Trükközéssel kerülné meg az amerikai embargót a kínai mobilcég

2021.11.22. 16:25

Új megoldással próbálkozhat a Huawei a Bloomberg értesülései szerint, hogy a kínai vállalat meg tudja kerülni a mobiltelefonos üzletágát durván sújtó amerikai kereskedelmi embargót.

A Huawei állítólag harmadik félnek licencelné okostelefonjai dizájnját, így a vállalat közvetetten ugyan, de hozzáférhetne azokhoz a technológiákhoz, például 5G-modemekhez és a TSMC által gyártott lapkákhoz, amelyektől az USA embargója eltiltotta. A Huawei egy lépéssel közelebb kerülhetne ahhoz is, hogy visszanyerje a Google szolgáltatáscsomagját, és újra előretelepítetten adhassa készülékeihez. Előbbiek a hazai piac számára, utóbbiak a nyugati piacoknak fontosak.

A csavar a történetben ott van, hogy bár a Huawei fejlesztené a készülékeket, más márkanév alatt kerülnének piacra. Potenciális partnerként felmerült a Kínai Nemzeti Postai és Telekommunikációs Berendezések Vállalatának (PTAC) egyik tagja, az Xnova, amely jelenleg is árulja online boltjában a Huawei okostelefonjai közül a Nova-szériát. A Bloomberg szerint a Huawei az Xnova mellett a TD Tech telekommunikációs kiegészítőket gyártó céggel tárgyal még az ügyben.

Mindkét vállalatban közös, hogy nem szerepelnek azon az amerikai feketelistán, amelyre a Huawei felkerült, így a PTAC-n belül működő Xnova és a TD Tech is kereskedhet amerikai cégekkel és hozzáférhet amerikai technológiákhoz bármilyen megkötés nélkül. Az egyelőre kérdéses, hogy a Huawei a licencelt modelleket Kínán kívül is árusítaná-e, a cég nem reagált a Bloomberg értesüléseire.

A Huawei az amerikai embargó bevezetése után már jelezte, hogy saját, szabadalmaztatott technológiáit licencelné más gyártóknak, ezzel próbálva visszahozni azt a több mint 130 milliárd jüannyi befektetést, amelyet kutatás-fejlesztésre költ évente a cég. A mobilpiacon sem újdonság, hogy szebb napokat is megélt gyártók licencbe bocsássák telefonjaikat, így tett például a Nokia, a BlackBerry, és próbálkozott a HTC is a dologgal.