További Hardver cikkek
A bokode-ot a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói alkották meg és jövő héten mutatják be a New Orleans-i Siggraph konferencián – írja a BBC hírportálja. A vonalkód riválisa egy három milliméteres átmérőjű mintázat, ami egy ledre feszül, fölötte pedig lencse található. A mintázat megszűri a világító led fényét, a bokode leolvasója pedig e fényt észlelve ismeri fel a mintázatba kódolt információkat. „Ez teljesen új út az azonosításban” – fogalmaz dr. Ankit Mohan, a bokode egyik alkotója.
Mohanék szerint rengeteg előnye van a bokode-nak, például az, hogy sokkal kisebb, mint a fekete-fehér vonalkódok, ugyanakkor több ezerszer annyi információt lehet elrejteni bennük. Ezen kívül több szögből is jól olvashatók akár egy egyszerű mobil kamerájával is. Ráadásul messziről, akár több méterről is leolvashatók – a tervezők szerint ez legalább négy métert jelent.
A fejlesztés alkalmazási területei sokrétűbbek, mint a vonalkódé. A bokode-ba bele lehet például kódolni egy élelmiszer kalóriaadatait, a nagy távolságú leolvasás miatt pedig bizonyos környezetben tárgyak követésére is beválhat. A bokode-ra épülő szoftverekről nem is beszélve: Mohan szerint ha egy bokode-dal ellátott termékeket tartalmazó üzletben lefényképezünk a mobilunkkal egy polcot, egy megfelelő programmal könnyen összehasonlíthatjuk azok árait. De könyvtárban is elképzelhető hasonló rendszer, egy fényképpel a bokode alapján megtalálhatjuk azt a könyvet, amit keresünk. Mohan úgy véli, a Google Streetview-val is könnyen össze lehetne kötni a rendszert, például éttermek bokode-ba kódolva kifüggeszthetnék az étlapjukat, és a Streetview képein ezek alapján ezek megjelenhetnének egy felugró ablakban.
A bokode nagy hátránya azonban, hogy még nagyon drága, egyetlen azonosító ára 5 dollár. Egyrészt azért ennyi, mert prototípusról van még csak szó, másrészt azért, mert ez még ledes modell. A tervezők már dolgoznak olyan megoldáson, amihez nem szükséges fényforrás, hanem csak valamilyen passzív visszatükröződő felület. Mohan szerint már készültek ilyen prototípusok is, és a tesztek biztatóak. A passzív bokode-ok ára akár 5 centig is lemehet.
Nem ez az első eset, hogy le akarják váltani a vonalkódot. A Microsoft 2007-ben mutatta be High Capacity Colour Barcode nevű színes kódját, és a rádiófrekvenciás azonosítási (RFID) rendszereknek is terveztek ilyen jövőt, de egyik megoldás sem tudta felváltani a fekete-fehér csíkokat.