Réges-régóta vártunk már egy ilyen jó Star Wars-játékra

ss 763dcc7434f072d6fdbb9037b4d37f4474e29d9b.1920x1080?t=15739591
2019.12.01. 20:36 Módosítva: 2019.12.02. 00:55

Alighanem az elmúlt jó néhány év legszebb pillanatait élik át mostanság a Star Wars-rajongók: a Mandalorian képében kaptak egy egyelőre remeknek tűnő sorozatot, karácsony előtt érkezik a Disney-féle trilógiát lezáró film, a Skywalker kora, a Star Wars Jedi: Fallen Order formájában pedig végre van egy egyjátékos Star Wars-játék, ami megérte a megjelenése napját.

A Respawn játéka már önmagában emiatt különleges lenne, de a fejlesztőgárda a sok nehézség és furcsaság ellenére is egy szerethető és élvezetes játékot tett le az asztalra. Még úgy is, hogy a stúdió másik idei játékához, a februárban megjelent Apex Legendshez hasonlóan lényegében egy darab eredeti ötletet sem lehet benne találni.

Réges-régen volt már ilyen

Mielőtt bármi másba belevágnánk, első körben egy dolgot mindenképpen muszáj leszögezni: az, hogy a Fallen Order így, ebben a formában megjelent, tényleg kisebbfajta csoda, az évek során ugyanis annyi Star Wars-játékot kaszáltak el különféle okokból, hogy azt számon tartani is nehéz már. A franchise videójátékos vesszőfutása jó régóta tart már, de igazán csak akkor indult be, mikor a Disney 2013-ban, egy évvel a Lucas-film megvétele után fogta magát, és bezárta a számtalan legendás Star Wars-játékért felelős stúdiót/kiadót, a LucasArtsot.

A lépés következtében rögtön két projekt – az 1313 és a First Assault – ment a levesbe, az azonban hamar kiderült, hogy a Disney-nek esze ágában sincs felhagyni a játékok gyártásával. A cég exkluzív partneri megállapodást kötött a már akkor is közutálatnak örvendő EA-vel, ennek keretében pedig a DICE, a BioWare, a Visceral Games és a Respawn Entertainment kapott lehetőséget a bizonyításra. Ránézésre ennél kevés jobb dolgot lehetett elképzelni, hiszen négy, tényleg kiváló stúdióról volt szó – a BioWare ráadásul a mai napig meghatározó Star Wars: Knights of the Old Republickal már korábban bizonyított is –, de az egész végül mégsem sült el túl jól:

  • az első Disney-érás játék a korábbi könyvek, képregények és játékok 2014-es dekanonizálása után egy évvel megjelent Battlefront-reboot lett, ami ugyan hangulatát tekintve ízig-vérig Star Wars volt, de azért erős túlzás lenne jó játéknak nevezni;
  • a második meg ennek a folytatása, a Battlefront II, ami ha lehet, még hűbben tükrözte a Csillagok Háborújának világát, de végül mikrotranzakciókba fulladva lett óriási csalódás, és ezen azóta is csak mérsékelten sikerült segítenie a DICE-nak;
  • eközben a Visceral Games is dolgozott egy meg nem nevezett játékon, de az EA 2017-ben bezárta a stúdiót, a projekt pedig előbb az EA Vancouverhez került, aztán végleg el is kaszálták.

Így az egyetlen reménysugár egy egyjátékos Star Wars-kalandra a Respawn 2016-ban bejelentett projektje maradt, de ennek helyzete sem volt túl biztató, tekintve, hogy idén áprilisig egy árva képkockát sem mutatott belőle a stúdió. Mentségükre szóljon, hogy utána viszont őrületes mennyiségű tartalmat tettek közzé róla, és bár az idei E3-as EA Playen mutatott játékmenetet lenyűgözőnek semmiképpen nem lehetett mondani, azt mindenképpen elérte, hogy egy fokkal izgatottabban várjam a megjelenést.

Na, ilyen egy Star Wars-történet

A Respawn korábban sosem csinált még ehhez hasonló játékot, történetmesélésben viszont a Titanfall 2 rövid, ámde szórakoztató egyjátékos kampánya miatt már volt némi tapasztalatuk. Ezúttal persze ennél azért grandiózusabb sztoriban kellett gondolkodniuk, de megoldották a dolgot, sőt, remekül építkeztek a Star Wars világára, aminek főleg a keményvonalas rajongók örülhetnek nagyon.

