Zaklatási botrányok szaggatják szét a videójátékos világot

twitch
2020.07.15. 18:26

2020-ban a #MeToo-mozgalmat aligha kell bárkinek bemutatni, a hashtagről azonban a legtöbb embernek vélhetően Hollywood, illetve az egész jelenség katalizátorának számító, nemrég bűnösnek találtHarvey Weinstein jut eszébe. Ez érthető is, ám úgy tűnik, hogy a dolog most a videójátékos ipart is végérvényesen elérte. Ez valahol törvényszerű is volt, közkeletű – és igazából nem is annyira téves – gondolat ugyanis az, hogy ez a közeg kirívóan ellenséges a nőkkel szemben, rendkívül kiszolgáltatottá teszi őket és általában is jellemző rá a toxikus környezet.

Ebbe a mintába illeszkedik például a League of Legendset fejlesztő Riot Games botránya, ahol bevett volt a szexuális zaklatás, vagy az Assassin's Creed Valhalla nemrég lemondott kreatív igazgatója, Ashraf Ismail, akit fiatal rajongókkal szembeni szexuális visszaéléssel gyanúsítottak meg. A legfontosabb frontnak jelenleg az első számú videójáték-streamelő platform, a Twitch tűnik,

ahol az elmúlt időszakban több tucat, döntően női streamer állt ki a nyilvánosság elé a maga szexuális zaklatásról szóló történetével.

Ezekből egy olyan kultúra képe rajzolódik ki, ahol szándék sem nagyon van a visszaélések megoldására, és a tetteknek ritkán van következménye. A Twitch a nagy nyomás miatt beleállt az ügybe, de egyelőre nem sokan hiszik, hogy tényleg meg is fognak változni. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy váratlanul eltűnt a platformról az egyik legnépszerűbb streamer, Dr. Disrespect, a Twitch azonban nem adott semmilyen magyarázatot erre. Az elmúlt hetekben szekrényekből kihulló csontvázak, és bizarr botrányok világítottak rá a videójáték-ipar sötét oldalára.

Helyesen kell cselekedni!

A meglehetősen zavaros sztori sok pontja figyelemre méltó, de érdemes a Twitch körül kirobbant balhéval elkezdeni a dolgok szétszálazását. Ehhez június közepéig kell visszamennünk, amikor videójátékokat, vagy a közösségükkel történő beszélgetést online közvetítő streamerek tucatjai osztották meg saját történeteiket szexuális zaklatásról és hatalmi visszaélésekről. A megvádoltak között nagynevű streamerek és egyéb prominens iparági szereplők is voltak, akadt, aki ellen többen is felszólaltak, ezekből pedig hamar egy elég nagy Excel-táblázat jött össze. 

Samantha "Sampai" Wong, aki Pokémon Gót streamel a platformon, például egy olyan történetet vázolt fel, melyben a Twitch-közösség egyik tagja szexuálisan zaklatta őt. A nő férje, a Street Fighteres berkekben elég ismert Justin Wong akkoriban alelnök volt a Twitchnél, és tett is arról, hogy a történet eljusson egészen a Twitch vezérigazgatójáig, az első számú HR-esig és ahhoz az alelnökhöz is, aki menedzselte a megvádolt figura és a Twitch kapcsolatát. Ezen a ponton úgy tűnt, az ügy rendeződik is, Wongot mindenki biztosította arról, hogy kezelni fogják a helyzetet. Egy év elteltével azonban nemhogy nem távolították el a zaklatót a cég közeléből, de ugyanabban a VIP szektorban lehetett, ahol korábban, és a legnagyobb videójátékos eseményről, az E3-ról szóló közvetítésükben is megjelenhetett.

Az indoklás szerint azért, mert az illető a korábban említett alelnök nagybátyja, és fontos üzleti partner.

