Kiszivárgott a Playstation 5 formaterve

ps5-render
2019.08.26. 10:50

Jövőre jelenhet meg a Sony Playsatation 5, és már kiszivárgott néhány tervrajz, amelyek alapján a játékkonzol nagyon másképp fog kinézni, mint az elődei. A holland Let's Go Digital blog vette észre a szabadalmat, és egy renderelt képet is készítettek a vázlatok alapján.

A Sony idén májusban nyújtott be a szabadalmi kérelmét Brazíliában, és a Szellemi Tulajdon Világszervezete augusztus 13-án tette közzé az elektronikus eszközről szóló dokumentumokat, melyeket Yushiro Ootori, a japán cég műszaki vezetője jegyez.

Időközben kiderült, hogy a kiszivárgott kép valóban a Playstation 5, de nem biztos, hogy ugyanez az eszköz kerül majd a vevőkhöz. A Codemasters nevű fejlesztőcég egyik veterán grafikusa, Matthew Scott megerősítette, hogy ez a PS5 fejlesztői készlete. Az erről szóló tweetje már nem érhető el nyilvánosan, talán a Sony szólt Scottnak, hogy nem kéne erről beszélni a széles publikum előtt.

A Playstation 5 valamikor 2020-ban kerül a boltokba, elvileg képes lesz 8K felbontású tartalmak megjelenítésére, és azt mondják, hogy négyszer lesz erősebb a Playstation 4-nél.

(Let's Go Digital, Digital Trends)