Fárasztó megtalálni álmaink apukáját

19144090 1549286891770845 5094709554965791676 o.png
2017.08.27. 15:56

Itt egy játék, amiben egyedülálló gyerekes apaként beköltözünk egy olyan városrészbe, ahol szintén csak egyedülálló gyerekes apukák laknak, és a játék célja, hogy valamelyik egyedülálló gyerekes apukával összejöjjünk. Vagyis nem ez a célja, de nagyjából ez a menete. A Dream Daddy egy randiszimulátor, azzal a különbséggel, hogy egy egészen célzott közönség igényeit elégíti ki látszólag. Hogy melyik közönségét, azt nem írom le még egyszer.

A Dream Daddy a Steam PC-s eladási listájának az élére kúszott, úgy, hogy szinte ledózerolta a Battlegroundsot, ami klasszikusan az a játék, ami ilyen listák elején szokott állni, azaz annyiból áll, hogy egy csomó ember feltűnik egy hatalmas pályán és meg kell ölniük a többit. Ehhez képest a Dream Daddyben hosszú szövegeket olvasunk el, néha hozunk egy döntést benne, még ritkábban van valami minijáték, és az egésznek pár óra alatt vége van. Ja igen, és egy apukával vagyunk, aki apukákkal randizik. Ezen nagyon gyorsan felül fogok emelkedni, mert a Game Grumps játéka nem vicc, nem tréfa, nem irónia, és nem különösebben paródia sem. Már ha eltekintünk a rengeteg borzasztó szóvicctől. A Dream Daddy egy komoly, sőt, néha egészen szentimentális játék. 

Ami egyébként játékélményként elég pocsék. Soha a büdös életben nem játszottam még randiszimulátorral, nem voltam felkészülve arra, hogy nevetséges hosszúságú dialógusokat kell átpörgetnem addig, amíg egyáltalán valami történik, akár a cselekményben, akár a képen. Én nem vagyok az az ember, aki a grafikát piedesztálra teszi, de amikor hosszú percekig csak kattintgatok, hogy a szövegdobozban haladjon a kép, közben pedig egy Tumblr-art hátteret, és egy komikusan csábító apuka rajzolt figuráját nézem, akkor már én is sikítanék valami animációért. A minijátékok pedig olyanok, mintha 1 napos versenyeken dobták volna össze őket - segítség nincs, próbálkozni nem lehet megint, az sem biztos teljesen, hogy ezeket egyáltalán meg lehet-e nyerni. Még szerencse, hogy a jobb felső sarokban van egy előrepörgető-gomb, ezzel legalább a választási lehetőségekig el lehet evickélni gyorsabban.

De hogy egyáltalán mit is művelünk a játékban? A sztori szerint megérkezünk a tizenéves, Amanda nevű lányunkkal egy új házba, és amikor elkezdjük feltérképezni a környéket, rájövünk, hogy a lakhelyünk környékén szinte csak és kizárólag szingli apukák élnek. Ott van a pocakos Brian, akivel mindig harcot kell vívni, hogy kinek nagyobb császár a lánya. Ott van a kávézóban dolgozó Mat, aki olyan neveket ad a kávéinak, hogy Father John Misto vagy Chai Antwoord. Vagy ott van a goth Damien, aki lepelben közlekedik, és a vízköpőkkel teli kertjében lehet randizni vele. Amikor az összes apuka összegyűlik egy kerti grillpartira, akkor egy jó hosszú etap apukavicc után ("It was a mis-STEAK!") akkor a lányunk rábeszél arra, hogy regisztráljunk a Dadbookra. Igen, egy közösségi oldalra, ahol csak szingli apukák vannak. És innentől indul be a játék maga: minden reggel választhatunk, hogy kire csetelünk rá, kivel töltjük el a napunkat. Mindenkivel két lehetőség van randira, a harmadiknál már komolyra fordulhat a dolog, azaz elindul a játék befejezése. 

A randik általában tréfás helyzetek, ami közben 3-4 választ kell adnunk egy-egy kérdésre. Ha tetszik a másiknak, akkor hatalmas rózsaszín szívecskék és padlizsánok (hadd ne mondjam, minek az egyezményes jele) repkednek körülöttük. Ha valamit elrontunk, akkor füstölögni fognak. Néha van egy játék, például egy punkkoncert közben el kell jutni a slozitól a színpadig úgy, hogy tinik ugrálnak körülöttünk, na ezt egy izometrikus nézetű, pixeles, kábé flashjáték-szintű intermezzoval kellett megoldani. Nem sikerült egyébként, de nem volt akkora hatása a randira.

De mivel a Dream Daddy nagy részében szövegeket olvasgatunk, inkább azokról írnék. Két dolog tűnt fel, egyszer az, hogy hiába van néha választási lehetőségünk, az apukánknak van személyisége. Egy igazi közhely egyébként: azt sem tudja, mi az a csetelés, a számítógéptől ódzkodik, a legrosszabbkor mond borzasztó szóvicceket, és legtöbbször csak hebeg-habog, amikor valaki egyenes kérdéseket tesz fel neki. ami végülis tök szórakoztató a maga módján, de nagyon olyan érzése van az embernek tőle, hogy itt mintha egy fanzine-t kattintgatnék végig. A másik pedig az, hogy a Dream Daddy legjobb részei nem azok, amikor más apukák karjaiba próbáljuk belekönyörögni magunkat, hanem amikor a tinilányunkkal vagyunk. Amanda most felvételizett egy csomó középiskolába, állandóan a telefonját nyomkodja, de leül szar tévésorozatokat nézni felünk, néha esténként ellóg a barátnőivel, máskor teljesen maga alatt van, és ilyenkor a hülyeségeket brekegő, de azért megértő főszereplővel szenvedünk azzal, hogy kommunikálni tudjunk vele. Nagyon cseles a Dream Daddy, mert azt tette meg alcímének, hogy Dad Dating Simulator, de valójában csak egy Dad Simulator. És ha elvesszük belőle azt, hogy komikusra rajzolt közhelyeket akarunk benne megfektetni, végülis néha tényleg egészen szentimentális és megható tud lenni.