A Fallen Order öt évvel a Sith-ek bosszúja és a 66-os parancs végrehajtása után veszi fel a fonalat, vagyis egy elég tragikus korba helyezi a játékost. A Jedi Rend felbomlott, miután a jedik nagy részét kiirtotta a Birodalom, a túlélők pedig száműzetésbe vonulva reménykednek abban, hogy nem találnak rájuk Vader nagyúr könyörtelen inkvizítorai. Ilyen túlélő az egykori jedi padawan, Cal Kestis is, aki a Bracca nevű szeméttelepbolygón igyekszik észrevétlen maradni, de az inkvizítorok rátalálnak, így kénytelen leleplezni magát.

Menekülés közben a Második Nővér névre hallgató inkvizítorral is összecsap, a slamasztikából pedig végül egy semmiből érkező hajó, a Mantis menti ki, fedélzetén az önmagát az Erőtől eltávolító jedi lovag Cere Jundával és pilótájával, Greez Dritusszal. Cere a Boganóra viszi Calt, reménykedve abban, hogy az ifjú jedi hozzáfér majd az ott rejlő titkokhoz, innentől pedig egy bolygókon átívelő kaland veszi kezdetét, ami egy sor kultikus helyszínre – például a Jedi Rend számára rendkívül fontos Ilumra – kalauzolja el a játékost, és

hangulatát tekintve szinte hibátlan star wars-élményt nyújt, ami a Disney-érában azért elég nagy szó.

Cal nem egy kifejezetten izgalmas főszereplő – még úgy sem, hogy a karaktere látványosan fejlődik az események hatására –, de azért így is meg lehet szeretni, igazán azonban nem őt, hanem a többi karaktert találta el a Respawn. A múltjával küszködő Cere és a szétszórt, de lelkiismeretes Greez fokozatos megnyílását tényleg marha jó nézni, a Calt segítő, leginkább kiskutyára hasonlító droid, BD-1 pedig cukiságban simán túltesz R2-D2-n és BB-8-en is.

Ehhez jön még hozzá az, hogy az amúgy is fantasztikusan kinéző játékban minden karakternek megdöbbentően élethű arcmimikája van, ezen felül meg tényleg annyi utalás, kiszólás és összeszedhető háttéranyag van a játékban, hogy még az egyszeri Star Wars-rajongóknak is könnyek szöknek a szemükbe tőle. Attól meg valószínűleg mindenkinek, hogy 

a játékban sem erőltetett többjátékos mód, sem  mikrotranzakció nincsen.

Az utalásokra amúgy jó példa az, hogy Cal a mesterétől kapott egypengéjű fénykarddal vág bele a kalandba, de a Dathomir nevű bolygón kétpengéjűvé alakítja át a fegyvert. Ez nyilván önmagában is rettentően menő, de azzal együtt meg végképp csodálatos, hogy a kétpengéjű fénykard fogalmával összeforrott sith nagyúr, Darth Maul éppen a Dathomirról származik. A fénykardot amúgy ezen felül is kedvünkre lehet csinosítgatni: menet közben az eldugott ládákból összeszedett poncsók, Mantis-festések és BD-1-kinézetek mellett új markolatokat és díszítéseket is lehet találni, és természetesen a penge színe is variálható.

Működő formulák+fénykard

A fénykard szerencsére nemcsak jól néz ki, de használni is élmény. Világi Máté kollégám úgy fogalmazott, hogy súlya van annak a kardnak, és hát a Respawn tényleg kifejezetten jól nyúlt hozzá a fénykardos harchoz. Cal minden egyes csapása megmagyarázhatatlan elégedettséggel tölti el az embert, az ezt kiegészítő audiovizuális elemek miatt pedig mindig örülni lehet kicsit, amikor előkerül a penge a markolatból.

