Kinn a vámpír, benn a farkas

2021.02.08. 11:57

A Vampire: The Masquerade játékokat követően a Werewolf: The Apocalypse Earthblood című akció-szerepjátékban a vámpírok után a némileg szőrösebb, örök ellenfeleik kapnak főszerepet: a vérfarkasok.

A Werewolf: The Apocalypse egy asztali szerepjáték, amelyet 1992-ben adott ki a White Wolf Publishing, és amely szorosan kötődik másik bestseller RPG-jükhöz: a Vampire the Masquerade-hez. Míg maguk a vámpírok már nagyon sok RPG-ben kaptak főszerepet (akár Vampire the Masquerade, akár attól független játékban), addig a vérfarkasok eddig mostohagyermekei (vagy farkasai) voltak a videójátékos világnak. A francia Cyanide által fejlesztett Werewolf: The Apocalypse Earthblood ezen a trenden akart változtatni. Sajnos, ez most nem nagyon sikerült a csapatnak...

Sir! Maga csupa szőr!

Pedig a Werewolf univerzuma korántsem érdektelen – már csak azért sem, mert a valós világunkhoz kötődő, nagyon is aktuális problémákat vet fel. A játék sztorija szerint az álszent nagyvállalatok bár azt állítják, hogy küzdenek a globális felmelegedés ellen, közben viszont a legcsekélyebb lelkiismeret-furdalás nélkül, vidáman kifosztják a bolygó erőforrásait. Az ebben élen járó nagyvállalatot itt Endronnak hívják, és ahogy a történet kibontakozik, úgy fedezzük fel, hogy a cég még gonoszabb terveket rejteget a magasztos szándéknyilatkozatai mögött. Melyik másik lény lenne alkalmasabb arra, hogy megvédje a természetet ezekkel az aljas iparmágnásokkal szemben, mint egy csapat vérfarkas?

A játék főszereplője: Cahal, egy kopasz, szakállas, izmos és tetovált likantróp hős alfa-hím – a szó eredeti, állatias és emberi értelmében is. Hősünknek van egy szintén farkasember felesége és egy lánya is, aki még nem alakult át egyszer sem, továbbá egy „csordában” is él, amely egyfajta kommandós csapatként száll szember az Endronnal.

A rövid bevezető utáni játék eseményei öt évvel később játszódnak, amikor Cahal már szabadúszó zsoldosként dolgozik. Egy akció közben azonban olyan dokumentumokat talál, amelyekből kiderül, hogy szeretett törzsét el akarják pusztítani, és bár már évek óta rosszban van velük, most eldönti, hogy leszámol a múltjával, és megpróbálja megmenteni őket.

Többet nem árulnék el a történetből, csak annyit, hogy egy rendkívül konvencionális és sablonos mesével van dolgunk, amilyenekkel a zsé kategóriás akciófilmekben szokás találkozni. 

Nem szőrözünk

A sztorit leszámítva sajnos a játékmenet sem egy nagy durranás. A feladataink legfőképpen arra korlátozódnak, hogy szőrös hősünkkel emberi vagy farkas formában be kell jutnunk valahová, és miután lopakodással hátulról leütve, vagy harccal szétmarcangolva elintéztük ellenfeleinket, valamilyen triviális feladatot kell megoldanunk: például megnyomnunk egy gombot, vagy feltörni egy számítógépet.

Maga a harc sem túlságosan komplex vagy érdekfeszítő, lényegében hasonló sablonokat használ, mint a legtöbb akciójáték. Az egyszerű kaszabolás mellett egy nyílpuskát is használhatunk (rendkívül értelmes dolog egy farkasembernek nyílpuskát adni a kezébe, no de hagyjuk is), illetve kamerákat és automata gépágyúkat is hazavághatunk. Emellett whiskey-t is vedelhetünk, és ettől, ahelyett hogy dalra fakadnánk és tajt részegen danolásznánk, a „düh” (rage) szintünk növekszik.

Természetesen át is tudunk alakulni: vérfarkasként jó nagyok leszünk, és ilyenkor nem ismerünk sem istent, sem embert, mindenkit szanaszét marcangolhatunk, kétfajta harcmodorban is. Sajnos, ez amilyen izgalmasnak hangzik, annyira dögunalmas egy időt után, arról nem is beszélve, hogy ezüstgolyókat kell kerülgetnünk, ami kifejezetten idegesítő tud lenni. Emellett kétfajta „beállásunk” is van: az egyiknél villámgyorsak vagyunk, a másiknál nagyokat ütünk.

Végül átalakulhatunk egyszerű farkassá is – ilyenkor gyorsabban tudunk futni, és beférünk olyan helyekre, ahová emberként nem. 

Nem akarunk szőrszálhasogatóak lenni, de...

Sajnos a Werewolf: The Apocalypse Earthblood játékmenete amennyire ötlettelen, annyira elavult, hogy az Xbox 360/PS3-as érát idézi a kidolgozása. Látszott, hogy a fejlesztőknek nem nagyon volt pénzük a játék grafikájára vagy az animációkra, mert mindegyik elég lelombozó. Egyedül a főszereplő külsejét dolgozták ki viszonylag alaposan, viszont cserébe szegény olyan darabosan, robotszerűen mozog, mintha a Kraftwerk: We Are the Robots egy videóklipjében statisztálna.

Tényleg kár ezért a játékért, mert ígéretes, izgalmas franchise-ról van szó, de sajnos a Cyanide úgy összecsapta, mint annak a rendje. Nagyobb költségvetéssel, több lelkesedéssel és odafigyeléssel sokkal ütősebb cím készülhetett volna, de sajnos ezt a farkasembert még Piroska és a nagymamája sem engednék be – akkor sem, ha akciósan érkezne.