Ez még spionfiókának is kevés

ss 1a85d9e80c5a17fb595370dea5b161b869701d76
2016.04.01. 07:01
Az Alekhine's Gun olyan, mint egy rosszul sikerült tinderes randevú. A partner hiába szép a képeken, hiába jó a szövege, ha élőben aztán nem működik a dolog. A hidegháborús kémjáték hiába ígért szövevényes történetet és izgalmas lopakodást, a vége egy kínos próbálkozás lett, amit jobb mihamarabb elfelejteni.

Ha valaha egyszer abban az életszerű helyzetbe találnám magamat, hogy mindenképpen titkosügynökként kellene leélnem a további életemet, de azt az egyet megválaszthatnám, hogy mikor, akkor a hidegháborút választanám. Ez volt ugyanis az a korszak, amikor a CIA és a KGB vezetése a legszürreálisabb műveletekre bólintott rá.

Az amerikaiak például a '60-as éveket bohóckodták végig Fidel Castro kiiktatásával – próbálkoztak kagylókba rejtett bombákkal, de még robbanószivarral is. Közben az oroszok Sukarno indonéz elnököt kezdték zsarolni szexvideóival, de az államfő ahelyett, hogy megijedt volna, kópiákat kért a felvételből, hogy visszanézhesse magát. A hidegháború megtörtént esetei közül nem nagyon lógna ki még egy Austin Powers-film forgatókönyve sem.

Lopakodós kémjátékokhoz igazi aranybánya ez az időszak, de valahogy a Metal Gear Solid hidegháborús kitekintgetésein túl egyetlen fejlesztő sem használta ki a témában rejlő lehetőségeket. Ezért lehetett volna kifejezetten jó, hiánypótló játék is az Alekhine's Gun.

Szovjet-amerikai kooperáció

A játék egyetlen értékelhető része éppen a történet lett. A fejlesztő korábbi sorozatából, a Death to Spies-ból már ismert Szemjon Sztrogov ezredes a főszereplő, akinek egy amerikai ügynökkel, Vincent Rambaldival együttműködve kell megakadályozni, hogy megöljék az Egyesült Államok elnökét, és kitörjön a harmadik világháború. Sztrogovnak le kell számolnia az összeesküvés szereplőivel, a maffiával és egy a világháborút túlélő Gestapo-ügynökkel is, mert a nácik nem tűntek el, csak készülnek a visszatérésre.

A történet eleinte Rambaldi és Sztrogov kapcsolatát mutatja be, megtudjuk, hogyan ismerkedtek meg egy nácik által megszállt norvég kastélyban, majd hogyan menekültek meg együtt egy svájci hotelből. Mindeközben folyamatosan bomlanak ki előttünk a III. világháború kitöréséhez és az Egyesült Államok elnökének megöléséhez vezető konspiráció szálai. 

Az Alekhine's gunban ugyan nincsenek drámai fordulatok, minden csavart már jó előre sejthetünk, mégis élvezetes. Tényleg kíváncsiak leszünk rá, hogy mi lesz ennek a vége. Pontosabban kíváncsiak lennénk, ha a játék megvalósítása miatt nem tennénk félre az egészet úgy a harmadik küldetés után. A sztorit a feladatok szinte egyáltalán nem viszik előre, míg az átvezető animációk annyira pocsékok, hogy úgy az ötödik után kifejezetten drukkolunk annak, hogy egy atombomba felrobbantása hirtelen véget vessen az egész szenvedésnek.

A kém, aki megölt mindenkit

Az Alekhine's gunról megjelent videók és fotók a megjelenés előtt azt ígérték, hogy egy hidegháborús Hitman-klónt kapunk. Ez az állítás pedig igaz, csak az maradt ki a reklámból, hogy mindezt úgy, mintha még mindig 2006-ot írnánk. A grafikára utoljára 5 éve mondtuk volna azt, hogy egy-két sör után elmegy, míg az irányítás olyan pokoli, hogy Guantanamóban foglyokat kínozhatnának vele. Emberünk úgy mozog, mintha egy szobor és egy gólem szerelemgyereke lenne, aki egy hullát nem bír átlépni.

Az első norvégiai kastélyban rögtön pofára esünk, amikor kiderül, hogy gyakorlatilag bármilyen pályán végigszaladhatunk, ha tetszőleges tisztet leütünk, felvesszük a ruháját és végigsétálunk a szobákon. Begyűjtjük a kért dokumentumot, megöljük, akit meg kell, aztán megkeressük a kijáratot és megyünk tovább, hogy megnézzük az átvezető animációkat. Utóbbiak viszont olyanok, mintha valaki részegen rajzolta volna őket, aztán másnaposan a régi hangalámondásos filmek mintájára egyedül végigszinkronizálta volna őket.

A küldetéseken nagyjából csak annyi szabadságunk van, hogy eldöntsük, kit hogyan gyilkolunk meg. Használhatunk fojtózsinórt, kést vagy pisztolyt, de nincs különbség abban sem, ha valakit leütünk vagy szétlövünk. A játék ugyan értékeli, ha tisztán dolgozunk, de igazából a százalékok semmire sem motiválnak. Főleg úgy, hogy shooterként is felfoghatjuk az Alekhine's gunt: ha van elég lőszerünk úgy is végigmehetünk szinte minden pályán, hogy egyetlen túlélőt sem hagyunk.

A lopakodást igazából egyáltalán nem támogatja a játék. Kevés a villanykapcsoló, amihez hozzáférünk, de legtöbbször akkor is van egy elolthatatlan gyertya, ami miatt nem tudunk rejtve maradni. Feltörhetünk zárakat, hogy kerülő utakat találjunk, de álruhában tényleg senkit sem zökkentünk ki. Ha meg mégis, akkor ennyi volt, jön a riadó és a halál. Ha kiszúrnak minket, nincs kérdés, nem kamuzhatjuk azt, hogy most helyeztek minket ide, máris tüzet nyit ránk valamelyik ellenfelünk a teljesen egyforma tömegből. Ezért viszont borzalmasan sok 13 ezer forint, amiért már hibátlan AAA kategóriás címeket is megvehetünk.