – mely nevét a Google adatközpontjaiban használt feldolgozó egységekről kapta, korábbi változata pedig a Pixel 4 Neural Core-jában már dolgozott –, licencelt és saját tervezésű technológiákat ötvöz, mondta a Verge-nek Rick Osterloh, a Google hardvereiért felelős vezetője. A Tensorban a mobil feldolgozó egység, mely a mesterséges intelligenciáért és a gépi tanulásért felel és a Titan M2 biztonsági chip a Google saját fejlesztésű technológiája, ellenben a CPU, a GPU és az 5G modem licencelt. Ezekről egyelőre nem nyilatkozott a cég, a Snapdragon annyit közölt a Tensor bejelentését követően, hogy továbbra is együtt dolgoznak a Google hardver részlegével. A korábbi pletykák szerint a Samsungot bérelte fel partnerként a Google, hogy a Whitechapel projekt keretein belül a Tensor elkészítéséhez. Ami nem lenne hülyeség, hisz az okosórák piacán már összebútorozott a két cég.

Az biztos, hogy a Google Tensor exkluzív hardver lesz, kizárólag a saját márkás termékekben dolgozik majd, hasonlóan ahhoz, ahogy az Apple az A-szériás processzorait csak az iPhone, iPad és iPod Touch készülékek használják.

Hála a Tensornak, az ősszel boltokba kerülő Google Pixel 6-ok Osterloh szerint minden eddiginél jobb teljesítményt fognak nyújtani fotózás, videózás és szövegfelismerés terén. A mobil TPU-t úgy tervezték, hogy ne kizárólag a gépi tanulást gyorsítsa fel, hanem összekötve a képfeldolgozó egységgel (ISP) és az áttervezett rendszermemóriával közvetlenül be tudjon segíteni a képalkotásban. Hasonlóan az eddigi Pixel készülékekhez, az újak is több fotóból fogják HDR hálóval összeállítani az elkészült fényképeket, ám egyrészt nem lesz szükség annyi időre a fotó rendereléséhez, mint eddig, másrészt a képalkotási folyamatot a 30 képkocka per másodperc képsebességű 4K-s videófelvételeken is alkalmazni tudja a Tensor.

A Google Pixel 6 és 6 Pro kamerarendszere egymás mellett
A Google Pixel 6 és 6 Pro kamerarendszere egymás mellett
Fotó: Google

Szövegfelismerésben mind a diktálás, mind a fordítás terén erősebb lesz a Tensor az eddigiekhez mérten, állítja a cég. Angol nyelven képes lesz arra, hogy a diktált szöveget írássá alakítsa, abban közben a felhasználó javíthasson és a parancsszavakat képes lesz megkülönböztetni a szöveg többi elemétől. Emellett az Android 12-es rendszerrel érkező élő feliratozást a Tensor képes lesz valós időben lefordítani a világnyelveken. Magyarul valószínűleg a diktálás lesz elérhető, ám angolul vagy franciául a demók alapján minden működni fog.

A Google egyelőre nem beszélt a Tensorban használt CPU vagy a GPU specifikációiról, sem arról, hogy a Pixelekben pontosan milyen hardverkomponensek lesznek azokon kívül, melyek a lentebb látható táblázatban vannak felsorolva. A cég az amerikai sajtónak azt nyilatkozta, hogy az ARM rendszerchipjük segítségével sikerült megalkotniuk azt a telefont, amit az első Pixel tervezésekor már megálmodtak, így erősebb marketingkampánnyal és kibővített értékesítési csatornákkal terveznek az őszi megjelenésre. Egyelőre nem tudni, hogy ebbe csak a hazai, vagy az európai piacot is bevonják-e.

Rick Osterloh még annyit mondott, hogy a prémium szegmenset célozzák majd az új Pixelek, így várhatóan 1000 dolláros vagy magasabb nyitóárral érkeznek.

   Google Pixel 6 Google Pixel 6 Pro
Kijelző: 6,4 hüvelykes, sík
OLED
FHD+
90Hz-es képfrissítés
kijelzőbe integrált ujjlenyomat-leolvasó
6,7 hüvelykes, ívelt
OLED
QHD+
120Hz-es képfrissítés
kijelzőbe integrált ujjlenyomat-leolvasó
Kamerák: széles
ultraszéles


LED villanó
széles
ultraszéles
négyszeres zoomra képes telefotó

LED villanó
Rendszerchip: Google Tensor SoC és Titan M2 biztonsági chip Google Tensor SoC és Titan M2 biztonsági chip


  • Hírek
  • Hírek