Csak úgy pislogunk majd az idei közép-felső kategóriás telefonok teljesítményén

tegnap, 19:35 Módosítva: 2024.03.28 10:29
11

Nem éppen a legegyszerűbb manapság a Qualcomm termékpalettáján kiigazodni, még úgy sem, ha csak a Snapdragon chipeket vesszük figyelembe. Találkozhatunk a csúcskategóriát képviselő Snapdragon 8-as lapkákkal, a közép-felső mezőnyben versenyző Snapdragon 7-es chipekkel és az alsó-közép, illetve alsó kategóriát kiszolgáló Snapdragon 6 és 4 jelzésű lapkákkal is, amelyek már önmagukban gubancot okozhatnak a felhasználók fejében – ezek azonban még egyéb variánsokkal is rendelkeznek.

A hagyományos kiadások mellett találkozhatunk még ugyanis „+” és „s” jelzésű darabokkal – ezek közül az előbbi általában a nagyobb, míg az utóbbi a kisebb teljesítményt jelöli. Ennél azonban még bonyolultabb a helyzet. A Snapdragon 7 Gen 2-es szériából például tavaly csak egy Snapdragon 7+ Gen 2-es lapkát mutatott be a Qualcomm – az alapmodell tehát kimaradt –, a novemberben debütáló új generációs Snapdragon 7 Gen 3 viszont – alapmodell lévén – nem ért fel a 7+ Gen 2 teljesítményéhez, így valahogy mindenképp rendet kellett tenni a fronton.

Így jutottunk el oda, hogy a napokban a Qualcomm leleplezte a Snapdragon 7+ Gen 3-at, ami bőven lekörözi mindkét korábban említett lapkát – nem utolsósorban pedig egyenesbe is hozza az eddig furcsán kinéző 7-es jelzésű chipcsaládot.

Tovább

Napokon belül teljesen megújulnak a tavalyi Samsung csúcsmobilok

tegnap, 13:52 Módosítva: 2024.03.27 18:37
35

Több hete már, hogy hivatalosan is megjelentek a Galaxy S24-es csúcskategóriás mobilok, amelyek minden eddiginél több MI-alapú funkciót hoztak el a Samsung készülékeibe. Ezekben a telefonokban debütált ugyanis a Galaxy AI, amit a dél-koreai vállalat a Google-lel közösen fejlesztett. A funkciók rendkívül hasznosak voltak, a jó hír pedig az, hogy hamarosan azok más mobilokban is elérhetővé válnak – névlegesen a Galaxy S23-as telefonokban.

A Samsung még februárban jelentette be, hogy a One UI 6.1-es frissítéssel a tavalyi csúcsmodellek is megkapják a Galaxy AI adta új funkciókat, pontos dátumot azonban nem közöltek. Mivel a hónap vége felé járunk már, sokakban felmerült a gondolat, hogy a vállalat áprilisra csúsztatta a frissítést, aggodalomra azonban semmi ok – egy friss szivárogtatás szerint már holnap, azaz március 28-án megérkezhet az új szoftververzió az említett készülékekre.

A Galaxy AI esetében nemcsak az volt a célunk, hogy elhozzuk a mobil AI korszakát, hanem az is, hogy még több felhasználóhoz eljuttathassuk a mesterséges intelligenciát. Ez csupán a Galaxy AI kezdete, ugyanis azt szeretnénk, hogy 2024-ben több mint 100 millió Galaxy-felhasználó élhesse át ezt a mobilélményt

– fogalmazott februárban TM Roh, a Samsung MX (Mobile eXperience) üzletágának vezetője és elnöke a Samsung MI-vel kapcsolatos fejlesztéseit illetően.

Tovább

Rendkívül fontos újításokat hoz az Android 15

március 25., 09:56 Módosítva: 2024.03.25 20:39
15

Az elmúlt hetekben debütált az Android 15 első fejlesztői verziója, majd a napokban befutott a második kiadás is. Ezek a verziók – ahogy azt nevük is sejteti – egyelőre csak a fejlesztők számára hozzáférhetők, céljuk pedig az, hogy az alkalmazásokat a lehető legkorábban elkezdhessék az új rendszerre optimalizálni; hamarosan azonban a vállalkozó kedvű átlagfelhasználók is belekezdhetnek az Android 15 tesztelésébe.

A Google ezúttal is egy, a tavalyihoz hasonló ütemtervet alkalmaz: februárban és márciusban a Developer Preview-ké a főszerep, míg áprilistól kezdetét veszi a nyilvános bétatesztelés. Ezeknek a verzióknak már az lesz elsősorban a lényegük, hogy a Google minél stabilabb szoftvert fejlesszen – ehhez pedig szüksége van a felhasználókra is. A célegyenesbe június/július környékén érünk majd, ekkor már tényleg csak a hibák kiszűrésére fog fókuszálni a vállalat, mígnem elérünk az augusztusi hivatalos debütálásig.

Érdekesség, hogy a Google eredetileg az Android 14 esetében is hasonló utat szeretett volna bejárni, végül azonban megcsúsztak, így csak ősszel jelent meg a végleges változat. Hogy ezúttal tudják-e tartani a tempót, egyelőre még nem tudni, elnézvén az eddigi fejlesztéseket azonban nem lesz túl sok dolguk az év hátralévő részében. Ennek ellenére mégis érkezett két nagyon fontos dolog a 15-ös főverzióba a fejlesztői változatokkal – mutatjuk, melyek ezek.

Tovább

Régi-új gyártó állíthatja feje tetejére a magyar mobilpiacot

március 24., 12:33 Módosítva: 2024.03.25 12:44
3

2016 októberében – tehát közel nyolc éve már – indította el a Google a saját tervezésű okostelefon-családját, a Pixelt. A készülékek külföldön kifejezetten nagy népszerűségnek örvendenek, ami nem véletlen, ezek a telefonok ugyanis az androidos iPhone-ok, hiszen a Pixelek esetében a Google fejleszti a hardvert (magát a készüléket) és az azon futó szoftvert (Android) is, tehát a kettő közötti összhang minden más vetélytársnál nagyobb lehet.

Az igazság pedig az, hogy az összhang még nagyobb, a Google Pixel telefonok az elmúlt két-három évben stabilan ott voltak a legjobb androidos mobilok között – csak éppen nem idehaza, hanem külföldön. Hiába azonban a megrendíthetetlen háttér és anyagi stabilitás, a Google valamiért az elmúlt évek során alig bővítette azt a portfóliót, amelybe azok az országok tartoznak, ahol a készülékeiket értékesítik; egy szivárgásnak köszönhetően viszont úgy néz ki, hogy ez hamarosan megváltozhat.

