
Alapjaiban változtatja meg filozófiáját a Google
További Cellanapló cikkek
-
Új megfizethető bajnokot hozott Magyarországra a Google
- Vészfrissítést adott ki az Apple, azonnal érdemes telepíteni
- Ha ez így megy tovább, hegyet is mászhatunk az új iPhone hátlapján
- Örülhet, ha ilyen telefonja van: ingyen kap olyan újdonságokat, amelyekért másoknak fizetniük kell
- Emojiforradalmat robbantott ki az Apple Intelligence
2008-as debütálása óta az Android szó szerint letarolta a mobilos operációs rendszerek piacát. Bár a 2000-es évek végén, illetve a 2010-es évek elején még úgy tűnt, néhány konkurens meg tudja szorongatni a Google-t, nem sokkal később nyilvánvalóvá vált, hogy erre még az Apple sem képes. Manapság az okostelefonok körülbelül 70 százalékán fut Android, ami több milliárd készüléket jelent – és ebbe még bele sincsenek számolva az olyan egyéb okoseszközök, mint a tabletek vagy a tévék.

A siker mögött tagadhatatlanul az Android nyílt forráskódja és a Google nyitott szemlélete állt, és áll jelenleg is – utóbbi azonban már nem teljesen igaz a vállalatra. A Google ugyanis radikálisan átalakítja az Android operációs rendszer fejlesztési folyamatát: a jövőben az új verziók kizárólag a vállalat belső fejlesztési ágaiban készülnek majd. A lépés jelentős változásokat hoz, hiszen mindeddig az Android fejlesztése részben nyilvánosan zajlott, az Android Open Source Project (AOSP) keretein belül. Bár a Google továbbra is nyílt forráskódúként tartja számon az Androidot, a fejlesztési folyamat átláthatósága ezentúl jelentősen csökkenni fog.
A vállalat az Android Authoritynek erősítette meg, hogy a nyilvános AOSP-ág helyett a jövőben minden fejlesztés a Google belső rendszereiben történik majd. Érdekesség, hogy az AOSP továbbra is elérhető marad, de az új funkciók és API-ok már nem itt fognak először megjelenni; a jövőben a legfrissebb Android-verzió forráskódja csak azután kerül nyilvánosságra, hogy egy verzió végleges formát öltött.
Változnak az idők
A cég szerint a változtatás célja a fejlesztési folyamat egyszerűsítése. A Google jelenleg párhuzamosan dolgozik a nyilvános és a belső ágakon, amivel egészen addig semmi probléma nincs, míg azok idővel nem kezdenek eltérni egymástól, amire azért már bőven volt precedens. Ilyenkor a kiadások előtt bonyolult egyesítési folyamatokra van szükség, ami nemcsak időigényes, de feleslegesen terheli a fejlesztőket is. A belső ágra való teljes átállás lehetővé teszi a vállalat számára, hogy gyorsabban és hatékonyabban fejlesszen. Legalábbis elméletben.
És hogy mit jelent mindez a gyakorlatban? Az androidos ökoszisztéma kulcsszereplői, mint például a Samsung és a Motorola, akik rendelkeznek Google Mobile Services (GMS) licenccel, továbbra is hozzáférnek a belső fejlesztési ághoz. Az AOSP-re támaszkodó fejlesztők és kisebb gyártók azonban a jövőben már kevésbé láthatják előre, hogy pontosan milyen irányba halad tovább az Android. Röviden és tömören tehát a kisebb fejlesztőknek tesz a lépéssel – részben érthetően – keresztbe a vállalat.
Ugyancsak nem elhanyagolható információmorzsa, hogy a lépés csak egy újabb csepp a tengerben – a vállalat egy hosszabb folyamat során fokozatosan csökkenti az Android nyílt forráskódú elemeit. Az elmúlt években már számos kulcsfontosságú funkció kikerült az AOSP-ből, és vált zárt forráskódúvá, így a Google nagyobb kontrollt szerzett a platform felett. Ennek egyik előnye, hogy az operációs rendszer egyes részei – például a Play Services vagy az Android System Updates – anélkül frissíthetők, hogy az egész rendszert újra kellene telepíteni.
Javában készül az Android 16
Az Android 16 egyik legnagyobb újdonsága a Gemini asszisztens továbbfejlesztése lesz. Az új „app functions” API lehetővé teszi majd, hogy az asszisztens közvetlenül alkalmazásokban hajtson végre műveleteket – például ételrendelést vagy üzenetküldést – anélkül, hogy a felhasználónak manuálisan meg kellene nyitnia az adott appot. A fotósok és videósok is örülhetnek – az új hibrid automatikus expozíciós mód ugyanis lehetővé teszi majd az alkalmazások számára, hogy egyszerre használják az automatikus és manuális beállításokat, ami nagyobb rugalmasságot biztosít a fényképezés során.
Emellett a Google bevezeti az Ultra HDR-támogatást a HEIC-formátumú képekhez, a videók terén pedig érkezik az Advanced Professional Video (APV) kodek, amely támogatja a 4K- és 8K-felbontású HDR10+-felvételeket, jobb szín-mintavételezéssel és 10 bites kódolással. Az értesítési rendszer is jelentős változáson esik át – az Android 16 végre hivatalosan is bevezeti a Live Updates-értesítéseket, amelyek valós időben frissülnek, például ételkiszállítás esetén. Ez a fejlesztés már most is elérhető számos gyártó készülékein, az alap Androidba azonban mindeddig nem volt beépítve.
Az Android 16 pontos megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert, az viszont igen, hogy a Google második negyedéves debütálással számol – tehát az Android 15-höz viszonyítva sokkal korábban megérkezhet a frissítés. Az új szoftververzió elsőként a Google saját gyártású Pixel telefonjain lesz elérhető, innentől kezdve pedig már csak a harmadik feles gyártókon múlik, hogy mikor teszik ők is elérhetővé személyre szabott megoldásaikat.

Rovataink a Facebookon