Hasonló dolgok derültek ki a streamingvilág egyik legbefolyásosabb szervezetéről, az Online Performers Groupról (OPG) is. Az OPG lényegében egy ügynökség ami a független tartalomgyártók karrierjét, és pénzügyeit egyengeti, márkákkal köt megállapodásokat, kapcsolatokat épít és ápol, bulikat szervez és hangzatos tételmondatokkal látja el a médiát a videójáték-közvetítés esszenciájáról. A szervezet nem véletlenül hirdeti magát az első számú ügynökségként, az ügyfeleik között egy rakás nagyon népszerű streamert lehet megtalálni, akiknek a bevétele jelentős része tőlük ered.

Ebbe a helyzetbe rondított bele alaposan az, amikor a korábban streamerként tevékenykedő, majd az Overwatch közösségfejlesztőjeként ismertté vált Molly Ayala megvádolta az OPG vezérigazgatóját, Omeed Darianit azzal, hogy korábban zaklatta.

Ayala szerint kettejük incidense 2014-ben történt, amikor a férfi még a Sony Online Entertainment alkalmazottja volt, ő pedig éppen megpróbált betörni a videójáték-iparba. Ayala és Dariani egy videójátékos rendezvényen találkoztak, és hosszas beszélgetést folytattak az iparba való bekerülésről. A végén nő megkérdezte, hogy van-e még valami, amit érdemes lenne megfogadnia.

Ayala leírása alapján a férfi ekkor egy olyan fiktív nőről kezdett el beszélni, aki szexuális juttatásokért cserébe jutott előre a ranglétrán egy cégnél, ezt pedig végül arra futtatta ki, hogy az iparág kapcsolatokon alapul, és nem egy nő van, aki azért vált nemkívánatossá, mert "nem azt tette, ami helyes lett volna". Ezt követően Dariani felvetette a nőnek, hogy menjen vissza vele a szobájába, és vegyen részt egy édeshármasban vele és a feleségével – Ayala pedig hiába utasította el viccesen a dolgot, a férfi ismét rákérdezett, már sokkal direktebb módon. A nő követően kimentette magát a helyzetből, és nem kereste többet Darianit.

A férfi először egy udvarias, de elutasító bejegyzésben tagadta az ellene felhozott vádakat, nem sokkal később azonban váratlanul lemondott a vezérigazgatói posztjáról. Ekkor azt közölte, hogy

ugyan ő nem emlékszik a történtekre, elhiszi Ayala szavait.

Az pedig, hogy ő fel sem tudja idézni a dolgot, a nő viszont azóta is ezzel él, csak alátámasztja, hogy milyen privilegizált helyzetben volt az iparágon belül. Ez utóbbi azért fontos, mert Ayala állította, hogy azért nem állt elő rögtön a sztorival, mert félt Dariani hatalmától. Az ügy következményeként fontos alkalmazottak távoztak, mert nem érezték biztonságban magukat a cégnél, és több prominens streamer is otthagyta az OPG-t, dacára annak, hogy ezzel a saját egzisztenciájuk is veszélybe került.

Báránybőrbe bújt farkasok

Az ilyen helyzetekben az egyik fél kétségtelenül hatalmi fölényben volt a másikhoz képest, ami sokszor különösen nyomasztó lehet; nem ritka ugyanis, hogy az ügynökségek több ezer dollárt rántanak ki a streamerek zsebéből furcsán összerakott szerződésekkel. Ahhoz ugyanakkor, hogy zaklassanak valakit, nem feltétlenül van szükség ilyen pozíciókülönbségre, elég csak megnézni azoknak a nagyobb streamereknek az ügyeit, akiket most zaklatással vádoltak meg. Ebből egyrészt az derült ki, hogy a streamerek kezében azért mégis csak van hatalom, másrészt viszont az is, hogy a Twitch egy sor rettentően káros dolog felett huny rutinszerűen szemet.