Kiderült ugyanis, hogy a Google Pixel 8a, a vállalat pénztárcabarát és egyben legjobb ár-érték arányú telefonja a megjelenéskor már hivatalosan is elérhető lehet Magyarországon – de ne szaladjunk ennyire előre. Mutatjuk, hogy mit lehet eddig tudni a Pixel család új tagjáról és a hazai megjelenésről.

Tovább

Rég láttunk ennyire furcsa telefont az Asustól

március 21., 19:20 Módosítva: 2024.03.22 11:50
8

Hosszú várakozás után márciusban hivatalosan is leleplezte az Asus a Zenfone család következő generációját, ám amilyen nagy volt az elvárás a 11-es modellel kapcsolatban, olyan nagy lett a csalódás. Az Asus ugyanis látszólag mindent felrúgott, ami a Zenfone készülékeket egyedivé és szerethetővé tette. Ahogy arról az előző generációról készült tesztünkben is beszámoltunk, a Zenfone 10 a 2023-as év egyik legjobban összerakott készüléke lett. Azok számára, akik egy kompakt, de csúcskategóriás teljesítménnyel rendelkező mobilt kerestek, azoknak pedig a tökéletes választás volt.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a kompakt formától egy időre mindenképp el kell búcsúzni, ugyanis a Zenfone 11 Ultra szöges ellentéte annak, amit az előd képviselt. Sokkal nagyobb, vastagabb és drágább lett, kialakítása pedig inkább a ROG Phone-ok világát idézi, mintsem a Zenfone-okét. Az utóbbi állítás egyébként olyannyira igaz, hogy a Zenfone 11 Ultra tulajdonképpen az általunk is tesztelt Asus ROG Phone 8 Pro enyhén újratervezett külsőbe csomagolt mása lett – milliméterre pontosan ugyanazokat a méreteket és közel azonos specifikációkat találunk a két készülékben.

Az előzetes információk alapján tehát a Zenfone 11 Ultra nem indít túl jól, nem igazán lehet látni, mi volt az Asus terve a készülékkel – használat közben azonban bőven találni benne szerethető dolgokat. Mutatjuk, mit érdemes tudni a Zenfone 11-es család legújabb – és egyelőre egyetlen – tagjáról.

Tovább

Vigyázzon, fotókat és videókat lop egy új androidos zsarolóvírus!

március 20., 20:13 Módosítva: 2024.03.21 11:32
65

Ismét felütötte fejét egy új zsarolóvírus, pontosabban egy már korábban is ismert malware új verziója. Az XLoader nevezetű androidos vírus veszélye abban rejlik, hogy telepítése után azonnal elindul – ezt a folyamatot azonban nem lehet kiszúrni, hiszen remekül álcázza magát. Működése közben játszi könnyedséggel hozzáférhet a készüléken tárolt képekhez és videókhoz, amikkel aztán a terjesztők az áldozatokat zsarolhatják. Mutatjuk, hogyan kerülheti el az XLoadert, és hogy mit kell tudni erről a malware-ről.

Az XLoader, más néven MoqHao, egy, androidos készülékeken terjedő vírus, amit egy „Roaming Mantis” nevű hacker vagy hackercsoport fejlesztett ki, elsősorban azért, hogy pénzhez jussanak. A támadók a kártevőt elsősorban szöveges üzeneteken keresztül juttatják el az áldozatokhoz, például olyan SMS-ekben, amikben azt állítják, hogy a felhasználó Netflix-fiókjának megtartásához meg kell erősítenie személyazonosságát, vagy hogy csomagja érkezett, a szállítást azonban nem tudják véghez vinni, ezért le kell töltenie egy appot, amiben megadja az új címet.

Az ilyen és ehhez hasonló átverésekkel korábban több ízben foglalkozott az Index is. A csalók mindent megtesznek annak érdekében, hogy hozzáférjenek a legérzékenyebb adatokhoz – legyen szó a készüléken tárolt privát beszélgetésekről, képekről, videókról és dokumentumokról, vagy éppen bank- és hitelkártyaadatokról.

Tovább

Egy korszak lezárul, eddig tartott az iPhone egyedisége

március 18., 07:22 Módosítva: 2024.03.19 07:26
523
Hiába zajlik hosszú évek óta éles harc az androidos készülékeket gyártók és az iOS-szel működő Apple telefonok között, úgy tűnik, hamarosan sokkal nagyobb átjárhatóság lesz a két rendszer között.

Az almás vállalat ugyanis azt tervezi, hogy a március elején hatályba lépő digitális piacokról szóló uniós jogszabály (DMA) miatt megkönnyíti az ügyfelek számára az Androidra való átállást – írja a Tech Crunch

A tervek szerint a gyártó különböző alternatív alkalmazásáruházak és böngészők bevezetését tervezi, emellett pedig a legfontosabb újításuk, hogy a jövőben az adatátvitelt is megkönnyítik és felhasználóbarátabbá teszik a folyamatot egy iPhone és egy másik, nem iOS-t használó készülék közötti adatköltöztetés esetében. (A március eleji iOS-frissítésről itt írtunk bővebben.) 

Ugyan ez utóbbi újítás még nem érhető el, de az Apple kötelezettséget vállal arra, hogy 2025 őszére elkészül a fejlesztéssel. 

Tovább

Megérkeztek a Samsung idei pénztárcabarát telefonjai

március 14., 09:12 Módosítva: 2024.03.18 10:15
14

A héten hivatalosan is bemutatkozott, csütörtöktől pedig a boltok polcaira is felkerült a Samsung középkategóriás készülékcsaládjának új generációja, a Galaxy A55 és Galaxy A35. Ahogy az lenni szokott, a telefonok ezúttal is a csúcskategóriás nagy tesókból – ezúttal a Galaxy S24-ből – merítenek, még több felhasználó számára elérhetővé téve olyan prémiumfunkciókat, mint például a Knox Vault, a vállalat többrétegű biztonsági platformja.

samsung-galaxy-a55-banner
Fotó: Samsung

Az elődökkel, azaz a Galaxy A54-gyel és A34-gyel ellentétben az idei készülékek között sokkal kevesebb az eltérés, olyannyira, hogy külsőre alig lehet őket megkülönböztetni. Mindkét készülékben ugyanaz a 6,6 hüvelykes, 1080 x 2340 képpontos, 120 hertzes OLED-panel kapott helyet, amit Gorilla Glass Victus+ üveg véd a karcok és törések ellen. A készülékek frissített dizájnja sokkal inkább hajaz a Galaxy S24-ekre – az oldalak például szögletesek lettek, egyedül csak a Key Island elnevezésű terület emelkedik ki a keretből.

