Kukázta az egyik legnépszerűbb iPhone-t az Apple
Több mint két órán keresztül zúdította a rajongókra június 5-én este az újdonságait az Apple, melyekből volt bőven – a 2023-as WWDC-n ugyanis, ahogy az várható volt, bemutatkozott a vállalat összes nagyobb operációs rendszerének következő verziója. Az est sztárja azonban mégis a Vision Pro volt, melyről ide kattintva olvashat részletesebben.
Az elmúlt hetekben, hónapokban számtalan pletyka és információ volt olvasható az új rendszerekkel, legfőképp az iOS 17-tel kapcsolatban. Az év elején még úgy tűnt, hogy egy rendkívül kicsi, legfőképp a stabilitásra és a teljesítményre koncentráló frissítést kapunk, az idő múlásával azonban egyre inkább úgy látszott, hogy az Apple az egyik (ha nem a legnagyobb) frissítésnek szánja az új iOS-t.
A valóság valahol a két véglet között találkozott. Az új frissítés számos újítást tartalmaz, az olyan nagy változtatások, mint például a korábban pletykált, újratervezett Vezérlőközpont azonban teljesen kimaradtak az iOS 17-ből – mutatjuk, mire számíthat az, aki szeptemberben a publikus megjelenéskor az új rendszerre frissíti iPhone-ját, iPadjét vagy éppen Macjét.
Frissült a Telefon, az Üzenetek és a FaceTime app is
Az iOS 17 legnagyobb újdonságai a rendszer három telekommunikációs alkalmazásában figyelhetők meg. Az Apple teljesen újratervezte a Telefon alkalmazást, melyben ezentúl névjegykártyákat hozhatunk létre egy fotó vagy Memoji használatával. Innentől kezdve a felhasználó döntheti el, hogy hogyan jelenjen meg mások iPhone-ján az, ha épp hívja őket, a Kontakt Posztereket ugyanis teljesen személyre lehet szabni – a legjobb pedig az egészben az, hogy mindösszesen két iPhone összeérintésével meg is oszthatja azt másokkal,
így végre nem kell bajlódni egy új ismerős vagy kolléga telefonszámának bepötyögésével.
Ráncfelvarrást kapott az Üzenetek app is, melyben új helyre kerültek a minialkalmazások, még több matricát készíthetünk, már egy üzenet félrehúzásával is válaszolhatunk, illetve egy gombnyomással oda ugorhatunk egy csoportos beszélgetésben, ahol a legutóbb olvastunk. Ezek mellett már az alkalmazáson belül is megoszthatjuk barátainkkal aktuális helyzetünket. A legérdekesebb funkció azonban mégis az a Check In nevezetű újítás, mely elsősorban a szülők és nagyon közeli, aggódó barátok számára kedvez.
Ha például barátunk vagy gyermekünk idegen környéken jár, és tudjuk, hogy nagy valószínűséggel egyedül van, az Üzenetek alkalmazáson belül megkérhetjük őt, hogy állítsa be, mikorra tervez megérkezni az úti céljára – az iPhone pedig automatikusan értesítést küld a másik félnek a helymeghatározás alapján, amikor a felhasználó biztonságban megérkezik.
Mint említettük, a FaceTime is kapott néhány újítást, melyek közül a legérdekesebb (és itthon is elérhető) funkció az, minek köszönhetően videóüzenetet hagyhatunk egy fel nem vett FaceTime-hívás után, melyet a másik fél bármikor megnézhet. Mindezek mellett az iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max kapott egy StandBy nevezetű funkciót is, minek köszönhetően egy teljesen új felület jelenik meg a kijelzőn, ha a készüléket vízszintes állapotban, egy töltőállomáson keresztül töltjük; illetve a korábbi pletykáknak megfelelően a mentális egészségre koncentráló Journal, azaz Napló app is érkezik majd az új rendszerrel.
Semmit sem siettek el
A felhasználók éveken át tartó könyörgése után az iOS 17-tel végre interaktívvá váltak a widgetek. Ez annyit tesz, hogy emlékeztetőinket már a kezdőképernyőről kipipálhatjuk, illetve zenénket, podcastjeinket is vezérelhetjük egyenesen a widgetekről. Ugyancsak régóta várt újítás volt, hogy az iPadekre is megérkezzen az újratervezett zárképernyő, mely még az iOS 16-tal mutatkozott be az iPhone-okon.
