A Deep Blue-val vívott emlékezetes mérkőzése óta először, idén ősszel Gary Kaszparov egy új sakk-computerrel, a Deep Juniorral "csap össze." A sakkvilágbajnok szerint leendő ellenfele sokkal intelligensebb, és lényegesen többet tud a játékról, mint egykori legyőzője. Ugyanakkor bízik benne, hogy ezúttal győz az emberi kreativitás.
Az Intel közzétett számos technikai adatot az egy helyett három kapuval rendelkező, leginkább 3D-s tárgyakhoz hasonló Tri-Gate tranzisztorról.
A Carnegie Mellon Egyetem tudósai szerint a szénből készült nanocsövek gyorsabban megszűrik a gázokat, így a széndioxid-kibocsátást is, mint bármelyik jelenlegi rendszer.
Komolyabb bioterrorista támadás esetén az Egyesült Államok laboratóriumai, bioforrásai hamar elpusztulnának - figyelmeztet a Nemzeti Akadémiák Kutatási Tanácsának a jelentése. Főként azért, mert a kórokozók felderítésére és azonosítására nem lenne elegendő idő.
A levegőben több mint huszonhárom kilométerre továbbítottak fényfotonokba kódolt kvantum-kriptográfiai kulcsokat - jelentették be brit kutatók. Állításuk szerint ezzel jelentős lépést tettek egy, műholdakra épülő, teljesen biztonságos világméretű kommunikációs rendszer felé. Jövő márciusra várható a rendszer pontos terve.
| Jan Hendrik Schon |
Bostonban került megrendezésre az Őszi Szenzor Expo. A több kiállítással és konferenciával egybekötött rendezvényen Ray Kurzweil, a meghökkentő előrejelzéseiről ismert feltaláló arról elmélkedett (többek között), hogy 2030-ban nanoérzékelőket juttathatunk a vérkeringésbe, agyműködésünket beültetett mikrochipek fokozzák, illetve elektronikus úton oszthatjuk meg egymással belső élményeinket és emlékeinket.
November 15. és 17. között, a Los Angeles melletti Newport Beach Marriottban kerül sorra az Ötödik Alcor Konferencia a Radikális Élet-meghosszabbításról. A legismertebb hibernáló-központ összejövetelén - sok egyéb más mellett - a biológiai halhatatlanságról, a nanorobotikáról, új szövettárolási módokról hangzanak majd el előadások.