További Cyberia cikkek
A modellek nem a jövő pontos előrejelezhetőségét hivatottak bizonyítani, hanem sokkal inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a társadalmi, politikai, gazdasági, stb. élet mely pontjain számíthatunk meglepetésekre, nem várt jelenségekre. Már, ha számíthatunk egyáltalán: nincs bizonyosságunk a mikorról, és arról sincs, hogy a prognosztizált események bekövetkeznek-e egyáltalán.
Előrejelzésre nem jó
Ráadásul ugyanaz a modell több - nem egyszer gyökeresen eltérő - megoldást eredményezhet. Tény, eddig semmit nem jeleztek előre, ami megtörtént volna, igaz, az MT-nek nem ez a célja. Egyrészt, mert a tudomány gyerekcipőben jár, másrészt, Jonathan Rauch, MT-teoretikus szerint "nincsenek a modelleken alapuló, a valós világ jövőjére vonatkozó előrejelzések." Interdiszciplináris terep: az MT eredményeit (többek között) az archeológia, az antropológia, a politikai, gazdasági és történelemtudományok, a szociológia hasznosíthatja.
Egyébként nem csak a jövőt, vagy a jelen társadalmi trendjeit (például bioterrorista támadások valószínűsíthetőségét), de a múltat szintén megcélozza: a kutatók megoldatlan történelmi jelenségekre, rejtélyekre is - az ismert (földrajzi, klimatikus, építészeti, néprajzi, stb.) adatok alapján modellált folyamatokra támaszkodva - keresik a választ. "A múltat ugyanolyan nehéz előre jelezni, mint a jövőt" - állítja Rauch.
Önszerveződő társadalmak
Viszont, az emberi interakcióra vonatkozó, mindössze néhány szabály felállításával komplex, önszerveződő rendszerekhez hasonló "társadalmak" hozhatók létre. Véletlen események bevezetésével különös, nem teljesen véletlen, nem teljesen determinista-alapú jelenségek tapasztalhatók.
Az első, hasonló modelleket a jelenleg a Maryland Egyetemen ténykedő Thomas C. Schelling dolgozta ki a hatvanas években. A mesterséges szomszédságra vonatkozó szegregációs modell "szereplőit" egyetlen tulajdonsággal jellemezte: pirosak, illetve kékek voltak. A kezdetben véletlenszerűen elosztott szimulált személyek új lakókörnyezetet kerestek, azzal a megkötéssel, hogy egy pirosnak négy piros szomszédja legyen, és viszont. Eredményként, nagyon gyorsan, teljesen homogén, egymástól elkülönült piros és kék zónák alakultak ki.
Ugyanezt a szimulációt más - két, majd egy azonos színű szomszéd - feltételekkel is eljátszották. Sokkal lassabban, de hasonló folyamat zajlott le, mint a négyszomszédos változatban. A modell bizonyította, hogy még a legegyszerűbb társadalmak mozgásai is szimultán kiszámíthatók és kiszámíthatatlanok: se nem véletlen, se nem szándékos a végeredmény.
A hetvenes években (a jelenleg a Michigan Egyetemen politikai tudományokat oktató) Robert Axelrod számítógépes szimuláció segítségével mutatta be, hogy egy, a saját érdekeiket minden más fölé helyező aktorokból álló társadalomban spontán, emergens módon alakulnak ki a kooperációk. Ugyanakkor, mind Schelling, mind Axelrod kísérletei kívül estek a trendeken. Hasonló jellegű, de látványosabb kutatásokra egészen a kilencvenes évekig kellett várni.
Megszületik az új tudomány
A washingtoni Brookings Intézetben matematikai modelleken dolgozó Joshua Epstein 1992-ben egy, a komplex rendszerekkel foglalkozó, a Santa Fe Intézet által rendezett konferencián vett részt. Számos előadás a Mesterséges Életet vette górcső alá. "Miért nem alkalmazzuk ezeket a technikákat a társadalomra is?" - merült fel Epsteinben a kérdés.
Kollégájával, Robert Axtell-lel hamarosan új, a korábbiaknál bonyolultabb, ágens-alapú modellt (Sugarscape) dolgozott ki. Heterogén ágensekkel, minden egyes ágens saját "genetikai kóddal" (mennyi cukorra van szükségük, milyen messzire látnak el, stb.). A korábbiakhoz képest ez két szempontból is döntő fordulatnak számított. Egyrészt, a hagyományos társadalomtudományi modellekben a szereplők többé-kevésbé azonosak voltak, Schellingnél is csak a színek különböztették meg őket. Másrészt, világuk tökéletes ismeretét feltételezték a klónokról. Epstein és Axtell modellje radikálisan szakított ezzel a koncepcióval: ágenseik nemcsak önálló személyiségekként cselekedtek, de ismereteiket is a közvetlen környezetre, illetve a "barátoktól hallottakra" limitálták.
Korrupciós modell
Az Epstein és Axtell mellett asszisztens Ross Hammond 1999-es, átlagpolgárokból és hivatalnokokból álló mesterséges társadalma a korrupciót vizsgálja. Mindegyik ágens saját baráti körrel, illetve a korrupcióhoz fűződő hajlammal/hajlam hiányával bír. Amikor egy polgár és egy hivatalnok találkozik, két magatartásforma (megvesztegetés, becsületesnek maradni) közül választ. Ha csak az egyik ágens akar csalni, a másik jelenti a hatóságoknak.
De az ágensek - ellentétben a klasszikus játékelmélettel - nem tudják, hány jelentés után kerülnek börtönbe, hány ágens korrupt, melyik ágens miként reagál a megvesztegetési ajánlatokra. Csak a saját és közvetlen barátai cselekedeteiről rendelkeznek információval. A véletlenszerű kiindulási pontról nyitó modell izgalmas, mindig más kimeneteket produkált.
A modellekbe szabályszerűségi (főként statisztikai) törvényeket is bevezettek. Például George Kingsley Zipf nyelvész harmincas években kidolgozott tételét: a leggyakoribb angol szót ("the") kétszer annyiszor használják, mint a második leggyakoribbat, háromszor annyiszor, mint a harmadikat, tízszer annyiszor, mint a tizediket, és így tovább. Némi egyszerűsítéssel: ugyanez a jelenség, vagy több, hasonló "erőtörvény" az élet számos más területén is megfigyelhető.
Robert Axtell mesterséges vállalatokra és városokra alkalmazta Zipf tételét. Eredmény: a komplex rendszer (társadalom) egy-egy váratlan eseménye nem prognosztizálható, viszont a rendszer viselkedése, szélesebb skáláról és hosszabb ideig tanulmányozva, meghatározott, aktorai által nem tudatosan generált patterneket követ. Epstein a genocídiumokra (Bosznia, Ruanda) is dolgozott ki modelleket.