Díjzáport kapott a Last of Us Part II az idei The Game Awardson

2020.12.11. 12:58 Módosítva: 2020.12.11. 13:01

A PlayStation 4 exkluzív poszt-apokaliptikus akció-kalandjáték összesen hét kategóriában nyert a magyar idő szerint csütörtök hajnali kettőkor megrendezett amerikai videojátékos díjkiosztó rendezvényen. A tatárok ellen küzdő honvéd szamuráj története, a Ghost of Tsushima nyerte a közönségszavazást.

A rendkívül realisztikus és látványos The Last of Us Part II egyik motívuma valahol szomorúan „aktuális” is, hiszen az alaptörténet szerint egy vírus pusztítja végig az egész Földet, és a fertőzött élőhalott hordáival és egymással is különféle félkatonai szervezetek többé-kevésbé elvadult közösségekben élő bandák szállnak szembe. A most a The Game Awardson több díjat kapott második részben két külön, egymással szemben álló karaktert – két lányt – is irányíthatunk, akiket a kegyetlen bosszúvágy hajtja.

A posztapokaliptikus akció-kaland egyébként eléggé meg is osztotta a közönséget, a játék történetvezetése, az egyik karakter sorsa, illetve az egyik főszereplő, Ellie nemi identitása miatt (a lány ugyan leszbikus a történet szerint), és hasonlóan heves (pozitív, illetve negatív) reakciókat kapott a játék mostani hatalmas TGA-s díjesője is – hidegen nem hagyott senkit.

A Naughty Dog fejlesztőcsapat játéka a legfontosabb, az év játéka díjat is bezsákolta a The Game Awards 2020-on, továbbá Laura Bailey megkapta a legjobb színészi alakítást is Abby, a játék egyik főszereplőjeként. Emellett a The Last of Us Part II nyert még a legjobb akció-kaland játék, a legjobb játékrendezés, a legjobb történet, a legjobb hangdizájn és az innováció az akadálymentesítésben kategóriájában is.

Némi meglepetést (és a játék rajongói között visszatetszést) okozott az is, hogy a nagy közönségfavorit Ghost of Tsushima (a rendezvény előtti közönségszavazáson ez a játék vezetett messze a többi előtt) mindössze egyetlen elismerést – a Legjobb látványtervezés díját vihette haza.

Ez pedig a The Game Awards díjazottak teljes listája:

  • Az év játéka – The Last of Us Part 2
  • A legjobb rendezés – The Last of Us Part 2
  • A legjobb történet – The Last of Us Part 2
  • A legjobb látványtervezés – Ghost of Tsushima
  • A legjobb zene – Final Fantasy 7 Remake
  • A legjobb hang – The Last of Us Part 2
  • A legjobb alakítás – Laura Bailey, mint Abby (The Last of Us Part 2)
  • A legjobb mondanivaló – Tell Me Why
  • A legjobb folyamatosan frissülő játék – No Man's Sky
  • A legjobb indie játék – Hades
  • A legjobb mobilos játék – Among Us
  • A legjobb közösségtámogatás – Fall Guys
  • A legjobb VR/AR játék – Half-Life: Alyx
  • A legjobb akciójáték – Hades
  • A legjobb akció-kaland játék – The Last of Us Part 2
  • A legjobb szerepjáték – Final Fantasy 7 Remake
  • A legjobb verekedős játék – Mortal Kombat 11 Ultimate
  • A legjobb családi játék – Animal Crossing: New Horizons
  • A legjobb stratégiai/szimulációs játék – Microsoft Flight Simulator
  • A legjobb sportjáték – Tony Hawk's Pro Skater 1+2
  • A legjobb multiplayer – Among Us
  • A legjobb debütáló játék – Phasmophobia
  • A legjobb e-sport játék – League of Legends
  • A legjobban várt játék – Elden Ring
  • Különdíj a hozzáférhetőség terén mutatott innovációért – The Last of Us Part 2