A Kotaku cikkében két streamer esetét emelte ki név szerint, Tom "Syndicate" Cassellt, illetve Lono "SayNoToRage"-et, akinek a vezetéknevét jótékony homály fedi. A hárommilliós követőtáborral rendelkező Cassellt ketten vádolták meg, mindketten arról írtak, hogy a streamer tulajdonképpen megerőszakolta őket, amíg kapcsolatban voltak vele. A férfi Twitteren reagált a vádakra, amiket kategorikusan le is tagadott – az első esettel kapcsolatban állította, hogy sosem kényszerítette szexre a nőt, a másodikról pedig azt írta, hogy sosem voltak szexuális kapcsolatban, a nemi erőszakról szóló állításoknak pedig semmilyen valóságalapja nincs.

Lono esetében ennél is nyomasztóbb a helyzet: a Destiny-közösségben eléggé befolyásos arcnak számító streamert ugyanis hatan vádolták meg szexuális visszaélésekkel és zaklatással az elmúlt időszakban. A családos, gyerekes férfi a leírások alapján tettlegességig nem ment el, de jellemző volt rá az erőszakos, sokszor kifejezett tiltás ellenére történő, az áldozatok számára kellemetlen mértékű nyomulás.

Lono a vádak egy részét tagadta, másokat azonban elismert, és elfogadhatatlannak titulált. A Kotakunak írt válaszában azt írta, hogy a jövőben is folytatja a terápiát, amit két évvel ezelőtt kezdett el, amikor először szembesítették a viselkedésével. Ezt egy hosszabb, az ügyet taglaló videóban is megerősítette, ahol minden érintettől bocsánatot kért, de hangsúlyozta, hogy vannak elemek, amikre nem emlékszik – többek közt például arra, hogy bárkire nyomult volna, vagy bárkit szexre szólított volna fel.

És ez még csak a jéghegy csúcsa, egy rakás hasonló történet bukott ki, és ahogy arra a Twitch egyik legnagyobb sztárja, Imane "Pokimane" Anys is rámutatott, rengetegen vannak azok is, akik továbbra sem mernek megszólalni.

Az ilyen ügyeket természetesen a Twitch sem hagyhatta szó nélkül, közleményt adtak ki a kirobbant botrány miatt, melyben azt írták, hogy rendkívül komolyan veszik az ügyet, és vizsgálják az érintett streamerek felhasználóit. A belső kommunikációból emellett az is kiderült, hogy a megalapozott vádaknak következményei is lesznek, beleértve a végleges tiltásokat, a partnerség megszüntetését a promóciós lehetőségek megvonását. Ugyancsak az ezt tartalmazó levélből derült ki az, hogy a cégen belül tisztában vannak azzal, hogy tehetnének többet azért, hogy a marginalizált csoportok biztonságban érezzék magukat a platformjukon.

Ennek belátásához persze a mostani botrányra nem lett volna szükség, a Twitchen ugyanis évek óta visszatérő probléma a zaklatás és a bántalmazás, több cikk és dokumentumfilm is született az ügyben. A Twitch erre válaszul 2018-ban szigorított a vonatkozó szabályozáson, de a jelenlegi eseményekből is látszik, hogy ebből nem lett átütő siker, sok streamer most sem bízik abban, hogy kézzelfogható eredménye lesz a fellépésnek. Emiatt többen a saját kezükbe vették az irányítást, és a #TwitchBlackout hashtag égisze alatt egy napra beszüntették a streamelést, hogy felhívják a figyelmet arra, mi is történik a platform körül. Hiába csatlakoztak az akcióhoz viszonylag nagy nevek is, azt nehezen lehetne mondani, hogy nagy hatása lett volna a platformra.