Maga a harcrendszer ugyanakkor sajnos pont olyan lett, amilyenre az E3-as bemutató alapján számítottam: ezen a téren a játék lényegében egy kicsit butább Sekiro jedikkel meg nehézségválasztó gombbal. Ezzel persze alapvetően nem is lenne baj, de a fejlesztőknek nem igazán sikerült megtalálniuk az egyensúlyt ebben a rendszerben, így pedig korántsem lett annyira kiforrott a játék, mint ha tényleg a Sekirót fejlesztő FromSoftware csinálta volna.

Én a legnehezebb fokozaton játszottam végig a Fallen Ordert, de általában így sem izzasztott meg különösebben a játék. Amikor meg igen, akkor úgy éreztem magam, mintha megint a Dark Souls II legfrusztrálóbb részeit élném át, amik kizárólag azért voltak nehezek, mert a játék valamiért indokolatlanul sok ellenfelet eresztett rám. Az, hogy a dolog mégsem volt annyira irritáló, főleg annak köszönhető, hogy ahogy a történet során Cal rendezi a viszonyát az Erővel, egyre erősebb képességekhez fér hozzá. Így aztán a vége felé már hiába támadtak rám egyszerre hatan, 

röhögve lökdöstem őket egymásnak, hogy aztán a földön kivégezzem őket.

A harcolás legjobb pillanatait így egyértelműen a fontosabb főellenségek szállították, amik ugyan szintén nem voltak kimondottan nehezek, de megvolt az a sajátos ritmusuk, ami miatt például a Sekirót is szeretni lehetett. Különösen a fénykardos ellenfelek esetében, ezek a küzdelmek ugyanis tényleg marha szórakoztatóak voltak, és vizuálisan is a franchise élvonalába tartozó csatákat lehetett velük vívni.

Star Wars: Egy új remény

A Respawn a játék megjelenése előtt amúgy nyíltan megmondta, hogy sok inspirációt merítettek a FromSoftware játékaiból, így nem meglepő, hogy a harcrendszer mellett is akadnak még hasonlóságok, mint például

  • a meditációs körök, ahol fejleszteni lehet Cal képességeit, illetve a pihenéssel maxra lehet tölteni a gyógyító injekcióit, az életét és az Erőt mutató csíkot, de cserébe minden lény újraéled;
  • az a mechanika, hogy ha valami megölt minket, elveszítjük a még nem teljes képességpontjainkat, amiket az ominózus ellenfél megütésével lehet visszaszerezni;
  • vagy éppen az, hogy ez a játék is tele van olyan ajtókkal, amik a másik oldalról nyílnak.

Ezen túl a Fallen Order a várakozásaimnak megfelelően egy elég klasszikus Metroidvaniának bizonyult, teletömve az Unchartedre meg a Tomb Raiderre kísértetiesen hasonlító, ugrándozós részekkel meg a pályaelemekből összeálló kirakósokkal. Ezeket szerencsére nem tolták túl, úgyhogy nem kerültem tőlük a megőrülés szélére, cserébe viszont rettentően kiszámíthatóra sikerültek, szóval

egy-két kivételtől eltekintve azért mégis inkább érződött kötelező körnek az egész, mint szórakoztató játékelemnek.

Ha már negatívumokról van szó, akkor mindenképpen muszáj kiemelni azt is, hogy a játékban tényleg nem lehetett fénykarddal humanoid végtagokat levágni, mert így rettentően hülyén nézett ki az, hogy még halálukban is tökéletes állapotban maradtak fenn a rohamosztagosok. Értem én, hogy a végtagok levágása a Star Warsban állítólag csak a Sztoriban Fontos Pillanatokra szorítkozik, de hát könyörgöm, azért Cal mégiscsak egy fénykardos jedi, aki a droidokat meg a különféle állatokat amúgy gond nélkül kettészeli a játékban.

A legzavaróbb dolog persze így sem ez, hanem a játék hossza: ha az ember a legnehezebb szinten játszva tényleg az égvilágon mindent összeszed és megszerez, akkor is legfeljebb 30 órát lehet eltölteni vele, ami nagyon kevés egy olyan játék esetében, amit újrajátszani sem igazán lehet. Az mindenesetre így is biztos, hogy a Star Wars Jedi: Fallen Order egy nagy lépés volt a jó irányba, ami megágyazhat a Star Wars-játékok újabb aranykorának – ha a Disney és az EA is úgy akarja.