Az iPadOS 17-tel a felhasználók az iPhone-okhoz hasonlóan widgeteket helyezhetnek ki az iPadek zárképernyőjére is, illetve a háttereket is minden eddiginél jobban testre szabhatják. És ha már iPadOS 17: az új rendszer az előbb felsoroltakon felül szinte semmi újat nem tartalmaz – azt leszámítva persze, amit már felvázoltunk az iOS 17 esetében.
Az Apple sem nagyon tudja, mit kezdjen a macOS-szel
Hasonló anomália volt megfigyelhető a macOS esetében is, melynek idei verziója a Sonoma nevet kapta. Míg ugyanis a Microsoft mesterséges intelligenciával ruházza fel a Windows 11-et, addig az Apple új képernyővédőkkel reklámozza a legújabb számítógépes rendszerét, melyek kétség kívül rendkívül szépek lettek – mindenki érzi azonban: nem biztos, hogy ez a helyes irány.
A képernyővédőkön kívül akárcsak tavaly, úgy idén is nagyobb hangsúlyt fektetett a gamingre a vállalat, a macOS Sonoma például már beépített játéküzemmóddal is rendelkezni fog, mely úgy optimalizálja a processzor és a grafikus egység erejét, hogy a lehető lehető legjobb játékosteljesítményt nyújtsa a Mac – ezeken felül pedig a Bluetoothon keresztül csatlakoztatott eszközök közötti késleltetést is minimálisra csökkenti.
Az iOS-ben és iPadOS-ben fellelhető interaktív widgetek természetesen a Sonomában is visszaköszönnek, ráadásul a korábbi galéria helyett most már az asztalra is ki lehet őket helyezni. A gépi tanulásnak köszönhetően javult a videókonferenciás élmény is, az Apple-chipekkel szerelt Macek ugyanis mostantól még jobban képesek elkülöníteni az alanyt a háttértől. Sőt mi több, az új macOS arra is képes, hogy a vetített diákat az alany és a háttér közé helyezze be.
Némileg frissült a Safari is, minek köszönhetően már egyenesen a Dockra menthetünk le weboldalakat, melyeket a macOS webes alkalmazásokká alakít – ezzel pedig hellyel-közzel a végére is értünk a Sonoma nyújtotta újításoknak.
Kukázták az egyik legikonikusabb iPhone-t
Bár korábban azt hihettük, hogy a kisebb újítások miatt az iOS 17 minden olyan készüléket támogat majd, melyeken az iOS 16 is elfutott, ez nem így lett, az új szoftverhez ugyanis minimum A12 Bionic chipre van szüksége. Ez azt jelenti, hogy a 2017-ben bemutatott iPhone 8-ra, iPhone 8 Plusra, és a korszakalkotó iPhone X-re már nem érkezik meg a frissítés, hat év után az Apple hátrahagyja ezeket a készülékeket.
Ennek függvényében az iOS 17 a következő mobilokat támogatja majd: iPhone 14, iPhone 14 Plus, iPhone 14 Pro, iPhone 14 Pro Max, iPhone 13, iPhone 13 mini, iPhone 13 Pro, iPhone 13 Pro Max, iPhone 12, iPhone 12 mini, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max, iPhone 11, iPhone 11 Pro, iPhone 11 Pro Max, iPhone XS, iPhone XS Max, iPhone XR, iPhone SE (2. és 3. generáció)
Az iPadOS 17 a következő iPadekkel kompatibilis: iPad Pro (2. vagy újabb generáció) iPad Air (3. vagy újabb generáció), iPad (6. vagy újabb generáció) iPad mini (5. vagy újabb generáció)
A macOS Sonoma pedig a következő Macekre lesz elérhető: 2019-es vagy újabb iMac, 2017-es vagy újabb iMac Pro, 2018-as vagy újabb MacBook Air, 2018-as vagy újabb MacBook Pro, 2019-es vagy újabb Mac Pro, 2022-es vagy újabb Mac Studio és 2018-as vagy újabb Mac mini.
Az iOS 17-tel, az iPadOS 17-tel és a macOS Sonomával ellentétben a watchOS 10 az Apple Watchokra érkező eddigi legjelentősebb frissítés lett, az ezzel kapcsolatos újdonságokról egy külön cikkben fogunk beszámolni.
Rovataink a Facebookon