Már megint a moderáció

Az tehát egyértelműnek tűnik, hogy a Twitch valamilyen okból tehetetlen a problémával szemben, ahhoz ugyanakkor, hogy megértsük, pontosan miért van ez, több dolgot is meg kell fontolni. Az egyik, most is felszínre bukó probléma az, hogy a sikeres streamerek partnerségre léphetnek a platformmal, ami a nevük mellé biggyesztett lila pipa mellett egy sor privilégiummal is ellátja őket – többek közt extra promóciós lehetőségekkel a Twitch által szervezett eseményeken. A cég állítása alapján minden partnerségi megállapodást külön bírálnak el, és akkor sem feltétlenül hagyják jóvá, ha a szóban forgó streamer minden kritéirumnak megfelel. Ha viszont ezen a szűrőn átjut valaki, azzal sokak szerint

  • egyrészt olyan hatalmi pozicíóba kerül, ahonnan sokkal könnyebben használhatja ki, vagy zaklathatja a saját rajongóit, vagy más streamereket,
  • másrészt a céggel szemben is erősödik a helyzete, látszólag ugyanis a Twitch gyakran vonakodik attól, hogy fellépjen a hivatalos, nagyon népszerű partnereivel szemben – vélhetően nem kis részben azért, mert ők hozzák a legtöbb pénzt a konyhára.

Lazán kapcsolódó, de gyakran emlegetett példa erre az, ahogy a platform Natalia "Alinity" Mogollon és Kaitlyn "Amouranth" Siragusa ügyeit kezeli. Alinity és Amouranth a legnépszerűbb női streamerek közé tartoznak a platformon, a több mint egymilliós követőtáborukat azonban játék helyett leginkább azzal szedték össze, hogy a Twitch általános csevegésre létrehozott Just Chatting kategóriájában beszélgettek a nézőikkel, gyakran sokat mutató ruhában. A két streamer az évek során egy sor botrányba futott bele állatkínzásos vádaktól kezdve véletlen(nek mondott) villantásokig, de igazán komoly következményekkel sosem kellett szembenézniük.

Amouranth konkrétan azzal lett igazán ismert, hogy egy stream alatt a földön fekve "véletlenül" élőben mutatta meg, hogy nincs rajta bugyi, a botlást pedig később azzal magyarázta, hogy egyszerűen megfeledkezett a dologról. A Twitch első körben semmilyen büntetést nem rótt ki a streamerre, később pusztán három napra függesztették fel. Az általa drámának titulált afférral nagyon jól járt, mert sosem látott mértékben nőtt a követőtábora. Hasonló ügye Alinitynek is volt, ő a melleit villantotta meg egy streamen, amiért aztán gyakorlatilag saját magát függesztette fel három napra, miután a Twitch moderátorai egy 12 órás büntetéssel elintézettnek látták a dolgot.

Natalia "Alinity" Mogollon
Natalia "Alinity" Mogollon
Fotó: Twitch

Természetesen azon is lehetne vitatkozni, hogy mennyire egészséges a platform, és a nők egyenjogúsága szempontjából az, amit Alinity és Amouranth csinálnak, de ettől elvonatkoztatva az mindenképpen szembetűnő, hogy míg más streamereket gond nélkül kaszál el a Twitch, addig velük valahogy mindig kesztyűs kézzel bánnak. Alinity nemrég egy elég szókimondó monológban tagadta le azokat a régóta keringő vádakat, hogy szexuális szolgáltatásokért cserébe – vagy egyáltalán bármiért – kivételeznének vele, és kijelentette, hogy arról nem ő tehet, ha a Twitch képtelen helyesen moderálni a saját platformját.

Bizarr közjáték a doktorral

Visszakanyarodva az eredeti témához: mindez azért fontos, mert a Twitch most a hangzatos közlemények után végre tényleg munkához látott, és elkezdte szórni a büntetéseket, köztük végleges tiltásokkal. Ez önmagában bizakodásra adhatna okot, de itt jött a következő csavar a történetben, a Twitch ugyanis néhány nappal a botrány kirobbanása után

bármiféle indoklás nélkül kitiltotta a platformról az egyik legismertebb streamert, Dr Disrespectet, akit az égvilágon senki sem vádolt meg semmivel.

