Felívelő pályán az összehajtható kijelzővel szerelt mobilok
Bejött a Samsungnak az összehajtható telefonokat kínáló Z széria, a szakmai szervezetek és a vásárlók is érdeklődnek az új eszközök iránt. A kiszivárgott információk szerint a dél-koreai gyártó abban bízik, hogy az érdeklődés mértéke jövőre sem csökken, a Z Flip 3-as készülék utódjából 2022-ben hárommillióval többet gyártana a Samsung, mint az idei modellből.
A Galaxy Z Flip 3 és Z Fold 3 – köszönhetően a strapabíróbb kivitelnek és a valamivel olcsóbb bevezető árnak – jóval nagyobb vásárlótábort vonzott, mint elődei. A kagylótelefon Z Flip 3-ból négymillió darabbal készült a gyártó 2021-re, az utódból a GSM Arena által közölt, 2022-re vonatkozó megrendelési lista alapján 6,9 milliót rendelt be a cég. A táblagéppé hajtható Z Fold 3-ból a Samsung 2021-ben is 3 milliót gyártatott, előzetesen ennyi készüléket rendelt be 2022-re is.
Amellett, hogy Koreában és a nyugati piacokon egyre több vásárló fordult a különleges formájú készülékekhez, a szakma is elismerte az innovációkat, melyeket hoztak. A Consumer Technology Association (CTA) nevű szervezet 43-at ítélt oda a CES 2022 innovációs díjaiból a dél-koreai cégnek. Az összehajtható kijelzővel szerelt telefonok ezek közül a mobileszközök és kiegészítők, valamint a digitális képalkotás és fényképezés kategóriában nyertek, illetve a Z Flip 3 a legjobb innovációnak járó díjat is magáénak tudhatja. A 2022-es CES technológiai kiállítás nyitóbeszédét Jong-Hee Han, a Samsung Vizuális kijelzőkért felelős üzletágának vezetője tartja majd, aki a technológia és a fenntarthatóság kapcsolatáról fog beszélni.
Az összehajtható mobilok sikere mellett azonban a megrendelt készülékek darabszáma még mindig elmarad a hagyományos telefonokétól, csupán 20%-át teszik ki a teljes palettának. A kiszivárgott dokumentum szerint a gyártó az S22-es széria eszközeiből 8 és 14 millió darab között rendel: 8 milliót az S22 Plus készülékből, 11 milliót az Ultra változatból, valamint 14 milliót a három eszköz közül legolcsóbbnak számító S22-ből. Mellettük a 2021-ben igazán jól sikerült A széria is frissülni fog, a kiszivárgott számok alapján az A53 5G-ből 28 millió darabot, az A33 5G-ből 23 milliót, az A13-ból pedig 27 milliót gyárt le és szándékozik eladni a Samsung. A cég a pletykák szerint január 5-én, a CES-kiállításon mutathatja be 2022-re szánt telefonjai közül az elsőt.
Közben a Google polcra tette terveit, hogy saját márkájú összehajtható telefont készítsen. A beszállítói láncra hivatkozó információk szerint a Pixel Fold projekt nem kerül piacra, a Google minden megrendelését lemondta, melyek alapján korábban olyan pletykákat lehetett hallani, hogy a Pixel 6-készülékek mellett 2021 végén vagy 2022 elején a Google is bemutat egy táblagéppé széthajtható telefont. A DSCC szerint a keresőóriás indoka a projekt kukázására az, hogy nem tudták kellően kompetensé tenni a konkurenciával szemben készüléküket, így inkább nem ölnek több pénzt a projektbe.
Azon kevés gyártó közül, ami megvásárolható összehajtható telefont kínál, a Huaweiről érdemes még említést tenni. Az ultraprémium mobilnak szánt Mate X2 összehajtható készüléküket a kínai piacon újabb verzióban jelentetik meg, gyűjtői kiadást kínálnak 963 ezer forintnak megfelelő 19 699 jüanért. A gyűjtői Mate X2 hardverben nem tér el a normál változattól, 12 GB RAM és 512 GB memória van benne, a készülékház azonban némileg fel lett újítva. A hátlap bőrborítást kapott – fekete, bordó vagy fehér szín választható –, az előlapi külső kijelzőt borító védőüveg pedig nanokristályos megerősítést kapott, így állítólag erősebb, mint a korábbi változatban található.
2022-ben valószínűleg folytatódik a hajlítható kijelzővel felszerelt mobilok térnyerése, a gyártók által leküzdendő legnagyobb akadály a belső kijelzők strapabíróbbá tétele, illetve az, miként tudják az eszközök árait lejjebb nyomni, hogy elérhetőbb alternatívát kínáljanak a normál telefonok mellé a technológia iránt érdeklődőknek.
Rovataink a Facebookon