
Ha ez így megy tovább, hegyet is mászhatunk az új iPhone hátlapján
További Cellanapló cikkek
-
Egy autó ára lapulhat a fiókjában, anélkül hogy tudna róla
- Így láthatja szabad szemmel Kapu Tibor égen átívelő jövendőbeli otthonát
- Felvázolták a jövőt, megszűnhet az iPhone
- Kiszivárgott, hogyan néz majd ki az új Android, rá sem lehet ismerni
- Feje tetejére áll az Apple, félévente jönnek majd az új iPhone-ok
A vártnál is nagyobb méreteket ölthet az iPhone 17 Pro és az iPhone 17 Pro Max hátlapi kameraszigete, ami a legfrissebb szivárogtatások szerint a bal felső sarok helyett már a készülék teljes felső részét kitöltheti. Ehhez hasonló pletykáról eddig is lehetett olvasni, most viszont amellett, hogy a gyakorlatban is láthattuk, hogyan nézhet ki az új megoldás, arra is fény derült, hogy az Apple milyen okból határozhatta el magát eme drasztikus változtatás mellett.
Ahogy arról korábban az Indexen is írtunk, az Apple idén ősszel jelentős fejlesztéseket eszközölhet az új iPhone-ok kameráinál, kezdve az előlapi szenzorral. A korábbi 12 megapixel helyett egy vadonatúj, 24 megapixeles egységet alkalmazhat az Apple, amivel a szelfik minősége jóval közelebb kerülhet azokhoz a képekhez, amiket a hátlapi kamerákkal készíthetünk.
A legjelentősebb változtatást viszont a hátlapon találhatjuk majd, ahol a 48 megapixeles fúziós kamera és a 48 megapixeles ultranagy látószögű egység mellett immáron egy 48 megapixeles telefotókamera fog kerülni, nyugdíjba küldve ezzel a korábbi 12 megapixeles egységet. Az új kamera viszont új szenzort is igényel, amit az iPhone-ok jelenlegi házába egyszerűen már nem lehet bezsúfolni; az iPhone 16 Pro esetében is azért növelte a gyártó 6,1-ről 6,3 hüvelykre a kijelző méretét, hogy az iPhone 15 Pro Maxban debütáló telefotószenzor a kis tesóban is elférjen.
Egy lépés előre, egy hátra
Hasonló indok állhat a megnövekedett kamerasziget mögött is, annyi különbséggel, hogy ezúttal a kijelző növelése helyett csak a hátlappal variál az Apple. Híresztelések szerint az iPhone 17 Pro és az iPhone 17 Pro Max új, 48 megapixeles telefotókamerája közel akkora szenzort kap, mint amekkora a főegység mögött pihen – ezt viszont csak úgy tudják beszuszakolni a kameraszigetbe, ha a lencserendszer alatt lévő LiDAR-érzékelőt eltüntetik az útból. Éppen ezért az a vakuval együtt a gigászi felület túloldalára kerül, egy minden korábbinál masszívabb kameraszigetet eredményezve.
Tech Breakdown of the iPhone 17 Pro Design
— Notitled (@Mia_Katsuragi) April 4, 2025
The camera module design of the professional iPhones has remained unchanged for six years, but the iPhone 17 Pro will introduce a redesign due to a new 48MP telephoto lens with 10x lossless zoom.
Increasing the megapixel count reduces… pic.twitter.com/9rQgRa1zVD
Érdekesség, hogy míg az új telefonok külsejét illetően teljes az egyetértés a bennfentesek között, addig a belső specifikációk esetében már több ütköző véleménnyel is találkozni. Egyesek szerint az új, 48 megapixeles szenzor tízszeres optikai zoomot tesz majd elérhetővé, míg mások úgy vélik, ez az érték 3,5-szeres lesz. Utóbbi papíron visszalépés lenne a jelenlegi ötszörös optikai zoomhoz képest, az Apple viszont előszeretettel használ manapság szenzorzoomot, ami a megnövelt 48 megapixeles felbontásnak köszönhetően már a telefotó egység esetében is elérhető lehet. Ha minket kérdez, mi az utóbbi megoldás mellé tennénk le a voksunkat, a harmadik kamera lényege elsősorban ugyanis a profi portréképek készítése – ez pedig tízszeres optikai zoommal nem igazán kivitelezhető.
Bennfentesek emellett azt is megerősítették, hogy az Apple továbbra is az iPhone 15 Pro Maxban debütáló „tetraprism” megoldást fogja az idei csúcsmobilokban is használni.
Minden területen megújul
Az iPhone 17 Pro és iPhone 17 Pro Max emellett megkapja majd a vállalat legújabb saját fejlesztésű mobilchipjét, az A19 Prót, ami az előrejelzések alapján 20-30 százalékos teljesítménybeli előrelépést hozhat a már most is bitang erős A18 Próhoz képest. A nagyobb teljesítményhez ráadásul jelentősen megnövelt memória is társul: a Pro modellek 12 gigabyte memóriát kaphatnak, ami 50 százalékos ugrást jelent a tavalyi modellekhez képest; ezekben jelenleg is nyolc gigabyte-nyi ketyeg.
A döntés nem légből kapott. Az Apple fókuszában jelenleg egyértelműen az Apple Intelligence felfuttatása és fejlesztése áll,
az almás mesterséges intelligencia azonban minimum nyolc gigabyte memóriát igényel. A megnövelt memóriamennyiség lehetővé teszi, hogy az Apple Intelligence még zökkenőmentesebben és gyorsabban fusson az új készülékeken, emellett pedig olyan funkciókat is elérhetővé tehet, amelyekhez a nyolc gigabyte-os egység egyszerűen kevésnek bizonyul.
A nagyobb teljesítmény viszont hőtermeléssel is jár, ezért az Apple új hűtési megoldásokat is bevezethet. Az iPhone 17 Pro Max modellek az androidos vetélytársakhoz hasonlóan gőzkamrás és grafitlapos hűtést kaphatnak, amely lehetővé teszi, hogy a készülék hosszabb ideig működjön extrém terhelés alatt. Ehhez járulhat hozzá az ugyancsak új, alumíniumötvözetből készített készülékház, ami elméletben még a jelenleg is használt titánnál is könnyebb és ellenállóbb lesz.
Az iPhone 17-es mobilcsaládot várhatóan szeptemberben mutatja be az Apple, a vállalat azonban már júniusban bemutatót tart – a 2025-ös WWDC-n, a szoftvereké lesz a főszerep, itt leplezik majd le az új iOS-t, iPadOS-t, watchOS-t, macOS-t, visionOS-t és tvOS-t.

Rovataink a Facebookon