Ebben a sávba sűrítve találjuk a ki- és bekapcsoló, valamint a hangerő-szabályozó gombokat, a készülékek többi oldala tehát zavartalan marad. Különbség, hogy míg a csipetnyivel drágább Galaxy A55 alumíniumból készült keretet kapott, addig a Galaxy A35-nek csak műanyag jutott, ennek köszönhetően azonban néhány grammal könnyebb is lett – előbbi 213-at, míg utóbbi 209-et nyom.

Tovább

Fontos fájlok szivárogtak ki az iPhone 16 Próról

március 13., 13:32 Módosítva: 2024.03.13 17:41
7

Még a legoptimistább becslések szerint is több mint fél év van hátra az idei csúcskategóriás iPhone-ok leleplezésééig, mégis napról napra több információ lát napvilágot az új készülékekkel kapcsolatban. Korábban már kiderült, hogy minden bizonnyal nagyobb kijelzővel érkeznek az idei Pro modellek, ahogy az is, hogy egy teljesen új Capture gomb is helyet kaphat a készülékeken – ezúttal azonban a telefonok fizikai méretére is fény derülhetett.

A 91mobiles-nak köszönhetően kiszivárgott ugyanis az iPhone 16 Pro vélt CAD-fájlja, amin részletesebben is szemügyre vehetjük a készülék karakterisztikáit. A CAD egyébként a „computer-aided design” szavak rövidítése, egy CAD-fájlban pedig olyan háromdimenziós modelleket találhatunk, amelyek a mérnököket és más tervezési szakembereket segítik elektronikus készülékek – vagy tulajdonképpen bármilyen más tárgy – tervezési fázisában.

A most kiszivárgott képeken az látható, hogy az iPhone 16 Pro dizájnja javarészt változatlan marad, fizikai mérete azonban növekedni fog. A legfrissebb információk alapján az iPhone 16 Pro 149,6 × 71,4 × 8,4 milliméteres dimenziókkal fog rendelkezni, ami mindhárom esetben nagyobb, mint az iPhone 15 Pro, az aktuális csúcsmodell ugyanis 146,6 × 70,6 × 8,25 milliméteres. Mindez egybevág azzal a korábbi pletykával is, miszerint 6,1 hüvelykről 6,3-ra nő az idei Pro modell kijelzőmérete.

Tovább

Hatalmas kamerákkal támad a Xiaomi új csúcskészüléke

március 12., 11:48 Módosítva: 2024.03.13 10:59
51

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a barcelonai Mobile World Congress, azaz az MWC keretein belül debütáltak a legújabb, csúcskategóriás Xiaomi telefonok. A vállalat ezúttal is több modellt leleplezett, a 13-as szériától eltérően azonban az alapmodellt idehaza nem a „Pro”, hanem az Ultra modell egészíti majd ki – vélhetően valamikor áprilisban. Addig is itt van nekünk a Xiaomi 14, a vállalat majdnem csúcskategóriás készüléke, ami bőven hozza a tőle várhatókat – és még annál is többet; egy dolog azonban mégis aggodalomra ad okot. Mutatjuk, mit érdemes tudnia a Xiaomi 14-ről.

A Xiaomi lassan az egyetlen olyan vállalat lesz, akik még mindig minden kiegészítőt a készülék mellé pakolnak. A telefon mellett találunk még a Xiaomi 14 dobozában egy Xiaomi jelzésű szilikontokot, egy USB-A–USB-C-s adatkábelt és egy 90 wattos hálózati adaptert is a kötelező SIM-tű és használati utasítás mellett – extrákat tehát nem kell a mobil mellé vennünk. A dobozból kiemelve a telefont egyből érezhető a prémiumkategóriás anyaghasználat és összeszerelési minőség – na meg az enyhén finomított formaterv –, bár alapjaiban a mobil még mindig nagyon hasonlít az elődre.

Ami a legtöbbet változott – legalábbis külsőre –, az a hátlapi kamerasziget, az ugyanis sokkal nagyobb lett, nem hiába azonban, a Xiaomi 14-ben mindhárom szenzor 50 megapixelesre duzzadt – erről majd később. A fényesre polírozott alumíniumkeret egyébként szépen gyűjti az ujjlenyomatokat, azonban a matt hátlapi borítás némileg kárpótol – csakúgy, ahogy az IP68-as por- és vízállósági szabvány és az infravörös port megléte, ami már igazi ritkaságnak számít a mai telefonok körében.

Tovább

Még a napnál is fényesebb – megnéztük, mit tud a Honor Magic6 Pro

február 26., 20:33 Módosítva: 2024.02.27 16:16
9

Szinte még csak most számoltunk be a 2023-as barcelonai Mobil Világkongresszuson bemutatott Honor Magic5 Próról, máris eltelt egy év, a kínai vállalat pedig le is leplezte az utódot – ahogy az várható volt, ugyancsak az MWC-n. A Honor Magic6 Pro ízig-vérig varázslatos készülék, aminek formatervét most már harmadik éve csiszolgatja a Honor. Az eredmény a vállalat készülékpalettájának minden eddiginél kiforrottabb készüléke lett, ami nemcsak teljesítmény, hanem kamerás képességek tekintetében is szépen állja a sarat – mutatjuk, mit érdemes tudnia a bűvös hatosról, azaz a Honor Magic6 Próról.

Az előddel ellentétben a Honor új zászlóshajója már egy újratervezett, sokkal kecsesebb dobozban érkezik a felhasználóhoz, ami egyben azt is jelenti, hogy az extra kiegészítőktől egy az egyben megvált a vállalat. A csomagolásban – természetesen magán a készüléken felül –, egy USB-C-s adatkábelt, egy SIM-tűt és némi papírmunkát találunk; ennél több nem fért a dobozba. Tokra és hálózati adapterre tehát ezúttal már nem érdemes számítani, jó hír azonban, hogy előretelepített kijelzővédő fóliát továbbra is találunk a telefonon.

A dobozból kiemelve, majd kézbe véve a készüléket egyből nyilvánvalóvá válik, hogy egy csúcskategóriás telefonnal van dolgunk: az összeszerelési minőség parádés, csakúgy, ahogy az anyagválasztás is. Nálunk a zöld színű modell járt, ami texturált, bőrhatású hátlapi borítást és pezsgőszínű, fényesre polírozott fémkeretet kapott. Se szó, se beszéd, a megszokottól teljesen eltér ez a párosítás, belátásunk szerint a végeredmény azonban mégis kellemes lett. A kijelző továbbra is kerekített az oldalakon, a hátlapi kamerasziget pedig továbbra is óriási – szerencsére azonban tele is van pakolva minden földi jóval –, de ne szaladjunk még ennyire előre.

