Miért nincs több ilyen játék?

a-way-out-screenshot-variety-1.jpg.adapt.crop16x9.1455w
2018.04.15. 12:55

Az A Way Out újabb remek példája annak, hogy akármennyire is megfeszülnek a mainstream játékkészítők és írók, sosem lesznek képesek egy B-filmnél jobb sztorit összehozni. Ezerszer hallott mondatok, elcsépelt helyzetek, közhelyes konfliktusok, tényleg, nincsen benne olyan, ami ne lenne ismerős valahonnan. Ezzel párhuzamosan viszont az A Way Out a tökéletes példája annak, hogy ez mind nem számít, ha egyszer kitalálják annak a módját, hogyan lehet ebből a közhelytésztából kenyeret sütni, akkor tök mindegy, hány klisét puffogtatnak el, ha egyszer élvezet játszani. És élvezet. Az A Way Out elől úgy álltam fel a végén, hogy a sztorival nem voltam elégedett, de a játékkal igen.

Sokat segít a dolgon, hogy egy echte filmrendező készítette: Josef Fares (Zsernyákok) 2010-ben hagyta ott a filmkészítést, és onnantól kezdve csak videojátékokra koncentrált. És szerencsére olyanokra, amik kicsit szembemennek a trendekkel, és valahogy próbálják megbuherálni a megszokott játékmódokat. A Brothers: A Tale Of Two Sons például egy olyan puzzlejáték volt, amiben a kontroller két stickjével két különböző karaktert irányítottunk, amitől nekem olyan érzésem volt, mintha valaki az agyam rég elfeledett részét próbálta volna stimulálni. Az A Way Out ugyanígy a kooperációról szól, online vagy a tévé előtt a haverral két börtöntöltelékkel vagyunk, akik először meg akarnak szökni a kóterből, utána meg bosszút akarnak állni az ellen, aki odajuttatta őket.

A két karaktert (a morózus Vincent és a forrófejű Leo) osztott képernyőn nézhetjük, néha egy térben kell ügyködni, néha külön szálakon. Különösebb kihívás nincsen benne, nincsenek agyzsibbasztó logikai fejtörők, lehetetlen akciójelenetek, megoldhatatlan helyzetek, mi ketten összesen talán háromszor haltunk meg, akkor is általában azért, mert egyikünk bénán vette be a kanyart, miközben a másik a rendőröket próbálta elintézni az ablakon kihajolva. Az A Way Out nem egy hardcore játék, hanem pont azoknak van, akik szeretnének a haverral leülni egy vagy két este, és végignyomni egy sztorit.



De itt tényleg nem a sztori a lényeg, hanem az, hogy Fares tényleg rendesen megrendezte ezt a játékot. A kamera úgy zúg keresztül-kasul mindenen, mint egy David Fincher-filmben, az osztott képernyő reagál arra, hogy éppen mi történik egyik vagy másik karakterrel, a legjobb pillanatokban van vágás a sztoriban, és a játék egyik legjobb pillanatában kifordul, és újrajátszhatjuk az Oldboy legendás folyosói verekedését. Fares láthatóan élvezi, hogy amit filmen képtelenség megcsinálni, azt egy játék simán megengedi. Sőt, mi még annyival meg is buherálhatjuk a cselekményt, hogy bizonyos helyzetekben választhatunk, Vince vagy Leo ötlete alapján visszük tovább. Leütjük a gyanús biztonsági őrt vagy inkább kidumáljuk magunkat? Lopakodunk vagy inkább teljes gázzal áthajtunk a rendőrkordonon?

És ez a másik dolog, ami miatt az A Way Out tényleg annyira jó, hogy játszunk ketten egymás mellett ugyanazzal a játékkal, de mégsem ugyanazt éljük át, mint a másik. Muszáj kommunikálni egymással - a játékon belül és kívül is -, muszáj együtt eltolni az akadályokat, bakot tartani a másiknak, fedezni az egyiket, de bizonyos helyeken úgy ágazik el, hogy hirtelen két teljesen különböző hajszába keveredünk, aminek a végén aztán az utolsó pillanatban kell a másikon segíteni. Ez most úgy hangzik, mintha teljesen bonyolult dolgokat kellene csinálnunk, de valójában csak jó időben kell megnyomni az X-et. De az az X elég jól esik.

Szóval az A Way Out játékmenete minden korlátozás ellenére tök szórakoztató, amikor pedig hagyja, hogy egy kicsit szusszanjunk, és van egy kis időnk csak sétálgatni és nézelődni, akkor pedig tényleg csúcs. Főleg, hogy a nagy börtönszökés közben hagy olyan marhaságokat a játékosoknak, hogy lehet versenyszerűen egyensúlyozni egy kerekes székben, vagy amőbázni egy kórház aulájában, nyilván a valósághűséget teljesen sutba dobva. De azt nagyjából az ötödik perctől el is lehet felejteni. Az egyetlen igazán zavaró dolog benne a finálé, ami belekényszeríti a játékost egy olyan döntésbe, ami kikerülhetetlen, de az addig vezető út tényleg bombajó.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?