Újabb alkalmazásokat tiltott a Google, azonnal törölje őket a telefonjáról

2022.11.26. 11:32

Mindegyik alkalmazásboltnak megvan a saját maga előnye és hátránya is, a Google Playre például sokkal egyszerűbb feltölteni saját fejlesztésű alkalmazásunkat, mint például az Apple-féle AppStore-ba, ennek köszönhetően a kínálat is változatosabb – cserébe azonban sokkal szemfülesebbnek is kell lennünk, hiszen bármikor beleszaladhatunk egy-egy káros alkalmazásba.

Ilyenből pedig manapság meglepően sok van, mint arról nemrégiben az Index is beszámolt, a Google nem kevesebb, mint 16 alkalmazást tiltott ki alkalmazásáruházából a hónap elején a McAfee antivírus-programokkal és számítógépes biztonsági rendszerekkel foglalkozó cég figyelmeztetésének köszönhetően; most pedig újabb négy appot tiltott a Google Playből a keresőóriás.

A leleplezésért ezúttal a Malwarebytes biztonsági szakértői felelnek. A Malwarebytes Corporation Inc. elsősorban egy olyan szkennert fejleszt, amely ellenőrzi és eltávolítja a rosszindulatú szoftvereket, beleértve a szélhámos biztonsági szoftvereket, a reklámprogramokat és a kémprogramokat is. Különlegessége, hogy a Malwarebytes batch módban vizsgál ahelyett, hogy az összes megnyitott fájlt szemlézné, csökkentve az interferenciát, ha egy másik, igény szerinti kártevőirtó szoftver is fut a számítógépen.

A most tiltott alkalmazások fejlesztője egyaránt a Mobile apps Group nevű szervezet volt, kiknek legnépszerűbb alkalmazása a Bluetooth Auto Connect nevet viselte, melyet több mint egymillió felhasználó töltött le készülékeire. Az alkalmazás azt ígérte, segítségével bármilyen Bluetooth-technológiát használó készülékhez csatlakoztatni tudja a felhasználó a telefonját, ehhez a valóságban azonban semmilyen appra nincs szükség, az okostelefonok képesek önmagukban is megbirkózni ezzel a feladattal.

Az alkalmazás futtatásához a felhasználónak persze szinte a létező összes hozzáférést meg kellett adnia, majd amikor ezekkel végzett, az app olyan adathalász-felületekre irányította át, melyeken keresztül bank- és hitelkártyaadatokat szerezhettek meg a fejlesztők.

A Google rendszerét úgy sikerült kicselezniük, hogy az app alapváltozata semmilyen kártevő szoftvert nem tartalmazott, az engedélyek megadásával a későbbiekben azonban kedve szerint telepített egyéb programokat is.

Mint írtuk, a 2020-ban feltöltött alkalmazást már több mint egymillióan telepítették, a Google mostanra azonban teljes egészében törölte a Google Play kínálatából – ezzel azonban nem oldódott meg teljes egészében a probléma. Azon felhasználók készülékén, akik korábban töltötték le, ugyanis továbbra is ott lehet az alkalmazás, ezek ellen pedig még a keresőóriás sem tud tenni semmit sem, azt csak maga a felhasználó törölheti. A Bluetooth Auto Connect mellett

  • a Bluetooth App Sender,
  • a Mobile transfer: Smart Switch,
  • és a Driver: Bluetooth, Wi-Fi, USB nevű alkalmazások kerültek tiltólistára,

melyeknek ikonjait a pontos azonosítás érdekében ide kattintva tekintheti meg.

Fokozottan figyelni kell

A Google folyamatosan tiltja a különböző kártevő alkalmazásokat, azokat azonban a legtöbb esetben csak hónapokkal, évekkel a felkerülésük után azonosítják, így ez idő alatt bőven elérhetik azt, amiért lefejlesztették őket. Legutóbb 16 darab ilyen appot töröltek, melyek közül a legkárosabb egy DXClean nevű app volt, mely rendszertisztító és optimalizáló alkalmazásnak adta ki magát, azt ígérve, hogy felderíti, mi okozza a felhasználó telefonjának lassulását, miközben pontosan az app volt az oka mindennek.

Ezzel szemben korábban egy olyan alkalmazásról számoltunk be, mely többek között hozzáfért a felhasználó telefonbeszélgetéseihez, SMS-eihez, és a hívásnaplóra is rálátott, így ezeket felhasználva a rosszakarók bármikor megzsarolhatták az érintetteket. Szerencsére azonban akárcsak a többi, már ez az app sem lelhető fel egyik alkalmazásboltban sem.



  • Hírek
  • Bankszámla