Újabb lépéssel közelebb került az esport, hogy olimpiai sportág legyen

2019.09.12. 12:20

Ismét nagy lépést tehet az esport afelé, hogy egyszer hivatalosan is bekerüljön az olimpiai programba: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az Intel szerdán jelentette be, hogy közösen rendezik meg az 500 ezer dollár (150 millió forint) összdíjazású Intel World Open nevű esportversenyt, aminek az olimpia nyitónapján lesz majd vége – írja a The Esports Observer.

A tavalyi pjongcsangi téli olimpián egyébként már volt egy hasonló együttműködés az Intel és a NOB között. Akkor a szervezet a pjongcsangi Intel Extreme Masters (IEM) StarCraft II versenyét támogatta részlegesen, amit az olimpia hivatalos csatornáján is közvetítettek, az olimpiák történelmében először League of Legends játékosok is vitték a lángot, az IEM versenyzői pedig több olimpiai résztvevővel is egy hotelben laktak.

A mostani torna ugyanakkor ránézésre ennél is szorosabbra fonja a köteléket, ami abból is látszik, hogy míg a tavalyi versenyt csak online lehetett követni, addig az Intel World Open július 22. és 24. között zajló döntőinek a közel 2500 férőhelyes tokiói Zepp DiverCity koncertterem ad majd otthont. A tornán a játékok is könnyebben befogadhatóak lesznek a laikus nézőknek:

Mark Subotnick, az Intel játékokért és esportokért felelős üzletfejlesztési igazgatója szerint ebben a két játékban nagyon könnyű megérteni, hogy mi történik a képernyőn, amire szükség is van, hiszen ezzel a tornával a lehető legszélesebb közönséget akarják megcélozni. A Street Fighter V egyébként abból a szempontból talán nem a legjobb választás, hogy még a sorozat rajongói sem annyira szeretik, az viszont tagadhatatlan, hogy – különösen Japánban – nagyobb múltra tekint vissza, mint mondjuk a Tekken-széria.

A fentiek alapján egyébként a Counter Strike is logikus választás lehetett volna, hiszen ez is rengeteg embert mozgat meg, és nézni is viszonylag könnyű. Abból kiindulva azonban, hogy Thomas Bach NOB-elnök két évvel ezelőtt azzal söpörte le az esportokat, hogy a videójátékok erőszakról, robbanásokról és gyilkolásról szólnak, nem tűnik meglepőnek, hogy nem került be.

Ez egy teljesen új torna, aminek fő célja az értékeink ünneplése – hogy nyitottak vagyunk mindenki felé, ami összefügg az olimpiai eszmével is. Az biztos, hogy ehhez a kezdeményezéshez Japán a létező legjobb házigazda, hiszen az ország rendkívül gazdag videójátékos háttérrel rendelkezik

– mondta Subotnick, hozzátéve, hogy megtiszteltetés, hogy ők is hozzátehetnek valamit Japán egyébként is fényes esportos jövőjéhez.

A szakember arról is beszélt, hogy a tavalyi együttműködés is bebizonyította, hogy a NOB érdeklődik az esportok iránt, szeretnék megszerezni maguknak ezt a közönséget is, ez a partnerség pedig pont ezt a szakadékot tudja áthidalni. Azt egyelőre ő sem tudja, hogy lehet-e jövője az olimpián az esportoknak, abban azonban biztos, hogy az Intel World Open rövidtávon biztosan egy jóval nagyobb közönségnek fogja megmutatni ezt a világot.