Ez a játék David Lynch Legend of Zeldája lehetne

2021.04.30. 11:26

Hatalmas arc kell ahhoz, hogy valaki NieR Replicant 1.22474487139… címmel keresztelje el a videójátékát, de a japán Yoko Tarónak az köszöni, megvan. A tíz éve megjelent, különleges akció-szerepjáték, a NieR legújabb verzióját teszteltük Xbox Series X-en.

Yoko Taro valahol kicsit olyan, mintha a játékipar meg nem értett David Lynch-e lenne. Nem készített túl sok játékot, de azok mindegyike sajátos, egyedi stílust képvisel, emellett igazi különc figura, aki csak úgy ad interjút, ha az 

egyik karakterének groteszk maszkja folyton a fején van.

A „meg nem értett” jelző egyébként csak a 2017-es NieR: Automatáig igaz rá, hiszen csak az a játéka volt az első, amely óriási sikert aratott. Nagyjából ezután kezdtek el a sajtó és a gamerek behatóbban érdeklődni Taro régebbi címei iránt is, különös tekintettel a 2010-es Nierre, amelynek azóta többféle verziója is megjelent.

Még ezek a játékok is egészen bizarr módon kerültek a boltokba a különböző platformokon. A csak Japánban kijött PlayStation 3-as verzióban, a NieR Replicantban például egy fiatal srácot alakítottunk, az Xboxos NieR Gestaltban pedig egy idősebb férfit. Mind a ketten kötődtek a játék egyik fontosabb mellékszereplőjéhez, egy beteg lányhoz: a Replicant hőse a leányzó bátyja volt, a Gestalté pedig az apja.

Egyik verzió sem aratott, egyik kontinensen sem túl nagy sikert, így valószínűleg a NieR franchise a feledés homályába is veszett volna – ha nem lesz annyira elképesztően népszerű a NieR: Automata, amelynek mindenki kíváncsi volt az előző részére. Így jelenhetett meg ismét egy hete a lehetetlen címmel elállott NieR Replicant 1.22474487139..., amelyet már egy hete nyüstöltem Xbox Series X-en. 

Fekete ákombákom

A posztapokaliptikus és hagyományos fantasy stíluselemeket is felhasználó univerzumú játék általunk elnevezett főszereplője egy fiatal srác, akinek a húgát megfertőzte a „fekete ákombákom” nevű halálos járvány, amelyre úgy tűnik, nincs semmilyen gyógymód. Mind a ketten egy kis faluban élnek, amelyet falakkal vettek körül, hogy az agresszív és rejtélyes „sötét lények” ne tudjanak bekerülni és a lakosságot bántalmazni.

Hősünk alapvető célja, hogy valahogy megállítsa a járványt és erre állítólag csak egy „Grimoire Weiss” nevű életre kelt könyv képes, aki egy másik, „Fekete Könyvnek” (Grimoire Noirnak) az esküdt ellensége. Weiss csatlakozik is hozzánk kalandjaink során, a gond csak az, hogy ennek a komikusan arrogáns, cinikus és öntelt lebegő könyvnek lövése sincs mind erről, ő is csak akkor hall róla először, amikor a faluban egy lány elénekli a legendát. 

Másik társunk egy rendkívül szexi, nem sok mindent takaró női fehérneműt viselő lány, Kainé, aki az 

angyali külseje ellenére időnként olyan mocskosul káromkodik,

mint egy kocsis és legalább annyira cinikus, mint Weiss – bár nem világos, hogy ez a keménység nem csak felvett manír-e nála. Mindenesetre Grimoire Weiss-szel rendkívül kacagtató módon osztják állandóan egymást, a dialógusok terén a játék egyébként is brillírozik.

Harmadiknak csatlakozik még hozzánk Emil, egy különleges kisfiú, aki később furcsa külsőt vesz fel és még furcsább dolgok derülnek ki róla...

Játszd újra, NieR!

Ahogy talán a fentiekből is látszik: a NieR Replicant 1.22474487139... a történetmesélés terén egyészen egyedi, formabontó fordulatokat használ, melynek köszönhetőn messze kiemelkedik a hagyományos fantasy művekből. Ha egy klasszikus franchise-hoz lehetne hasonlítani, akkor kicsit olyan, mint egy sötétebb hangulatú, cinikusabb és szellemesebb Legend of Zelda, amelyet mintha David Lynch filmesített volna meg.

A fősztorinak többféle befejezése is van, amelyeket az újrajátszások során is megismerhetünk, továbbá mellékküldetések tömkelegei is színesítik a játékot. Egészen extrém módon is alakíthatjuk a történetet, például a játék során felcsendülő zenék megváltoztatásával, de sokféle más eszközökkel is, amelyeket most hosszú lenne felsorolni.

Yoko Taro célja nyilvánvalóan az volt, hogy beleszeressünk a NieR egészen különleges hangulatú világába és újra és újra végigjátsszuk azt. Mivel az excentrikus és különc, de épp emiatt különleges Tarónak most már hatalmas rajongói bázisa van, nekik külön élmény lesz a számukra is nagy meglepetéseket tartogató befejezés. 

Nem fogunk sokat boss-ankodni

A játék irányítása volt a korábbi verziók legnagyobb gyengéje, ezen a fejlesztők most sokat javítottak. Lényegében egy 

kaszabolós, és mágiát megidéző,

hagyományos akció-RPG-vel van dolgunk, ahol a kontroller különböző gombjaival tudunk különféle támadó mozdulatokat és kombókat is végrehajtani. Hősünk mozgása sokkal precízebb, mint az előző verziókban, ami talán most is hiányzik, az a megfelelő kihívás, ami kicsit szokatlan egy japán játéknál.

Gyakorlatilag a boss-okat is elég könnyen le tudjuk verni, a különféle egyéb szörnyekről már nem is beszélve. Mivel szinte mindig tele a zsebünk gyógyitallal, ha túlságosan lepofoznák hősünket, így a kezdők bátran belevághatnak a kalandba, viszont akik igazán komoly kihívásra vágynak, nem biztos, hogy jól járnak ezzel a játékkal. A játék igazából hosszú, mint nehéz, de ritkán megy el azzal az idő, hogy újra és újra neki kellene veselkedni egy főboss-nak. 

Eklektikus játék, excentrikus alkotótól

Ahogy a fentiekből is talán kiderült: a NieR Replicant 1.22474487139... egy egészen egyedi játék a különc, sajátos humorú Yoko Tarótól. Bár történetében csak lazán kapcsolódik a NieR: Automatához, mégis, aki szerette azt a 2017-es bestsellert, annak mindenképpen csak ajánlani tudom.

Igaz, a grafikáról azért nem tudok ódákat zengedezni: az Xbox Series X-en is 1440p-s felbontás PlayStation 5-ön 1080p, ami egy ilyen játéknál azért elég meglepő. Még így is kellemes és hangulatos a látvány, sok helyen egészen művészi vizualitással és a régi, sokkal homályosabb konzolverziókhoz képest sokkal tisztább képi világgal, de azért nem egy olyan játékról van szó, amely maradéktalanul kiaknázza az új konzolok, vagy a modernebb grafikus kártyák képességeit, az egészen biztos.