Huawei P50 Pro: szárnyaszegett sárkány

Több mint egy év telt el azóta, hogy a Huawei utoljára olyan csúcstelefont mutatott be, amely nemzetközi forgalomba került. A P50 Pro 2021 júniusában debütált Kínában, a globális értékesítés azonban csúszott, így Magyarországon is csak februártól lesz kapható az időközben megjelent, összehajtható kijelzős P50 Pockettel együtt. A gyártó Magyarországra vonatkozó bejelentéséről itt írtunk.

Az utolsó csúcskészülék, amelyet a gyártó globálisan forgalomba hozott, a P40 volt, ezt 2020 elején dobták piacra. Már ekkor is nyögte a Huawei az amerikai–kínai kereskedelmi háborút, a Google szolgáltatásokat már nem, az 5G-technológiát még használhatták eszközeikben. A P40-ekről szóló indexes cikk záró gondolata az volt, hogy a Google-alapú Androidról a Huawei belsőleg fejlesztett HMS-alapú rendszerére átállni még nem zökkenőmentes, de talán majd egy év múlva az lesz.

Több mint egy év telt el azóta, ami alatt a céget megfosztották az 5G-technológia használatától, a HMS pedig sokat fejlődött, de még mindig nem tudja egy átlagos felhasználónak – egy olyannak, akinek csak az kell, hogy egyszerűen működjön a telefonja – teljes értékűen megadni azt a használati élményt, amelyet korábban a Google által támogatott Huawei-telefonok biztosítottak. Jobb leszögezni így az elején: a P50 Pro még mindig ugyanazzal a problémával küzd, mint elődje, vagyis hiába pipál ki minden elvárhatót hardveres fronton, egyszerűen túl sok kompromisszumot kell kötnie egy átlagfelhasználónak az egyáltalán nem olcsó (450 ezer forintos) ár mellé szoftveres téren.

Luxustermék, presztízstermék

Összeszerelését tekintve nem lehet panasz a P50-re, az alumíniumkeretet szorosan fogja össze az üveget elöl és hátul is, a széleknél kényelmesen hajlik az ember tenyerébe. Az üveglap hajlított, de a 6,6 hüvelykes kijelző sík, fantomérintéseket nem tapasztaltam a bő ötnapos használat alatt. A telefon méretéhez képest meglepően könnyű, 195 grammjával egyáltalán nem húzza le az ember zsebét. A jobb oldalon bekapcsoló- és hangerőgomb, alul USB-C, SIM-kártya-tartó és hangszórók, felül pedig hangszóró és infravörös adó található, a bal oldalra a keretbe integrált antennakivezetésen kívül semmi nem került.

A keret fényes, ahogy a hátlap is, nálam a gyártó által kakaóaranynak elnevezett, gyakorlatilag ezüstszínű modell volt, de a készülékből érkezik a zongorafekete verzió is a magyar piacra. A tükörszerű felületet nem annyira értékeltem, a fekete szerintem elegánsabb, az mindenesetre biztos, hogy mindkét verzió gyűjti az ujjlenyomatokat, így szerencse, hogy ad a gyártó egy átlátszó szilikontokot a telefon dobozában. Kérdés, hogy hosszú távon mennyire lesz strapabíró a telefon háza, mert az oké, hogy az IP68-as védelemmel az apró porszemek nem jutnak be a készülék házába, de kívülről a tok és a telefon közé beékelődve gyötrelmesen rondára karcolhatják a hátlapját és a keretét. A telefon hosszú távú védelmére szolgál, hogy a kijelzőt alapból fólia védi, és egyébként egy fali adapter (max 11.0V, 6.0A, 66.0W), valamint egy töltőkábel is helyet kapott a dobozban, ami vicces és szomorú, hogy két év alatt ritkaság lett egy több százezer forintos termékkategóriánál. A mindennapi használattal egyébként nem igényli gyakran a konnektort a P50 Pro, másfél napot vígan elmegy egy töltéssel.

