Lássuk, mit tud az új Battlefield meg a Civilization VI!

he5HuMRNzLKPkw8zgUimVT
2016.06.15. 17:23

Az E3 kiállítást 1995 óta rendezi meg az ESA nevű szoftverkiadói szövetség, és ezalatt a világ legfontosabb videojátékos expója átment már pár válságon. A legnagyobbon nagyjából tíz éve, amikor a rendezvény túlfújódott, és kipukkadt. Mivel kezdett túl drága lenni, és éppen akkortájt ütött be a recesszió is, show helyett 2007-ben és 2008-ban csak nagyon zárt körű meetingeket tartottak, a korábbi 50-60 ezer látogató helyett csak 5-10 ezer szakmabelinek. Ezzel átmenetileg sikerült is jelentéktelenné tenni az E3-at, aztán 2009-től megint a régi konferenciahelyszínen, de már kevesebb csarnokban és ésszerűbb keretek között zajlott az expo.

Válság előtti hangulat

Most viszont megint olyan jelek vannak, mint 2007 előtt. A látogatószám növekszik (2009 óta tavaly először lépte át az 50 ezret) és ezzel együtt a költségek is, egy ponton pedig a kiállítóknak már nem feltétlenül éri meg kitelepülni (egy kis stand költsége is több tízezer dollár, a nagyobbak elérik akár a milliós nagyságrendet is). És ha két-három cég bedobja a törölközőt, már nem érvényes a „mindenki ott van, aki számít” elv, a dominóelv viszont igen, és további kiállítók maradhatnak távolt a show-tól.

Ez látszik most az idei E3-on. Az expo most is a Los Angeles Convention Center két nagy csarnokában terül el, akárcsak az elmúlt hét évben, de érezni, hogy valami nem stimmel: sokkal szellősebb a show, mint akár tavaly. Idén ugyanis nem mutatja meg magát az E3 kiállítóterében az Electronic Arts, az Activision (ez a két vállalat mindig óriásstandokkal volt korábban), a Disney, a Wargaming, de hiába keresnénk a Sega standját, vagy – ami leginkább fáj a szívemnek – a texasi videojáték-múzeum retrokuckóját. A többi standon nincs arányosan több gép, csak távolabb állnak egymástól – a tömeg viszont érzésre nem kisebb, vagyis több ember jut egy gépre, mint korábban. Nem lesz ennek jó vége.

De azért korai lenne temetni az E3-at, mert egyrészt a múltban többször is meg tudott már újulni és talán most is sikerül neki, másrészt azért az expo első, keddi napján elég sok jó játékot láttam így is.

A 2K Games standján például a Civilization VI-ot, amit ugyan nem lehetett kipróbálni, de nagyon jól felépített demóval érte el, hogy működésbe lépjenek a 25 éve (úristen, már 25 éve!) kialakult reflexek, és hajnalig akarjak „csak még egy kört” játszani, építgetve a kis virtuális birodalmamat. Játéktechnikailag amúgy az tűnik a legnagyobb újításnak, hogy a városok már nemcsak egy mezőt foglalhatnak el, hanem lehet hozzájuk kerületeket építeni, és a kezdeti kisváros látványosan megapolisszá terjeszkedhet.

A 2K-nél láttam ezután a Mafia 3-at is, ami amolyan szegény ember GTA-ja. A helyszín igen kellemes (New Orleans-t másolták le), és érezni, hogy a játék el tud mesélni egy jó történetet, csak a grafika kopottas, és a harc is elég egyszerű (fedezékből lövöldözés bután viselkedő ellenfelekre). Kevésbé húztam a számat a Warhammer 40000: Dawn of War III-ra, amit már a Segánál tudtam megnézni (standot nem, de egy tárgyalót béreltek, ahol előzetesen megbeszélt időpontokon fogadnak újságírókat). A játék egy kihalófélben levő állat, a valósidejű stratégia egyik utolsó példánya, ezért meg kell becsülni. De nem csak ezért nem mondok rá rosszat: az ellenőrzőpontok elfoglalására építő taktikázás elég meggyőző, öröm nézni a demóban, ahogy egy csapat űrgárdista folyamatos erősítést hívva legyalul egy regiment űrelfet.

