Orsolya
7 °C
15 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

A pszicho-testtől a kibernetikus rendszerig

2002.09.27. 10:40
"Az ember-gép szimbiózisról szóló sci-fi forgatókönyvek" - jellemzi munkáit Stelios Arcadiou, azaz Stelarc, a (főként a) saját testén kísérletező, 1946-os születésű ausztrál művész. Különös, meghökkentő munkák: robotkéz, harmadik fül, virtuális test, gyomor-szobor.
Művei nem sorolhatók kategóriákba, stílusok és divatok fölé magasodnak. Talán - legalábbis felületesen - a francia Orlan kísérleteivel hozhatók (távoli) párhuzamba. De használhatunk egyes számot is, hiszen az egész oeuvre egyetlen, monumentális work in progressként is értelmezhető.

Abszolút high-tech performance-ek: alkotójuk az emberi testről alkotott koncepciónkat kérdőjelezi meg. Vizsgálódásai, kísérletei középpontjában a technológiához fűződő viszonyunk áll, melyet ember-gép interfészek egész arzenáljával szemléltet: mesterséges végtagok, orvosi képek, robotika, VR-rendszerek, világháló.

Filozófiai alapok

Stelios Arcadiou
"Az emberi test idejétmúlt" - hirdeti. Meg kellene szabadulnia biológiai, kulturális és planetáris tartalmától, jellegétől. Ráadásul, ahelyett, hogy tényleges testek lennénk, csak testeket birtoklunk egyelőre. Mutáció, szimbiózis, inkorporáció a soron következő evolúciós lépcsőfokok a humántól a poszthumán testig vezető úton. Akárcsak a transzhumanisták, vagy Moravec számára, úgy Stelarcnak is egyértelmű, hogy az új technológiák új testeket is teremtenek. A humán/poszthumán létezés új módozatait.

Ugyanakkor az utóbbi években egyre többet emlegetett genetikus tervezést (meg az egész biogenetikus fejlődést, úgy általában) viszonylag ritkán hozza szóba. Tipikusnak aligha nevezhető, viszont egyértelmű cyborg-modellben gondolkozik. "A testek egyszerre zombik és cyborgok" - vallja. Újra kell pozícionálni, azaz megszabadítani biológiai-pszichológiai jellegétől, és át kell helyezni "a kiterjesztés és az interfész cyber-zónájába." Nem csak "bedrótozni" és meghosszabbítani, hanem implantációkkal úgy felerősíteni, hogy jobban alkalmazkodjon a megváltozott és állandóan változó körülményekhez, vagy készen álljon (egy viszonylag távoli jövőben) a világűrbe történő migrációra. Üregeket fúrni belé, dehidratálni, szintetikus szövetekkel helyettesíteni a bőrt, miközben a (maradék) belső szerveket nanobotok regenerálnák.

Ne az énre, hanem a szerkezetre koncentráljunk: a hagyományos (plátói, kartéziánus, pszichoanalitikus) metafizikai ellentétpárok, megkülönböztetések (test-lélek, agy-elme, stb.) ugyanúgy feleslegessé, idejétmúlttá váltak, mint az "archetipikusról" és az "allegorikusról" folytatott posztmodern locsogások.

Az én, a szexuális különbségek, illetve a szimbolikus iránti megszállottság elveszítik meghatározó jellegüket. A kibernetikus rendszerek vezérlik, feltérképezik, módosítják és automatizálják a testet: "már nem a gondolatok, hanem a formák szabadsága számít." Korábban arról folytak a viták, hogy a társadalom engedélyezi-e tagjainak a szólásszabadságot. Megvalósult, nincs jelentősége többé. Annak azonban sokkal inkább, hogy az emberi faj hozzájárul-e az individuumok önálló genetikai kódolásához. Hogy minél változatosabbak, szerteágazóbbak legyenek formák és funkciók...

Az információ mítosza

Stelarc megrögzött "McLuhan-hívő": az információs kor szédítő tempója meghaladta az emberi idegrendszert - állítja, a Mester után, szabadon. Mert az adatrobbanás tette egyértelművé, hogy evolúciós zsákutcába kerültünk. Annak ellenére, hogy közben az emberi civilizáció a csúcspontra futott. "A hanyatló biológiai fázisban úgy merülünk el az információban, mintha kárpótolna minket a genetikai elégtelenségekért" - hangzik a (nem éppen lelkesítő) verdikt.

"Az információ az idejétmúlt testet aládúcoló művégtag" - nyomatékosít a tudós-művész. A mérhetetlen adatbányászat nemcsak értelmetlen, jelentés nélküli szertartás, de egyben halálosan romboló, bénító folyamat is. Csábítja a tudatot, és biológiailag igazoltnak tűnik, holott csak a test "meghaladott pleisztocén programját" elégíti ki. A kortex egyre több adatra vágyik, ám képtelen többé tárolni és feldolgozni azt. Óverdózis. Ha nem éppen ékesen, de a specializáció is az információ szerep-váltását bizonyítja: míg korábban a valóság megértésének egyik eszközéül szolgált, addig jelenleg ellentmondásos, fragmentált, összefüggéstelen és feldolgozatlan adathalmazokat generál.

A legfőbb szorítást nem a gravitáció húzóereje jelenti többé, hanem az információba vetett hit. Végéhez közeledik az ember pszicho-szociális fénykora, "cerebrális fantáziáink alkonyát éljük." A jelképek összes erejüket, az információ-felhalmozás valamennyi célját elveszítette. Az emlékezet utánzássá lett, és a gondolkodás se elég már...

Ezért kell a testnek függetlenítenie magát az evolúció folyamán magába szívott biológiai, kulturális, planetáris tartamoktól.