Tovább

Bemutatta legújabb csúcskészülékét a Honor

február 25., 15:04 Módosítva: 2024.02.26 07:31
6

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is Barcelonából tudósít az Index a Mobile World Congressen bemutatott újdonságokról. A többnapos kiállítás első nagy bemutatóját a Honor tartotta, és ahogy azt várni lehetett, itt mutatták be új csúcskategóriás telefoncsaládjukat, a Magic6-os szériát.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt debütáltak a barcelonai Mobil Világkongresszuson, azaz az MWC-n a Honor Magic5-ös készülékek, vasárnap kora délután pedig lerántották a leplet az utódokról is – legalábbis Európában, Kínában ugyanis már hetekkel ezelőtt felfedték a Magic6-os készülékeket. Ezek közül Magyarországra majd a Magic6 Pro érkezik – mutatjuk, hogy röviden és tömören mivel újít az új Honor-zászlóshajó.

Nézzük a külsőségeket: a dizájn enyhén frissített lett, az azonban továbbra is rendkívül hasonlít az előző két Magic telefonra. A kijelző hatalmas, 6,8 hüvelykes, a csúcskategóriás teljesítményről pedig egy Snapdragon 8 Gen 3-as lapka gondoskodik 12 gigabyte memória társaságában. Az üzemidő ugyancsak rendben lesz, a Magic6 Pro ugyanis egy 5600 milliamperórás telepet kapott, ami akár mínusz 20 fokos hidegben is képes kitartóan üzemelni.

Tovább

Márciusban hatalmas frissítés érkezik a régebbi Samsung telefonokra

február 22., 17:46 Módosítva: 2024.02.23 10:54
60

A Samsung Galaxy AI funkciói az új One UI 6.1 frissítéssel a korábbi Samsung Galaxy készülékeken is elérhetővé válnak – a frissítés a Galaxy S23 szériát, az S23 FE, Z Fold5 és Z Flip5 készülékeket, valamint a Tab S9 termékcsaládot is érinti. A Samsung közlése szerint az új szoftververzió valamikor márciusban érkezik meg a készülékekre.

A Galaxy AI esetében nemcsak az volt a célunk, hogy elhozzuk a mobil AI korszakát, hanem az is, hogy még több felhasználóhoz eljuttathassuk a mesterséges intelligenciát. Ez csupán a Galaxy AI kezdete, ugyanis azt szeretnénk, hogy 2024-ben több mint 100 millió Galaxy-felhasználó átélhesse ezt a mobilélményt, miközben továbbra is igyekszünk kihasználni az AI-mobiltechnológiában rejlő határtalan lehetőségeket

– mondta TM Roh, a Samsung MX (Mobile eXperience) üzletágának vezetője és elnöke.

Ahogy arról a Galaxy S24 Ultráról készült tesztünkben is írtunk, az új AI-funkciók közé tartozik az üzenetek hangnemének finomítása, valamint azok 13 különböző nyelvre történő lefordítása a Chatsegéd alkalmazással. Az Élő fordítás a telefonbeszélgetések során biztosít azonnali hang- és szöveges fordítást, míg a Tolmács segítségével utazás során közvetlenül elbeszélgethet a helyi lakosokkal, mivel az osztott képernyős funkció szöveges fordításokat generál az élő társalgásokhoz.

Tovább

Kiverheti a biztosítékot a felhasználóknál az Apple új húzása

február 20., 15:22 Módosítva: 2024.02.21 13:59
21

Márciusban hivatalosan is élesíti az iOS 17.4-es frissítést az Apple, amelynek következtében számos dolog megváltozik majd az Európai Unióban élő – így a magyarországi – iPhone-felhasználók számára. Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, ide tartozik például az, hogy a jövő hónaptól az EU-n belül már nem csak az App Store-ból lehet alkalmazásokat letölteni, illetve az Apple arra is lehetőséget ad majd, hogy a Safari mint böngészőprogram teljes egészében kikerülhető legyen – ezeknek azonban negatív hozadéka is lesz.

A változtatások egyik mellékhatása, hogy az iOS 17.4 megszüntetni a kezdőlapra kihelyezhető webes alkalmazásikonokat, amelyeket korábban előszeretettel vettek igénybe a felhasználók olyan webes appok esetében, amelyek nem rendelkeztek natív iOS-es alkalmazással. A funkció lényege az volt, hogy a Safariban egy weboldalt böngészve, majd a megosztás gombra kattintva bármikor ki lehetett helyezni egy ikont a kezdőlapra, melyre később rábökve egyből az adott weboldal apposított felülete nyílt meg.

A funkció az iOS 17.4 korai bétaverzióiban még hibátlanul működött, a legfrissebb kiadásból azonban már kikerült. A felhasználók néhány napig úgy hitték, hogy csak egy hibáról van szó – lévén egy fejlesztői verzióról beszélünk – az Apple azonban nemrégiben megerősítette, hogy ez nem így van, az EU-n belüli iPhone-felhasználók kénytelenek lesznek megválni a webes appoktól.

Tovább

Friss képeken az iPhone 16, így nézhet ki az Apple új telefonja

február 13., 19:28 Módosítva: 2024.02.14 13:54
33

Míg a zeneipar jelenleg épp Taylor Swift-lázban ég, addig a techvilág éppen az Apple új kütyüjét, a Vision Prót rajongja körbe – a készülék ugyanis teljesen új korszakot nyitott a vállalat történetében. Az első beszámolók szerint a Vision Pro az eddigi legjobb headset lett, ami az elmúlt években piacra került, a szemüveg körüli felhajtás azonban nem volt elég ahhoz, hogy elnyomja a vállalat többi készülékét, ugyanis ahogy az lenni szokott, rendre új információk érkeztek az új iPhone-okról.

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, az Apple idén előreláthatólag négy új készüléket fog leleplezni – tavaszi iPhone SE-vel tehát nem érdemes számolni. A 2024-es portfólió új tagjai az iPhone 16, az iPhone 16 Plus, valamint az iPhone 16 Pro és az iPhone 16 Pro Max lesznek. Azt, hogy az utóbbiakba milyen újdonságok érkezhetnek, már az alábbi cikkünkben kiveséztük, most pedig – végre – hír érkezett arról is, hogy mire érdemes számítani a két alapmodell esetében; ráadásul most először már valódinak tűnő dizájnterveket is láthatunk.