Túlélni a hatvanas éveket

A Microsoft standján bőven akadt kipróbálnivaló több fejlesztőcsapattól, és nagyon szimpatikus, hogy a stand egy elég nagy részét (majdnem a felét) független fejlesztők játékainak szentelték. Ezekkel kezdtem, egészen pontosan a Cupheaddel, ami egy különleges látványvilágú platformjáték (már a tavalyi E3-on is ott volt). Pályái Max Fleischer rajzfilmúttörő műveit idézik, és naphosszat tudnék gyönyörködni benne, ha két perc után nem húznám fel magam azon, hogy mennyire baromi nehéz. Több sikerem volt a ReCore-ral, mert abban ellenséges robotokat kell lelövöldözni barátságos robotok segítségével, csak éppen egy-két ötletet leszámítva nem nagyon emelkedik ki a középszerből.

A Microsoft sajtóbemutatójának egyik legjobb trailere volt a We Happy Few, a standon ez is kipróbálható. A helyszín egy alternatív történelem hatvanas évekbeli angol kisvárosa, aminek lakói egyetlen nagy közös delúzióban élnek: mivel szörnyű körülmények között tengődnek, olyan drogot szed mindenki, amitől szépnek látják a világot. A játékos viszont a valóságot választja, és... és nem tudom, mi lesz, mert hiába vártam a demótól küldetéseket, feladatokat. És ekkor esett le nekem, hogy a We Happy Few nem egy gondosan felépített kaland, hanem egy olyan, nyílt világú túlélőjáték, mint például az Ark vagy a Day Z. És így már kicsit kevésbé lelkesedem érte.

A nem indie játékok közül játszottam egy meccset a Tekken 7-tel (nem rossz, és van egy rakás új karakter, de maradok a Mortal Kombatnál), aztán a Dead Rising 4-gyel. Utóbbi elég egyszerű jószág, de nekem ez a sorozat amolyan bűnös öröm: amióta a Hullajó című korai Peter Jackson-filmben láttam, hogyan irtják fűnyíróval a zombikat, azóta vágytam olyan játékra, ami hasonló szellemiségben dolgozza fel az élőhalottkérdést.

Végül a Rare kalózos csapatjátékára, a Sea of Thievesre is jutott időm. Ennek az a szexepilje, hogy nagyon sokféle dolgot lehet benne csinálni (és erősen épít majd a játékosok által készített tartalomra is), aminek simán lehet olyan eredménye, hogy egy ötfős legénységből csak kettő dolgozik, a többi meg tangóharmonikázik (true story!). Egy csatát is lezavartunk egy másik hajóval; én hol ágyúztam, hol egy bekapott találat miatti léket javítottam, hol kormányoztam, elég szórakoztató a dolog – csak ne lenne ennyire ronda szegény.

Domo arigato, Mr. Roboto

A napba belefért az is, hogy átugorjak az Electronic Arts ellenrendezvényére, az EA Playre, amit a cég rögtön az E3 mellé szervezett. Az EA kibérelt egy kisebb kulturális központot, és ezzel meg a járulékos költségeivel szinte biztosan drágábban jött ki, mint egy E3-standdal - szóval a cég kivonulása az E3-ról ebben a formában inkább állásfoglalás, mint egy üzleti döntés. De ennél fontosabb, hogy ki lehetett próbálni az új Battlefieldet és az új Titanfallt (az új Mass Effectet sajnos nem).

A Battlefield 1 nagyon szép, és a környezet elviszi a hátán – Kolbert kollégával évek óta mondjuk, hogy kellene már egy jó első világháborús fps, hát most megkapjuk. Persze nem valószínű, hogy a nagy háború tényleg úgy festett, ahogy a játék pályáin, de abból a szempontból mindenképpen van hasonlóság, hogy a valódi háborúban is hamar meghalnék. Mert akár tankot vezettem, akár lövészkedni próbáltam, akár rohamozni, általában egy-két percen belül eltávoztam az élők sorából, mert hol egy rohadt kemper szedett le, hol meg egy zeppelin a nyakamba dobott egy bombát.

Jóval eredményesebb voltam a Titanfall 2-ben. Az első résszel nem játszottam, de a folytatás megfogott. Egyszerű igazság, hogy nagy robotokba bújva aratni az ellent jó, de azt nem tudtam megfejteni, hogy ebben a csapatjátékban miért voltam mech mester, amíg az előbbiben csak golyófogó. Akárhogy is, kocamultisoknak inkább ezt ajánlom, mint a Battlefield 1-et.

Holnap újabb beszámoló, a szerdai napon a VR-játékok frontjáról küldök majd haditudósítást. (Az idei E3-ról korábban írt cikkeket erre találja.)

A felső képen a Civilization VI, a címlapképen a Battlefield 1 



  • Hírek
  • Bankszámla