Az előlapon a kijelzőt alul és felül minimális keret fogja csupán közre, a szelfikamera pedig sokkal szolidabb, mint az előd esetén. Ugrott ugyan a 3D-s arcfelismerés a szolid kamerapötty érkezésével, de van kényelmesen elérhető magasságba elhelyezett és gyors ujjlenyomat-leolvasó a kijelzőben. A szenzor optikai, így ha az ember teljes sötétben próbálja feloldani a telefont, és nem takarja le ujjával az egészet, számítson arra, hogy a hirtelen fehér fény nem fog barátságot kötni a szemével.

A hátlapi kamerákra már nem merném azt mondani, hogy szolidak, a gyártó által Dual-Matrix-dizájnnak keresztelt elrendezés úgy néz ki, mint egy kétaknás fényképezőgép lencséi. (Vagy Wall-E szeme, esetleg egy maki szeme, beépített kettős sütőlap…) Viszont mivel itt nem két hatalmas lencsénk van, ami visszaverné a fényt, hanem hét kisebb szenzort kapunk elosztva, végeredményként két hatalmas fekete kör sötétlik a telefon hátlapján, ami valakinek vagy tetszik, vagy nem. Mivel nem emelkedik ki durván a készülék síkjából, nekem tök oké volt.

Kézbe véve a telefont egyértelmű, hogy csúcstelefont fogunk, a felhasznált anyagok és az összeszerelés minősége is hozza a luxus érzését, amit a gyártó a P- és Mate-széria köré épített az elmúlt években. A csúcskészülékek presztízstermékként szolgáltak a Huaweinek, amikor igazolnia kellett helyét a világ egyik legnagyobbjaként. Mostanra viszont változott a helyzet, így a gyártó nyugati piacra hozott telefonjai, így a P50 Pro is inkább azért kerül Kínán kívül értékesítésre, hogy a vásárlók előtt megtartsa imidzsét a cég mint telefongyártó is, miközben erősen terjeszkedik azokban a szegmensekben, ahol nincs korlátozva a mozgástere az amerikai–kínai konfliktus következtében. A magyar bemutatón a cég 2021-es évre vonatkozó összefoglalójában is a fókuszban az audio, a viselhető és az IoT-eszközök voltak, utána következtek csak a mobiltelefonok, majd a PC, illetve a számítógépes perifériák.

Van, ahol Google nélkül még mindig falba ütközünk

A készülék tehát jól néz ki, igényesen van összerakva, de milyen használni? Jó is meg nem is. A hardver jó, a telefon agyát a Qualcomm Snapdragon 888 adja, amely a tavalyi év egyik legerősebb mobilos lapkája, így minden gyorsan és pörgősen nyílik, a 120 Hz-en frissülő kijelzőn pedig minden folyékonynak tűnik. Az egyetlen baj a Snapdragon 888-cal, hogy 2021-es chip, amely 2022 februárjában kerül az európai piacra egy 450 ezer forintos telefonban, miközben ezen az árszinten talán már a hónap végétől (Galaxy S22-széria), de márciustól biztosan (OnePlus 10 Pro) várhatók a 2022-es variánssal, a Snapdragon 8 Gen 1-gyel szerelt telefonok is. Plusz – mivel a Huawei el van tiltva az 5G-technológiák használatától – a P50 Pro csak a 4G/LTE-hálózatokat tudja használni, hiába lenne a chip képes az új generációt is kezelni.

A kínai piacon a Huawei házon belül fejlesztett Kirin-lapkái kerültek a telefonba, a korábbi években az európai piacra is ezek jöttek, és biztos, hogy a Kirinek kevésbé melegedtek, mint a Snapdragon lapkái. Panaszra nincs okom, és bár egyórányi játékkal már érezhetően emelkedik a hátlap hőmérséklete, a kényelmetlenül forrótól azért még bőven messze van. A hőkezelése egyébként jó a telefonnak, a 66 wattal történő vezetékes töltés közben is simán használható kézből a P50 Pro.