Nagy módosításokra persze nem érdemes számítani, az Apple soha nem volt a radikális változtatások híve – kivéve persze ha a jackcsatlakozó eliminálásáról van szó –, összességében azonban mégis egy ismerős, de némileg új dizájnnal ellátott mobil landolhat idén a vásárlók kezében.

Tovább

Azonnal törölje a telefonjáról ezeket az alkalmazásokat

február 10., 10:12 Módosítva: 2024.02.11 18:27
303

Több éven keresztül elérhetők voltak a Google alkalmazásboltjában, a Play Áruházban azok az appok, amelyeket most az ESET kiberbiztonsági vállalat kutatóinak hála végre kitiltottak a platformról. Az alkalmazásokat szerencsére meglehetősen kevésszer, körülbelül 1400-szor töltötték le, problémát jelent azonban, hogy a fertőzött alkalmazások nem csak a Google Playből voltak letölthetők, hanem más, harmadik féltől származó alkalmazásboltokból is – azt pedig már nem tudni, hogy innen hányszor telepítették őket.

A Bleeping Computer információi szerint az alkalmazásokat egy VajrySpy nevezetű, távoli hozzáférést biztosító (RAT) trójai vírussal fertőzték meg. Ennek értelmében a támadók hozzáférhettek az áldozatok telefonon tárolt névjegyeihez, a híváselőzményekhez, az elküldött és fogadott üzenetekhez, emellett hívásokat rögzíthettek, dokumentumokat olvashattak, észrevétlenül bekapcsolhatták a készülék kameráját, hogy képeket és videókat készítsenek, és az információk szerint még a telefonra beérkező értesítésekhez is hozzáférhettek – egyszóval teljesen uralhatták a fertőzött készüléket.

Az ESET elemzése alapján az áldozatokat elsősorban romantikusnak álcázott üzenetekkel próbálták rávenni az alkalmazások telepítésére – tehát, mondhatni, egy amatőr módszerről van szó. Vélhetően ennek köszönhető az is, hogy az áldozatok java része Indiából és Pakasztánból származik, ennek ellenére Európából és Ázsia más részeiről is azonosítottak letöltéseket.

Tovább

Pofátlanul vékony, félelmetesen jó – nincs kihívója a Honor új hajlítható telefonjának

február 7., 16:52 Módosítva: 2024.02.08 17:27

Bár sokáig úgy tűnt, a hajlítható telefonok megmaradnak egyfajta érdekes koncepciónak – amelyek csak az igazi mobilfanatikusokat nyűgözik majd le –, mostanra mégis egyértelművé vált, hogy az ilyen és ehhez hasonló készülékek igenis szimpatikusak lehetnek a mainstreambe eső, azaz az átlagos felhasználók számára is. Ki ne szeretne ugyanis egy helyett két kijelzőt magánál tartani, ráadásul úgy, hogy az egyik felér egy kisebb tablet méretével.

A kezdet persze nem volt ilyen egyszerű, és még mindig nem tartunk ott, ahol kellene, szépen lassan azonban mindegyik gyártó olyan készüléket dob piacra, ami már tényleg kompromisszumok nélkül használható a mindennapokban is. A Samsung például tavaly nyáron leplezte le a Galaxy Z Fold5-öt, ami az elődökkel ellentétben már képes volt résmentesen összezáródni, ezzel rengeteget csökkentve a telefon vastagságán.

Néhány héttel később, szeptemberben, a berlini IFA keretein belül pedig a Honor is nagyot gurított: bemutatták a Magic V2-t, ami minden idők legvékonyabb hajlítható telefonja lett. Ezzel egy időben néhány kivételes országban megkezdődött a készülék értékesítése is, arra azonban egészen mostanáig kellett várnunk, hogy Európa közepén, Magyarországon is beszerezhető legyen a mobil. A vállalatnak köszönhetően mi is kipróbálhattunk a tényleg pofátlanul vékony telefont – mutatjuk, mit érdemes tudnia, ha felesleges 800 ezer forintját egy csúcstartó hajlítható mobilra költené.

Tovább

Egyenesen a sztratoszféráig repítették az új csúcsmobilt

február 4., 18:32 Módosítva: 2024.02.05 14:50
Napról napra közelebb kerülünk a Honor következő csúcstelefonjának, a Magic6 Prónak az európai bemutatójához, minek köszönhetően a vállalat teljes gőzre kapcsolt a reklámozás tekintetében.

A készüléket a barcelonai MWC keretein belül fogják leleplezni – ahol egyébként az Index is ott lesz –, előtte azonban még a sztratoszférába is fellőtték az új telefont. És hogy miért? Hogy megmutassák, a Magic6-ban minden eddiginél strapabíróbb akkumulátor található.

Mint ismeretes, a mai telefonok nem szeretik az extrém körülményeket, a túl nagy hideg és a túl nagy forróság is kikapcsoláshoz vezethet – így a fagyos téli napokon és a nyári kánikulában érdemes védve tartani a készülékeket. A Honor Magic6 Pro azonban a hideget biztos, hogy jobban fogja bírni, mint a mostani telefonja.

Tovább

Évek óta várt fejlesztések érkezhetnek az iPhone-okra

február 1., 07:43 Módosítva: 2024.02.01 19:41
39

Bár még rendkívül távolinak tűnhet, tulajdonképpen már csak négy hónapnyira vagyunk a következő Worldwide Developer Conference-től, azaz WWDC-től, ahol az Apple hivatalosan is leleplezi majd főbb operációs rendszereinek következő verzióját. Az elmúlt években itt debütált az iOS, az iPadOS, a macOS, a watchOS, és a tvOS legfrissebb kiadása is – így szinte biztosra vehetjük, hogy ez idén is hasonlóképp fog történni – a kérdés már csak az, hogy mire lesz érdemes ezúttal számítani.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, 2023-ban a szivárogtatók csúnyán átverték az Apple-rajongókat, azt ígérték ugyanis bennfentes információkra hivatkozva, hogy az iOS 17 minden idők legszignifikánsabb iOS-frissítése lesz, amiről – a megjelenés után most már több mint fél évvel – kiderült, hogy ez egyáltalán nem így lett. Félreértés persze ne essék, az iOS 17 bőven hozott újításokat az iPhone-okra és iPadekre, az évek óta várt dizájnfrissítés és agyeldobós újítások azonban elmaradtak.

Ami azonban késik, nem múlik – legalábbis a szivárogtatók szerint, információik alapján ugyanis idén már tényleg egy minden korábbinál nagyobb iOS-frissítés vár ránk az iOS 18 személyében. A bennfentesek szerint az Apple is beleveti magát a mesterségesintelligencia-alapú fejlesztések terjesztésébe, amivel az iOS több szegmensét is átszabják – de ne szaladjunk ennyire előre. Összegyűjtöttük, eddig mit lehet tudni az iPhone-okra idén érkező új főverzióról.

