
Valami olyasmiben mesterkedik a Samsung, ami nagyon nem jellemző rájuk
További Cellanapló cikkek
-
Egy autó ára lapulhat a fiókjában, anélkül hogy tudna róla
- Így láthatja szabad szemmel Kapu Tibor égen átívelő jövendőbeli otthonát
- Felvázolták a jövőt, megszűnhet az iPhone
- Kiszivárgott, hogyan néz majd ki az új Android, rá sem lehet ismerni
- Feje tetejére áll az Apple, félévente jönnek majd az új iPhone-ok
Miközben a Galaxy S24-es széria tulajdonosai épphogy csak megkapták a One UI 7-es frissítést, addig úgy tűnik, hogy a Galaxy S25-öt használók hamarosan már a One UI 8-ra frissíthetnek. A legfrissebb információk alapján a Samsung valami olyanban mesterkedik, ami eddig nagyon nem volt rájuk jellemző: villámsebességgel készítik az Android 16-ra épülő saját szoftverfelületük új változatát, amit akár már idén nyáron publikussá tehetnek.

És hogy ez mennyire biztos? Eléggé. Egy kiszivárgott, korai firmware-verziónak köszönhetően már most bepillantást nyerhetünk abba, mit tartogat az új felület – és bár az újdonságok listája nyúlfarknyi, az már önmagában örömteli hír, hogy a dél-koreaiak az Android 16 megjelenésével egy időben kiadnák saját szoftverfelületüket is. Ahogy arról korábban az Indexen is írtunk, a Google a tavalyi bakik után idén már nyáron ki szeretné adni az Android éves nagy frissítését,
a harmadik feles gyártók implementálására viszont még a legjobb esetben is heteket kellett eddig várni.
A One UI 7 például idén januárban debütált, miközben az Android 15 már 2024 őszén megjelent. Ezzel szemben a One UI 8 az Android 16-tal egy időben, valamikor a nyár folyamán felkerülhet a támogatott készülékekre – elsőként valószínűleg a Galaxy Fold és Galaxy Flip szériák legújabb tagjaira.
Unalmas lesz, de legalább időben érkezik
A kiszivárgott szoftververzióról elsőként a SamMobile írt, a Galaxy S25 Ultrán tesztelt One UI 8 első benyomásaik szerint a valaha volt legvisszafogottabb frissítések egyike lehet. Egyelőre a leglátványosabb újdonság az átalakított Quick Share funkció, amely immár lehetővé teszi, hogy a felhasználó manuálisan is beállítsa, meddig legyen felfedezhető a készülék fájlátvitelre. A Galéria alkalmazás is megújult kissé, itt új, kör alakú gombokat találtak a menüben, valamint néhány friss háttérszín is elérhetővé vált.
Érdekesség továbbá, hogy a Samsung látszólag elhagyja a Galaxy Wearable alkalmazás automatikus indítását a Galaxy Buds párosításánál, amivel egy sokakat zavaró tényezőt szüntetnek meg. Ugyanakkor megjegyzik, hogy a szoftver egyelőre még erősen hibás, ami annak fényében, hogy egy előzetes, kiszivárgott verzióról van szó, egyáltalán nem meglepő, sőt.
A lap szerint a jelenleg fennálló egyik legkomolyabb probléma, hogy a Now Bar élő értesítései nem működnek. De azzal szemben is kritikát fogalmaztak meg, hogy a Samsung látszólag csak azokat a funkciókat vette át, amiket maga a Google vezetett be az Android 16-ba. Egyedi, Samsung-specifikus újdonságokra tehát jelen álláspont szerint nem igazán érdemes számítani; persze ez a következő hetekben még változhat, bár nem valószínű.
Javában készül az Android 16
Az Android 16 egyik legnagyobb újdonsága a Gemini asszisztens továbbfejlesztése lesz. Az új „app functions” API lehetővé teszi majd, hogy az asszisztens közvetlenül alkalmazásokban hajtson végre műveleteket – például ételrendelést vagy üzenetküldést – anélkül, hogy a felhasználónak manuálisan meg kellene nyitnia az adott appot. A fotósok és videósok is örülhetnek – az új hibrid automatikus expozíciós mód ugyanis lehetővé teszi majd az alkalmazások számára, hogy egyszerre használják az automatikus és manuális beállításokat, ami nagyobb rugalmasságot biztosít a fényképezés során.
Emellett a Google bevezeti az Ultra HDR-támogatást a HEIC-formátumú képekhez, a videók terén pedig érkezik az Advanced Professional Video (APV) kodek, amely támogatja a 4K- és 8K-felbontású HDR10+-felvételeket, jobb szín-mintavételezéssel és 10 bites kódolással. Az értesítési rendszer is jelentős változáson esik át – az Android 16 végre hivatalosan is bevezeti a Live Updates-értesítéseket, amelyek valós időben frissülnek, például ételkiszállítás esetén. Ez a fejlesztés már most is elérhető számos gyártó készülékein, az alap-Androidba azonban mindeddig nem volt beépítve.
Hogy ezek közül pontosan mit implementált a Samsung a One UI 8-ba, arról a lap már nem írt ennyire részletesen, hamarosan viszont minden kiderül. Az Android 16 pontos megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert, az viszont igen, hogy a Google második negyedéves debütálással számol – tehát az Android 15-höz viszonyítva sokkal korábban megérkezhet a frissítés. Az új szoftververzió elsőként a Google saját gyártású Pixel telefonjain lesz elérhető, innentől kezdve pedig már csak a gyártókon múlik, hogy mikor teszik ők is elérhetővé személyre szabott megoldásaikat; a Samsung esetében ez – ahogy korábban is említettük – már a nyári Galaxy Unpacked során megtörténhet.

Rovataink a Facebookon