A szoftver már nem annyira jó, nincs rajta mit szépíteni. A telefon a nyílt forráskódú Android 11-re épülő EMUI 12-es rendszerrel érkezik, a Google-szolgáltatásokat a Huawei Mobile Services (HMS) helyettesíti, a Google Play Áruház helyett AppGallery van és így tovább. A legtöbb olyan Google-alkalmazásnak, amelyek előre telepítve megtalálhatók egy androidos telefonon, megvan a Huawei által fejlesztett megfelelője, de egyes Google-appokat is működésre lehet bírni, ha az ember hajlandó APK-fájlokat telepítgetni. A Huawei által fejlesztett Petal kereső egyébként a telepítőfájlok megtalálását könnyűvé teszi, de azt, hogy ezek automatikusan frissüljenek vagy működjenek, még ez sem tudja biztosítani.

Az AppGallery a legnépszerűbb programokat már tartalmazza, elérhető például a Viber, a magyar bankok legtöbbjének van saját appja, de a MÁV vagy a nagy híroldalak alkalmazásai is fent vannak már. Nem hiánytalan, van még hova fejlődni, de nem is használhatatlan. Az igazi gondok ott kezdődnek, amikor az embernek speciálisabb igényei vannak. A Huawei kínál egy Phone Clone nevű programot, amely állítólag mindent átmásol az új készülékre a régiről, de amikor a Samsung Galaxy S10-ről megpróbáltam átköltözni a P50 Próra, ötből ötször omlott össze a program a Huawei telefonján, és végül úgy döntöttem, hogy manuálisan fogom beállítani a dolgokat.

Két járható utat találtam, ami részben megoldást jelentett. Az egyik az Amazon AppStore telepítése, amely hivatalos alkalmazásbolt, mint a Google Play, és egy rakás olyan app elérhető rajta keresztül, amely az AppGalleryben például nincsen fent, például a Messenger. Plusz jóság, hogy csak egy Amazon-fiók kell hozzá, és automatikusan frissülnek is a rajta keresztül telepített dolgok. A másik a korábban már említett APK-zás, egyesével letölteni az alkalmazásokhoz a telepítőfájlokat, majd felrakni őket. Ilyenkor a frissítés nem megy magától, ha új verziót ad ki a fejlesztő, újra végig kell mennünk a korábbi kézműves útvonalon.

De még ilyenkor sem száz százalék, hogy sikerünk lesz. A BKK Futárt használom a budapesti tömegközlekedéshez, egyszer sem sikerült működésre bírnom a P50-en, mivel a program a Google keretrendszere nélkül nem hajlandó betölteni a térképet és a járatokat. A Huawei saját térképe, valamint a Google Térkép működött, de tapasztalataim szerint a futár a legmegbízhatóbb a fővárosi közlekedési menetrendeket illetően. Hasonlóan jártam a Hue alkalmazással, bár sikerült elindítanom a programot, nem jutottam tovább a kezdőképernyőn, a Netflix appjával mondjuk eddig sem jutottam, mert indítás után egyből kidobott, hogy nem támogatja a program a készüléket. Mobilos fizetés legalább van, ez egyelőre a Curve applikáción keresztül mehet.

Egy szó mint száz, 

Bár el tudom képzelni, hogy saját használatra szöszmötölök külső alkalmazásbolttal és APK-k telepítésével, de azt már nem látom magam előtt, ahogy például a telefonok iránt csak működjön, és kész szinten érdeklődő ismerőseimet ráveszem egy telepítőfájl keresésére, amivel működő YouTube-ot vagy WhatsAppot tud a telefonra varázsolni. Itt megint fel kell hozni az árazást: egy 450 ezer forintos telefon esetében elvárható, hogy ne legyenek ilyen jellegű kompromisszumok, amelyek a konkurens iPhone-oknál és Android-csúcstelefonoknál nincsenek.