Tovább

Félelmetesen jó telefon lett a Galaxy S24

január 28., 10:03 Módosítva: 2024.01.29 09:22
101

A tavalyihoz hasonlóan a Samsung idén is három új készülékkel rúgta rá a techvilágra az ajtót – rögtön az év elején. Befutott a Galaxy S24, a Galaxy S24+, és a minden hájjal megkent Galaxy S24 Ultra is – utóbbival kapcsolatos tapasztalatainkat már összegeztük, a készülékről szóló cikket ide kattintva érheti el. Maradt tehát a két alapmodell, a Galaxy S24 és a Galaxy S24+, amelyek annak ellenére, hogy a nagy tesó mellett sokkal kevesebb figyelmet kapnak, egyáltalán nem elhanyagolható modellek.

Ahogy a tavalyi, Galaxy 23-ról készült tesztünkben is fogalmaztunk, a Samsung egy nagyon jó irányt kapott el a készülékekkel, amit most az S24-es családdal egy teljesen új szintre emeltek – némileg változott a külső, a Galaxy S24 Ultrában jelenlévő Galaxy AI pedig természetesen itt is bekerült a motorháztető alá; ráadásul ezeket a mobilokat már a Samsung saját fejlesztésű Exynos 2400-es chipje hajtja, ami egyszerre áldás és átok.

Mutatjuk, mit érdemes tudni az S24-es széria két kisebb és egyben megfizethetőbb, de semmiképp sem rosszabb tagjáról.

Tovább

Ennél jobb androidos telefont nem talál ma

január 27., 12:55 Módosítva: 2024.01.28 12:17

A tavalyi évhez képest idén egy hónappal korábban érkeztek meg az új Galaxy csúcskészülékek, amelyek egyáltalán nem okoznak csalódást. A Samsung – ahogy azt sejteni lehetett – ezúttal is három új modellt leplezett le, a Galaxy S24-et, a Galaxy S24+-t és a most már harmadik generáció óta S-Pennel érkező Galaxy S24 Ultrát, ami egyben a vállalat csúcskészüléke is. Ebben a cikkben az utóbbival fogunk részletesebben foglalkozni, hamarosan azonban a két alapmodellről is tüzetes beszámolót olvashat, ugyanis a Samsungnak hála azokat is napokon keresztül használhattuk.

Samsung Galaxy S24 Ultra
Samsung Galaxy S24 Ultra
Fotó: Németh Kata / Index

Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy a Samsung egy bizonyos biztonsági játékot kezdett el játszani – készülékeik dizájnjában hosszú ideje nem történt radikális változtatás, a dél-koreaiak vélhetően felvették az Apple-féle szemléletet, miszerint ha valami nincs elromolva, azt nem kell megjavítani. A Galaxy S szériás készülékek kinézete pedig egyáltalán nem romlott, sőt – valamiért még három év után is friss, így kellemes rájuk nézni, köszönhetően a kiváló összeszerelési minőségnek és a prémium-anyaghasználatnak.

A Galaxy S24 Ultra egy, a tavalyihoz hasonló, rendkívül minimalista és vékony fekete csomagolásban érkezik, amiben a készülék és a kötelező papírmunka mellett csak egy USB-C típusú adatkábelt és egy SIM-tűt találunk – az ASUS-tól vagy a Redmitől eltérően tehát hálózati adapterre, tokra vagy előre telepített kijelzővédő fóliára nem szabad számítani – ezeket igény szerint külön kell megvásárolni a készülékhez.

Tovább

Magyarországra is behajtogatja magát a világ egyik legvékonyabb telefonja

január 26., 16:16 Módosítva: 2024.01.27 16:48

A Honor még a 2023-as berlini IFA keretein belül leplezte le a Magic V2-t, minden idők egyik legvékonyabb hajlítható mobilját – ami a debütálás ellenére az elmúlt hónapokban nem került fel a boltok polcaira; legalábbis idehaza. A várakozásnak azonban vége, a nagy napot pedig a Honor a lipcsei Porsche-központban ünnepelte, ahol a korábban már megismert telefon egy különleges kiadását is bemutatták.

Ahogy arról szeptemberi cikkünkben is beszámoltunk, az újgenerációs Magic V2 ugyanazt a formatervet követi, mint az elődök. Külső kijelzője 6,43 hüvelykes, míg a belső panel 7,92 hüvelykesre bővíthető. Mindkét kijelző támogatja a 120 hertzes képfrissítést, valamint a Honor 90-ben is jelen lévő 3840 hertzes PWM dimminget, így a készülék használata sokkal kevésbé megterhelő – legalábbis a szemek számára. Az igazi újdonságokat azonban kivételesen most nem a kijelző táján kell keresni.

A Honor Magic V2 egyik legnagyobb dobása ugyanis az, hogy rendkívül vékony. Kinyitott állapotban mindösszesen 4,70 milliméter vastag a készülék, összecsukva pedig 9,9 milliméter, mely az augusztusban debütáló konkurens Galaxy Z Fold5 13,4 millimétere mellett meglehetősen impozánsan hangzik, még annak ellenére is, hogy a Samsung inkább a megbízhatóságot, mintsem a folyamatos versengést tűzte ki céljául.

Tovább

Az elmúlt hónapok legfontosabb frissítése érkezett meg az iPhone-okra

január 23., 12:27 Módosítva: 2024.01.23 21:06

Heteken át tartó tesztfázis után végre minden felhasználó számára elérhetővé vált az iOS 17 harmadik nagy frissítése, ami régóta beharangozott funkciók mellett egy rendkívül fontos újítást is hozott az iPhone-okra.

A frissítést követően végre elérhetővé váltak a kollaboratív lejátszási listák az Apple Musicon belül, illetve egy új háttérkép is érkezett az amerikai Black History Month miatt.

Ami azonban még ennél is fontosabb, az az, hogy az iOS 17.3-mal debütált a Stolen Device Protection opció, minek köszönhetően növelhető a készülék védelme az illetéktelen behatolókkal szemben. Ha a beállításokban aktiváljuk az opciót, bizonyos műveletek elvégzéséhez például az iPhone mindenképp Touch ID- vagy Face ID-azonosítást fog kérni jelkód helyett.