Ez több okból is elég bizarr helyzetet eredményezett, Guy “Dr Disrespect” Beahm ugyanis az egyik legnépszerűbb streamer a platformon idén márciusban hosszabbítottak vele szerződést, rengeteg pénzért. Dr. Disrespectnek persze korábban voltak balhéi, tavaly például azért függesztették fel, mert egy vécéből streamelt, de a közelmúltban inkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a közvetítéseiben fellépett a diszkrimináció ellen, és komolyan kritizálta a nagy cégek streamjei alatti moderálatlan, gyakran rasszista kommentfolyamokat.

A Twitch a streamer titokzatos eltűnését annyival kommentálta, hogy minden esetben fellépnek azokkal a streamerekkel szemben, akik a szabályzatba ütközően viselkednek, függetlenül attól, hogy mekkora a hírnevük, vagy a közösségben betöltött szerepük. Szigorúan a kirobbant botrányra vonatkoztatva ez elég erős állítás, és pozitívumként értelmezhető, ha a Twitch a jövőben ehhez akarja tartani magát. Bár azt érdemes hozzátenni, hogy a transzparencia jegyében talán az sem lenne rossz, ha a tiltások okáról a közönséget is tájékoztatnák valamilyen formában. Dr Disrespect esetében mindez csak tovább fokozta a zavart, amit azóta sem sikerült feloldani.

A döntést követően Dr Disrespect egy szűkszavű közleményben köszönte meg a támogatást, melyben elárulta, hogy a Twitch őt sem tájékoztatta a döntés okáról, az azonban mostanra szinte biztossá vált, hogy végleges tiltásról van szó. A streamer fiókja hetek óta elérhetetlen, a feliratkozói visszakapták a pénzüket, a Discord is megszakította a vele való együttműködését. Ennek ellenére semmi sem derült ki az ügyben, a belsős iparági források sem szivárogtattak ki semmit az ügy jelentőségére és érzékenységére hivatkozva.

Ez elég sokatmondó, de talán ennél is furcsább az, hogy néhány szurkálódó megjegyzésen túl Dr Disrespect sem nagyon kommunikál, pedig egy jogtalan tiltás után a legtöbb streamer azonnal hosszú videókban és posztokban igyekszik kimosdatni magát. A kirakós darabjait többféleképpen is össze lehet rakni, a titkolózás pedig egy rakás elméletet szült, köztük egy olyat is, ami szerint a streamer évekkel ezelőtt egy kiskorúval csalhatta meg a feleségét, a Twitch felé pedig állítólag olyan információk érkeztek, melyek alapján korábban Dr Disrespect is szexuális ragadozóként viselkedett. Időközben a korábban már emlegetett Alinityre is rászálltak, miután egy kamu poszt alapján többen arra a következtetésre jutottak, hogy ő állhat a kavarás hátterében. Az egyébként is elég megosztó streamert emiatt sokan támadták is az elmúlt időszakban, ez pedig újfent rávilágított arra, hogy mennyire toxikus tud lenni ez a közeg.

A konteókon túl egyébként van egy logikusnak tűnő magyarázat arra, hogy miért burkolózik hallgatásba mindenki az üggyel kapcsolatban, ez pedig az, hogy a népszerű streamer olyan súlyos ügybe keveredett, ami miatt rendőrségi nyomozás van folyamatban. Ha létezik ilyen ügy, és abba esetleg a Twitchet és a Discordot is bevonták, valószínűleg a nyomozás lezárultáig nem mondhatnak semmit - ami megmagyarázná azt, hogy miért nem kommunikálnak senki az ügyben. Ugyan hivatalosan semmi nem utal arra, hogy Dr Disrespectet bármivel vádolnák, ha tényleg ez a helyzet, az nemcsak a streamer hallgatását tenné érthetővé, hanem a belsős forrásokét is, egyértelmű ugyanis, hogy ebben a helyzetben senki sem akarná bevállalni a publikus vádaskodást, amíg le nem zárul az ügy. Ez persze szintén csak egy elmélet, a valódi okra vélhetően csak később fog fény derülni, már ha egyáltalán valaha kiderül az igazság.

