Ez a kutya okosabb, mint az apja

watch-dogs-2-ps4-issues
2016.11.25. 21:41
Két és fél évvel az után, hogy széjjel gyaláztuk az első részt, megjelent a Watch Dogs második része. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a fejlesztők kicsit újragondolják, mi is kell ahhoz, hogy egy játék ne csak készítői szerint legyen jó, hanem legyen mit élvezni rajta holmi vásárlóknak is.

A Ubisoft nevű játékgyártó vállalat működését egy egész egyszerű folyamatként lehet leírni. Vannak nekik kiváló alapötleteik, melyekből aztán csinálnak egy elsőre igen-igen gyenge, de kisebb részleteiben azért érdekes játékot. Ezt elképesztő reklámhadjárattal támogatják meg, hogy aztán óriási kritikai bukás, de egész elfogadható üzleti siker legyen belőle, és mikor ez megvan, nekiállnak a második résznek.

Általában ugyanis a második rész az, amelyből kiderül, hogy is képzelték el az első, valamilyen okból félrecsúszott részt. Eddig az Assassin's Creed-sorozat volt erre a legjobb példa, vagy épp a Far Cry, ahol ugyan a harmadik részre állt össze a jóság, de ott az elsőt még tök mások csinálták. Na, és akkor jött most a Watch Dogs 2.

A játék alapja megmaradt: egy okosvárosban élő és hekkerkedő hekkert alakítunk, aki a telefonja segítségével bármit meghekkel, amit csak lehet (és mivel egy okosvárosban él, ez nagyjából mindent jelent). Belelát az emberek telefonjába, belehallgat a beszélgetéseikbe, ellopja a pénzüket, de közben azért küzd, hogy az okosváros által az emberekről összegyűjtött rengeteg adattal visszaélő cégeknek rossz legyen.

Nem csupa hülye van velünk

Eddig nagyjából stimmel minden, 2014-ben ugyanez volt a felállás. Most azonban három perc után kiderül, hogy néhány nagyon fontos dologban eltér a folytatás:

  • a főszereplő nem egy érdektelen seggfej,
  • a mellékszereplők nem érdektelen seggfejek,
  • a történet jól kitalált, már-már filmszerű, vicces, izgalmas, élvezhető.

És nagyjából itt be is fejezhetném a kritikát azzal, hogy tessék a Ubisoft megint megcsinálta, a jó játékmechanikai alapokba ezúttal sikerült történetet is tenni, a nyílt város csodaszép és működik, az akció izgalmas, van vagy ötven óra tartalom akkor is, ha egy percet sem játszunk a fő küldetéssel. Ha valaki karácsonyi ajándékot keres egy 16-25 éves, vélhetően videojátékokat szerető rokonának, az álljon össze egy másik rokonnal, és vegye meg neki ezt. (Egy frászt, a Civilization 6-ot vegye, az az év játéka, de mindegy.)

Persze azért csak nem tudom megállni, hogy megírjam, mi az a néhány furcsaság, melyek miatt már pár órányi játék után kapartam az arcom. És képzeljék, nem, nem az, hogy a főszereplő egy ultralaza csávó, a bandaháborús filmek tipikus okos és humoros fekete karaktere (nem az ún. „vicces néger karakter”, hanem mondjuk a fiatal és okostelefonhoz értő Denzel Washington), és még csak nem is az, hogy a hekkelés a játékban ugyanaz az egy gombnyomásos kacat, ami az elsőben volt.

A legnagyobb bajom az volt, hogy oké, itt vagyok én, a hekker, aki a gonosz adattolvaj cégek ellen küzd, meg a gonosz adattolvaj szcientológus-hasonmások ellen, meg a gonosz adattolvaj hekkerek ellen, és közben hogy szerzek pénzt?

Ellopom az utcán mellettem elsétáló emberektől.

Nyilván ott a megoldás, hogy hát ha ennyire zavar, ne tegyem, ennél sokkal több pénzt lehet szerezni sokkal élvezetesebb módszerekkel a játékban, de szóval értik, maga az elv. Ha egyszer fehér kalapos, jó szándékú hekker vagyok, akkor nem lopom el mások ebédpénzét, pláne nem két perccel az előtt, hogy egy jól megkonstruált átvezető videóban én vagyok a digitális csegevara, a társaim meg aztán végképp azok. Közben meg lenyúlom az engem éljenzők 47 dollárját, mert kell cipőre meg lőszerre.

A másik dolog, és ezzel tényleg végeztünk is, hogy van egy teljesen félrecsúszott megoldás a játék gerincét kitevő lopakodós küldetésekre. A Watch Dogs 2-ben csak nagyon ritkán lesz olyan, hogy valahova simán besétálhatunk anélkül, hogy a biztonsági őrök ne akarnának gyorsan lelőni minket. Elméletileg egy csomó eszközünk van az ilyen jellegű kemény diók feltörésére is: van távirányítós kocsink, kvadrokopterünk, pattoghatunk a kamerák között, lelophatjuk a belépési kódokat az őrökről, esetleg mindenféle nemhalálos és halálos csapdába csalva őket szép lassan megtisztogathatjuk az utat magunk előtt (vagy előránthatjuk a géppisztolyt, és lekaszálhatunk mindenkit).

Megmondalak anyu... a rendőrségnek!

Van azonban egy másik módszer: ha a képességpontokat megfelelően költjük az erre szolgáló menüben, képessé válunk arra, hogy a biztonsági őröket (illetve hát bárkit az utcán) feljelentsük a rendőrségen. Egy gombnyomás, és máris a zsaruk adatbázisában máris rendőrgyilkos, erőszaktevő vagy bankrabló felirattal a neve mellett szerepel az illető, pár másodperc múlva meg is jelenik egy rendőrjárőr, aki némi közjáték után megbilincseli a tiltakozó őrt, és el is viszik a helyszínről.

Ezzel nem az a baj, hogy gyorsan vagy egyszerűen megoldja minden bajunkat, hiszen egy-egy területen több biztonsági őr is sétálgat. Bár ha szerencsénk van, hamar lövöldözés lesz a dologból, nekünk, ártatlan nézelődőnek csak az marad, hogy megvárjuk, míg vége van a csetepaténak, és besétálunk oda, ahova a dolgunk vezet.

Nem, ezzel az a baj, hogy a városban olyan hülyék a rendőrök, hogy nem veszik észre, hogy valaki szívatja őket, de akkor sem, ha konkrétan percenként jelentjük be, hogy megint bűnözőt láttunk a város legismertebb biztonsági szolgálatának állományában. Oké, az Assassin's Creedben sem ugrották meg az ellenségek azt a logikai szintlépést, hogy a múltbéli tapasztalatok alapján csak arra a fazonra kell figyelni, akin csuklya van, és hát a mindent behálózó számítógéprendszertől csak gonosz lesz a hatalom, de okosabb nem.

De mondom, ezek inkább csak egy olyan ember problémái, aki évente több játékot lát, mint kilincset, és ott is hibát lát, ahol mások tartalmat. A lényeg, hogy a Watch Dogs 2 egész jó lett, és ha a fejlesztők kitalálják, hogy lehet egy ilyen játékba legalább egy csipetnyivel több hekkelést vinni (nem, az A gomb lenyomása nem hekkelés), akkor bőven van lehetőség egy harmadik részre is.