Tovább

Rég okozott telefon ilyen kellemes meglepetést

január 23., 05:54 Módosítva: 2024.01.24 06:24

Bár a Xiaomi tavaly még azt ígérte, hogy finomítani fognak a Redmi telefonok 2024-es palettáján a jobb átláthatóság érdekében, úgy tűnik, erről teljesen megfeledkeztek, a hét elején ugyanis egy zsáknyi új Redmi Note zúdult az EU-ba, ezzel együtt pedig a magyarországi felhasználókra is. Az egyébként elérhető öt modellből idehaza négy lesz hozzáférhető – ezek a Redmi Note 13, Redmi Note 13 5G, Redmi Note 13 Pro 5G és a Redmi Note 13 Pro+ 5G nevekre hallgatnak majd.

Az új készülékek a tavalyi modellekhez képest némileg finomított külsőt és belsőt kaptak, a pozicionálás tekintetében azonban továbbra sem történt változás, az új Redmi Note-ok is lefedik a teljes középkategóriás skálát, kezdve a 90 ezer forintos Redmi Note 13-tól egészen a 200 ezres Redmi Note 13 Pro+ 5G-ig – de ne szaladjunk ennyire előre. Ahogy egy évvel ezelőtt, úgy idén is lehetőségünk adódott még a megjelenés előtt kipróbálni az új szériát – pontosabban a majdnem minden hájjal megkent Redmi Note 13 Prót, ami talán első és második pillantásra is az idei telefoncsalád legjobb ár-érték arányú tagja.

A készülék egy, a tavalyi modellhez hasonló fehér dobozban érkezik, ami – szemben az Apple vagy a Samsung „környezetbarát” lépéseivel –  egyáltalán nem kicsi és tele van kiegészítővel. Ennek köszönhetően nemcsak egy 67 wattos hálózati adaptert és egy USB-C-s adatkábelt találunk a készülék és a kötelező papírmunka mellett, hanem még egy jó minőségű, Redmi márkás sötétszürke telefontokot is – a pluszvédelemről tehát egyáltalán nem kell gondoskodni, főleg, hogy a kijelzőn is fóliát találunk.

Tovább

Ledobta a bombát a Samsung, megérkeztek az új Galaxy telefonok

január 17., 18:59 Módosítva: 2024.01.18 15:17
36

Hosszú várakozás után január 17-én kora este hivatalosan is leleplezte a Samsung a Galaxy S24, Galaxy S24+ és Galaxy S24 Ultra telefonokat, melyek – ahogy azt várni lehetett – teljesen új szférát nyitnak az okostelefonok világában, köszönhetően új, a mesterséges intelligenciára építő fejlesztéseiknek. A San Joséban tatott bemutató magyarországi idő szerint 19 órakor kezdődött, az Indexnek azonban lehetősége volt még azelőtt kézbe venni az új készülékeket.

A szivárogtatásoknak megfelelően a készülékek új, szögletesebb külsőt kaptak. A változás leginkább a Galaxy S24 és Galaxy S24+ esetében a legszembetűnőbb – a mobilok fogása sokkal kényelmesebb lett, a keret pedig még a korábbinál is vékonyabb. Mindez a Galaxy S24 Ultrára is igaz, ez a mobil azonban a korábbi alumínium helyett – az iPhone 15 Próhoz hasonlóan – már titánvázat kapott. A készülék belsejében a Qualcomm-féle Snapdragon 8 Gen 3-as lapka ketyeg – annak is a Galaxy-mobilokra optimalizált, magasabb órajelű változata – így a teljesítményre semmiképp sem lehet majd panasz. Visszalépés, hogy a két alapmodell idén már nem kapta meg a Snapdragon chipet, helyette a Samsung saját fejlesztésű Exynos 2400-as lapkája található meg a Galaxy S24-ben és Galaxy S24+-ban, elkeseredésre azonban egyelőre nincs ok – az előzetes tesztek alapján minimális az elmaradás a teljesítményben. 

Az igazi újdonságokat azonban nem ezek jelentik, hanem a Galaxy AI integrálása, ami tulajdonképpen a One UI 6.1-es szoftveres felület teljes egészére kihat, ezzel átszabva a felhasználói élményt. Mutatjuk, mit érdemes előzetesen tudni az új, Galaxy S24-es készülékekről.

Tovább

Nem szórakozott az Asus, igazi szörnyeteget kreáltak

január 16., 10:01 Módosítva: 2024.01.16 17:21
4

Egy pillanatra sem pihen meg a tajvani Asus, folyamatosan újabb és újabb termékeket adnak ki. Bár ha rájuk gondolunk, elsőként a laptopjaik juthatnak eszünkbe, a vállalat már régóta nyit más területek felé is – tavaly például bemutatták első hordozható konzoljukat, a ROG Allyt, amit egyszerűen imádtunk, emellett azonban a telefonok piacán is próbálnak maradandót alkotni.

Jelenleg két fő termékvonalon mozognak. Az első a Zenfone, ami a hétköznapi felhasználókat célozza meg – a legfrissebb kiadás, a Zenfone 10 nálunk is járt, a kompakt mobil pedig szinte azonnal le is vett minket a lábunkról. A második termékcsalád a ROG Phone, ami elsősorban a gamereknek készült – legalábbis eddig, a készülékcsalád ugyanis a nyolcadik szériával mintha kicsit átalakult volna. Az első ROG Phone még 2018-ban jelent meg, egyetlen célja pedig az volt, hogy a játékosok mindent megkapjanak, amire szükségük lehet egy ilyen mobilban, szépen lassan azonban rá kellett jönnie az Asusnak, hogy emellett nem árt, ha más területeken is remek a készülékük. Nem sokkal később tehát elkezdett a mobilcsalád fejlődni, minek köszönhetően a ROG Phone 8 és a ROG Phone 8 Pro már nem csak a játékosok számára lehet remek választás – sőt.

A készülékek végre egy minden eddiginél letisztultabb – de a ROG jegyeit megtartó – dizájnt kaptak, sokkal jobbak lettek a kamerák és tulajdonképpen minden, ami eddig visszatarthatta az átlagfelhasználót a szériától. Az Asus új mobiljára tehát nehéz rosszat mondani, ettől függetlenül persze nem lett a végletekig tökéletes készülék. Mutatjuk, mit tud az Asus ROG Phone 8 Pro.

Tovább

A csapból is ez a telefon fog folyni a következő hónapokban

január 12., 11:26 Módosítva: 2024.01.13 11:48
10

Az új év egyet jelent azzal is, hogy a Samsung mellett a Honor is belekezd a készülékdömpingbe, a vállalat ugyanis rendre az év első felében mutatja be a Magic-széria legújabb tagjait. Tavaly például a barcelonai MWC keretein belül leplezték le Európán belül a Magic5-ös szériát, előtte azonban már piacra dobták a család legolcsóbb tagját, a Magic5 Lite-ot, ami az operátoroknál szinte azonnal közönségkedvenc lett.