Égszakadás, földindulás

Dr Disrespect ügye kétségtelenül érdekes epizódja volt az elmúlt hetek balhéinak, és bár jelenlegi ismereteink alapján közvetlenül nem kapcsolódik a zaklatási botrányokhoz, azt jól mutatja, hogy mennyire bizarr módon kezeli a Twitch a platformhoz kötődő problémákat. Ugyan a cég láthatóan próbálkozik kordában tartani a jelenséget, egyértelmű, hogy egészen eddig nem igazán sikerült nekik eredményeket felmutatni, de ha születik is valamilyen döntés, a külső szemlélő számára nehéz lesz megérteni, hogy pontosan mi történt.

Az elmúlt időszak ugyanakkor egyértelműen megmutatta, hogy a videójáték-iparhoz kapcsolódóan nemcsak a Twitch körül gyülekeznek a viharfelhők. Nagy port kavart például az, hogy a koronavírus-járvány miatt eleve online környezetbe szoruló Evolution Championship Series (EVO) verekedősjáték-bajnokság 2020-as kiadását teljes egészében törölték, miután a széria egyik alapítóját és elnökét, Joey "MrWizard" Cuellart megvádolták azzal, hogy a kilencvenes és a kétezres években kisfiúkat zaklatott. Miután kibukott a dolog, a versenyen szereplő játékok kiadói szélsebesen jelezték, hogy nem adják a nevüket az EVO-hoz, ez pedig rövid úton Cuellar eltávolításához, és az esemény lefújásához vezetett.

Ezzel nagyjából egy időben robbant ki egy nagyon hasonló botrány az idei felhozatalból a járvány okán szükségessé vált átszervezés miatt kihajított Super Smash Bros-közösségben, ahol streamereket, profi játékosokat, fejlesztőket és újságírókat is megvádoltak mindenfélével a munkahelyi abúzustól kezdve egészen a szexuális zaklatásig és a nemi erőszakig. Két profi játékos a vádak megjelenése után be is ismerte a tettét,

mindketten a közösség egy másik, az incidens idején még bőven kiskorú tagját zaklatták szexuálisan.

Az egyik legnagyobb játékkiadónak számító Ubisoftnál is felpörögtek az események, a korábban említett Ashraf Ismail mellett a cég márkamenedzserét, Andrien Gbinigie-t is többen megvádolták nemi erőszakkal, és bár ő vehemensen tagadta a vádakat, többen is alátámasztották, hogy a férfi szexuális ragadozó. Rajta kívül Stone Chin, a cég PR-os társigazgatója is szorult helyzetbe került, miután többen utaltak arra, hogy szexuálisan zaklatott másokat – hozzá kapcsolódóan egyébként a Logitechnél dolgozó Alex Monney-t is megvádolták nagyjából ugyanezzel. A Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot később egy közleményben azt írta, komoly strukturális változásokra készülnek a cégnél, melyek alapjaiban fogják átalakítani a szervezet működését. Pár nappal később aztán komoly tisztogatásokba kezdtek a cégnél, a belső vizsgálatok után a vezetőség több tagját kivágták a vállalattól.

Joey "MrWizard" Cuellar
Joey "MrWizard" Cuellar
Fotó: youtube

A World of Warcraft legismertebb esport-csapatát, a Methodot is elérte a botrány, méghozzá olyan mértékben, hogy az gyakorlatilag minden idők egyik legsikeresebb játékbeli klánjának megszűnéséhez vezetett. Itt a vádak középpontjában a csapat egyik oszlopos tagja, MethodJosh áll, akit nemi erőszakkal és kiskorúak behálózásával vádoltak meg. A Method a botrány kirobbanása után rögtön kirakta Josht, és tagadta azokat az interneten terjedő vádakat, melyek szerint évek óta tisztában voltak a játékos tetteivel, de ezzel már nem tudtak gátat szabni a szponzorok és a partnerek kiáramlásának:

  • a World of Warcraftot fejlesztő Blizzard bejelentette, hogy a jövőben nem dolgoznak együtt a Methoddal,
  • olyan szponzorok hagyták ott a csapatot, mint az MSI vagy a Corsair,
  • és több profi játékos mellett egy rakás, a szervezethez kötődő streamer lépett le nagyon rövid idő alatt.