Fotózni még mindig tud

Sok szempontból van nehéz helyzetben a P50 Pro, de a képalkotás nincs köztük. A kameraalkalmazást elindítva gyorsan betölt, a fókusz is remek sebességgel megtalálja az alanyt. Került autofókusz az előlapi kamerára is, a hátlapi szenzorok közé pedig visszatért a monokróm, aminek én örültem, a 40 megapixeles egységgel jó kontraszttal lőhetünk szép fekete-fehér fotókat. A monokróm egység állítólag besegít a fő kamerának is, de a fotós asszisztálására van egy lézeres mérő és egy spektrumszenzor is, utóbbi a természetes színekért felel.

A fókusz mellett az exponálás is gyors, bármelyik látószögről vagy kameráról is beszéljünk. A képek színe az AI-t kikapcsolva természetes, ha a mesterséges intelligenciára hagyatkozunk, nem kell szerkesztenünk sem, egyből közösségimédia-kompatibilis képet kapunk, erősebb kontraszt, néha természetellenes szaturáltság jellemzi. Van remek szoftveres éjszakai mód, csinálhatunk lassított felvételt, portrét, használhatunk egyszerre több látószöget, minden megvan, amit egy csúcskategóriás telefontól elvárhat az ember.

A fő kamera 64 megapixeles, de ezt a telefon az automata módban negyedelve tömöríti, így az elkészült képek 16 megapixelesek lesznek. Ha a tízszeres nagyítást választja valaki a telefonban, akkor is ez a szenzor fog dolgozni, nem pedig a periszkópos zoomkamera, amely 3,5-szeres optikai közelítésre képes. Ha nem zavar minket, hogy kicsit olajfestményszerű végeredményt kapunk, digitálisan itt is mehetünk százszoros nagyításig, de ezzel csak nagyon indokolt esetben érdemes próbálkozni, mert a 3,5× és a 10× zoom minőségénél jóval gyengébb végeredményt fogunk kapni. Mindkét egységben van OIS, így stabilabb videók rögzíthetők velük. Az elkészült fotók színei jók és természetesek, a lencserajzolat szép, a képek széle felé haladva sem romlik.

Utóbbi sajnos az ultraszéles egységről nem mondható el, a negyedik hátlapi kamera 13 megapixeles, 120 fokos látószöggel. Ennek csak autofókusz van s segítségére, jó fények mellett jó képeket készít, de a sarkok felé haladva maszatolódik az élesség és torzul a rögzített eredmény, korrekcióra pedig nem találtam beépített megoldást. Ettől függetlenül nem lehet rossznak nevezni az ultraszéles egységet sem, színek visszaadása terén rendben van, valamint képes makrót is fotózni két-három centiméterről automata fókusszal.

Az előlapon is egy 13 megapixeles kamera néz ránk, ez százfokos látószöggel bír. Egyedüli szelfizéshez mondhatni, hogy túl széles, csoportképekhez több mint ideális. A színek is természetesek, és az arcszépítés sincs bekapcsolva alapból, így a bőrtónusok is közelebb állnak az elkészült fotón a valósághoz, mint egy porcelánbabához.

A Huawei P50 Pro az ára miatt nagyon nehéz helyzetben van. A hardver kellően erős, de mire a magyar piacra ért, kiöregedett a kategóriából, amelyben versenyez. A kamerákra nem lehet panasz, ahogy a telefon megjelenésére és megjelenítőjére sem. Az is pluszpont, hogy van vízállóság, sztereóhangszóró és infra. A szoftveres oldal viszont nem tudja indokolni a közel félmillió forintos induló árat, hacsak az ember nem alapból a Huawei által nyújtott szolgáltatásokra építette fel virtuális élete alapjait. De még akkor is ott van a homályos jövőkép, hogy mi lesz, ha hirtelen kelleni fog egy speciálisabb app valamihez.

(A tesztkészüléket a Huawei Magyarország biztosította öt napra, a cikk tartalmába a cégnek nem volt beleszólása.)

(Borítókép:  Huawei P50 Pro. Fotó: Papajcsik Péter / Index)