Mivel a stratégia bevált, a Honor ezúttal sem változtatott azon. Ennek megfelelően azt, hogy a nagy tesókat – tehát a Magic6-ot és a Magic6 Prót – mikor és milyen körülmények között jelentik be, hivatalosan még nem tudni, a kis tesóról azonban már most lerántotta a leplet a vállalat. A Magic6 Lite pontosan ugyanazt viszi tovább, amit az előd elkezdett, összességében pedig egy kifejezetten jó készülék lett, egyedül az ára az, ami aggodalomra adhat okot.

A vállalattól legutóbb a Honor 90-es készüléket teszteltük, amelynek doboza indokolatlanul nagy volt – főleg azt figyelembe véve, hogy sem hálózati adapter, sem szilikontok nem járt már a telefonhoz. Ezt a problémát most orvosolta a Honor a Magic6 Lite csomagolásával – no nem azzal, hogy az említett kiegészítőket visszapakolták a dobozba, hanem azzal, hogy kevesebb mint a felére csökkentették annak méretét.

A hófehér tárolóban tehát magán a készüléken és egy USB-A–USB-C típusú töltőkábelen kívül nem találunk semmit, ami manapság már egyáltalán nem meglepő, az Apple 2020-as húzásának köszönhetően mára ugyanis ez lett a sztenderd, így ez egy érthető húzás volt a Honortól. Az azonban már korántsem érthető, hogy miért USB-A típusú kábelt csomagolnak a készülék mellé, mikor az összes többi gyártó USB-C-s adapterekkel operál már – ettől azonban szintén el lehet tekinteni, magát a készüléket ugyanis olyan kábellel tölti, amilyennel csak szeretné. Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a Honor legújabb dobásáról, a Magic6 Lite-ról.

Tovább

Új strapatelefont és tabletet villantott a Samsung

január 11., 08:14 Módosítva: 2024.01.11 15:03
15

Tovább dübörög a Las Vegas-i 2024-es CES, melynek keretén belül a panelek mellett most egy telefont és egy tabletet is bemutatott a dél-koreai Samsung a Galaxy Xcover7 és a galaxy Tab Active5 személyében.

A vállalat elmondása szerint az üzleti célokra, valamint rendkívüli kihívást jelentő – sokoldalúságot, optimalizálást és biztonságot igénylő – terepmunkákhoz tervezett új eszközök katonai tanúsítványt is kaptak, tartós kialakításukkal és modern 5G-hálózati hozzáférésükkel pedig megbízható és erőteljes teljesítményt nyújthatnak akár zord körülmények között is.

Mindkét készülék 5G-hálózati kapcsolattal, hálózathoz való hozzáférési lehetőséggel, továbbfejlesztett mobilprocesszor-teljesítménnyel és megnövelt memóriával fokozza a hordozhatóság élményét. Az XCover7 új, nagy teljesítményű kamerával, még nagyobb kijelzővel és felbontással, a Tab Active5 pedig cserélhető akkumulátorral rendelkezik.

Tovább

Nagyobb kijelzővel és egy új gombbal támadnak az idei iPhone-ok

január 6., 09:10 Módosítva: 2024.01.07 06:20
41

Ugyan dátumozásnál még reflexből 2023-at írunk, ez egyáltalán nem érdekli a techvilág szivárogtatóit, azok ugyanis ezúttal is páros lábbal rúgták ránk az ajtót. Ezúttal az Apple készülékei, pontosabban az év második felében, vélhetően szeptemberben debütáló iPhone 16 Pro és iPhone 16 Pro Max került a középpontba, a vállalatnak ugyanis hamarosan véglegesítenie kell a mobilok dizájnját – ez pedig egyben azzal is jár, hogy drasztikusan megnő a szivárogtatások száma.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a tavaly debütáló iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max teljesen új szintre emelték az Apple mobilcsaládját: a titánváz, a kijelző körüli vékonyabb keret és a minden korábbinál erősebb A17 Pro chip olyan szentháromsággá alakult, amivel talán csak a Samsung idei csúcskészüléke tud majd szembeszállni – az Apple azonban ennek ellenére nem vesz vissza a tempóból.

Bár korábban azt hihettük, hogy az iPhone 16-os készülékek csak ráncfelvarrások lesznek a 15-ös szériához képest, a legfrissebb pletykák alapján ez egyáltalán nem így lesz. Amennyiben hihetünk a szivárogtatóknak, akkor az iPhone 16 Pro és iPhone 16 Pro Max nagyobb kijelzővel kerül majd a boltok polcaira, emellett pedig egy teljesen új gomb is helyet kap a készülékek jobb oldalán – de ne szaladjunk ennyire előre. Mutatjuk, eddig mit lehet tudni az Apple idei mobilfelhozataláról.

Tovább

Forradalmat hozhatnak az okostelefonok piacára az új Samsung mobilok

január 5., 10:00 Módosítva: 2024.01.06 10:20
19

Kifejezetten erősen indul 2024 a techvilág szempontjából. Nemcsak a Las Vegas-i CES startol el napokon belül, de a dél-koreai Samsung is nagy bejelentésre készül, a napokban ugyanis kiküldték a hivatalos meghívókat az év első Galaxy Unpacked eseményére, amit magyarországi idő szerint január 17-én este hét órától lehet majd figyelemmel követni a vállalat YouTube-csatornáján.

A bemutató otthona ezúttal Dél-Korea helyett a kaliforniai San José lett, mely egyenesen a Szilícium-völgy közepében található. A helyválasztás persze nem véletlen: a Samsung a bemutató előzetesével nyilvánvalóvá tette, hogy valami forradalmira készülnek, a bemutatott készülékek pedig erősen alapoznak majd a vállalat saját fejlesztésű mesterséges intelligenciájára.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a Samsung még a 2023-as év vége felé leplezte le saját generatív MI-jét, ami a Samsung Gauss nevet kapta. A Samsung Research által fejlesztett MI három különböző eszközből épül fel, ezek a Samsung Gauss Language, a Samsung Gauss Code és a Samsung Gauss Image elnevezésekre hallgatnak. A jelek szerint ezek mindegyike fellelhető lesz majd a Galaxy S24-es mobilokban, ezek mellett azonban bőven szolgálnak még újdonságokkal is a készülékek. Mutatjuk, hogy nem hivatalos források szerint mire érdemes számítani az új, MI-vel megerősített mobilokkal kapcsolatban.

Tovább