És ezek csak a legnagyobb horderejű állítások, a Twitchen és a nagyobb szervezeteken és cégeken túl több prominens, vagy kevésbé ismert videójátékos személyiséget vádoltak meg. Azt természetesen mindenképpen érdemes észben tartani, hogy ezek jelentős részéről egyelőre lehetetlen megmondani, hogy megalapozottak-e, és rengeteg munka kell majd ahhoz, hogy minden esetben igazságot lehessen tenni. Ám ha csak a vádak töredéke igaz, már az is elég rémisztő képet fest az iparról.

Ez lehet a katalizátor

Nem véletlen, ha az embernek erről az egészről a 2014-es GamerGate-botrány jut eszébe, ahol a játékosok, a játékiparban tevékenykedő feministák és a szaksajtó estek egymásnak a videójátékos sajtó állítólagos korrumpálásának, és a nők iparban betöltött szerepének apropóján. A balhé egyébként éppen a nemrég megjelent The Last of Us 2 kapcsán csúcsosodott ki megint.

A parttalan, szélsőségesen indulatos, és gyakran teljesen értelmetlen vitában sokszor egyik félnek sem volt igaza, és mindenki jócskán túltolta a saját véleményét. Mindenesetre akárkinek is volt akármennyire igaza, a halálos fenyegetésekre és szervezett zaklatókampányokra a legnagyobb ostobaságokat beszélő gémerfeministák sem szolgáltak rá - az pedig, hogy ezek mégis rutinszerűen zajlottak, meghatározó volt ebben az ügyben.

Ezekre természetesen a mostani helyzetben is akadt példa, de ezúttal úgy tűnik, talán mégis elindulhat majd egy tisztulási folyamat, nagy általánosságban ugyanis mindenki pozitív fogadtatásban részesült, aki előállt a saját sztorijával. Natalie “ZombiUnicorn” Casanova egyike volt annak a két nőnek, aki erőszakkal vádolta meg Tom "Syndicate" Cassellt, és saját bevallása szerint, mióta előállt a történettel, rengeteg támogatást kapott. Mint mondta, negatív kommentek is vannak, de ezek mind Cassell rajongóitól érkeznek. De egy csomó olyan ember állt mellé, aki nem is ismeri őt, ez pedig nagyon sokat jelent neki.

Casanova hozzátette azt is, hogy sosem hitte, hogy vele is megtörténhet ilyesmi, amikor pedig megtörtént, inkább elnyomta magában, és megpróbálta normalizálni. De most már nem akar mást, csak megmutatni, hogy mire képesek ezek az emberek. Szerinte ez a legfontosabb, hogy mindenki megértse: ezek a viselkedésformák nincsenek rendben, nem normalizálhatjuk őket, és nem kereshetünk folyamatosan kifogásokat az érdekükben.

Felhasznált források

A Wave Of Sexual Abuse Stories Is Causing A Reckoning In The Twitch Streaming World (Kotaku)

Twitch reckons with sexual assaults as it begins permanently suspending streamers (The Verge)

Dr Disrespect’s Twitch Ban: The Strange, Endless Silence (Forbes)

WoW's top competitive raid guild is collapsing amid multiple accusations of sexual assault and abuse (PC Gamer)

Is Twitch giving Alinity and Amouranth special treatment? (Win.gg)

Evo 2020 cancelled in wake of sexual abuse allegations (Venture Beat)

Several Smash Bros Pros Accused of Sexual Assault and Pedophilia (Screen Rant)

Dozens of women have levied sexual assault allegations towards several Twitch streamers, YouTubers, gaming/esports personalities, and gaming industry personnel (Reddit)

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)