Luxuspalacsinta
További Hardver cikkek
A MacBook Air-jelenséget a bemutató óta nem nagyon értem, ahogy a hozzá fűződő viszonyomat sem. A gép legizgalmasabb tulajdonsága ugyanis a vékonysága, aminek viszont szerintem nincs jelentősége: ritkán fordul elő, hogy egy laptop ne férne bele a táskába, négyszázezres rendszereket úgysem adunk fel postán, borítékba tuszkolva, akkor meg minek? Mégis, az Air valamiért tetszik, és másfél évvel az első találkozás után is képes megdöbbenteni dimenzióival, pontosabban a mélység hiányával.
Kisebbe nem érdemes
Azóta persze már értem a motivációt is: az Apple-nél úgy gondolják, hogy 13,3 colos gépnél kisebbet nincs értelme gyártani. Ezzel majdnem egyet is értek (a 12 colos mérethatár szerintem még belefér), de tény, hogy a kilenc-tízcolos netbookokkal gyötrelem az élet. Az Apple meg nem szívesen vállal be olyan problémákat, amiken osztoznia kell más gyártókkal: a kaliforniai cég remekül ért ahhoz, hogy saját hibajelenségekkel gazdagítsa a világot. Területre tehát nem akarták csökkenteni a MacBook méretét, maradt a vékonyítás, amiben valóban különlegeset alkotott az Apple. Mai napig az Air az egyik legcsíkszerűbb laptop a piacon.
A közelmúltban lezavart modellfrissítés után főleg a gép processzora lett jobb. A grafikus kártya már 2008 vége óta az elfogadható teljesítményt nyújtó Geforce 9400-as, a csipek órajele azonban a premier óta most nőtt először érezhetően: az 1,6 gigahertzes Core 2-est az 1,86 gigahertzes váltotta, az 1,86-ost meg a 2,13-as. Utóbbi teljesítményére már nem lehet panasz: hiába lapos a gép, hiába speciális a csip, bőven hozza a hagyományos laptopokban megszokott sebességet. Persze ennek óriási ára van: a spéci processzor fogyasztása csak 17 watt, miközben hasonlóan erős társai másfélszer ennyit fűtenek el, a különleges Core 2-est éppen ezért aranyárban méri az Intel.
Ennek megfelelően az Air sem olcsó: még dollárból átszámítva, átlagos amerikai adószintek mellett is 380 ezer forintot kell fizetni a nagyobbik modellért, mire azonban Európába, Magyarországra érkezik, már 520 ezer forintba kerül. Az 1,86 gigahertzes processzorral már 428 ezer forintért elvihető a gép, de ez sem olcsó, a legtöbb hazai vásárló nem engedheti meg magának az Airt. Persze nem is tömegterméknek szánták a konfigurációt.
Kuriózumnak pedig még ma is jó: a barátnőm általában elájul az unalomtól, ha szóba kerül az informatika, amikor azonban két tenyerem közé fogva megmutattam neki a papírvékonyságú Airt, láttam, ahogy felcsillant a szeme. Nem ékszer, de valami olyasmi. Ráadásul a spéci méretek nem öncélúak, hiszen a laptop kimondottan könnyű, ami viszont már fontos szempont: míg a hasonló tudású és méretű MacBook Pro két kilót nyom, addig az Air csak 1,36-ot, és a hetven deka különbség nagyon is érezhető egy egész napos munka során.
Szűkös készletek
A fogyásért nem csak a pénztárcánkkal fizetünk, számos egyéb áldozatot kell hoznunk. Például le kell mondanunk az usb-kimenetek egy részéről: már a Pro két csatornája is kínosan kevésnek tűnik 2009-ben, az Airbe azonban csak egyet pakoltak, ami semmire sem elég. Mert tegyük fel, hogy bedugunk egy 3G-s modemet, de le akarunk tölteni valamit egy pendrive-ról: szakíthatjuk meg a kapcsolatot. Aztán mivel az Airben nincs optikai meghajtó, lehet hozzá külső eszközt vásárolni (persze van más megoldás is), ami megint csak az egyetlen usb-t használja. Nem fért az Airbe etherner-bemenet sem, szóval vagy wifi, vagy 3G van, más netezési lehetőség nincs. A gépbe az egyetlen usb-n kívül csak egy hangkimenet és egy Mini DisplayPort került, szóval nagy variálgatásra senki se készüljön.
A kevés nyílás és a magas ár mellett a teljesítményből is áldoznia kell valamennyit az Air-tulajdonosoknak. A tesztelt gépben ugyanis elvileg csak hat százalékkal lassabb a processzor, mint a nemrég kipróbált 2,26 gigahertzes MacBook Próban, a grafikus gyorsító meg ugyanaz, a benchmarkok szerint viszont az indokoltnál sokkal nagyobb a teljesítménykülönbség. Mint látszik, az első generációs 1,8-as Airhez képest jelentős az előrelépés, a hasonló felépítésű nagytestvér Core 2-ese azonban másfélszer, Geforce-a meg nyolcvan százalékkal gyorsabb.
A grafikonon is látható jelentős eltérés azért bosszantó, mert az Air vásárlója a specifikációt átnézve azt hiheti, majdnem olyan erős gépet vesz, mintha a Prót vásárolna, valójában viszont érezhető a lapos laptop lemaradása.
Áldozati oltár
Le kell mondani némi akkumulátor-kapacitásról is. Annak idején az Airben jelentek meg a csak szervizben kivehető telepek, amik az egyik oldalról körülményesebb cserét, a másik oldalról viszont lényegesen hosszabb üzemidőt tettek lehetővé. Az Apple-nek annyira bejött ez a dizájn, hogy később mindegyik laptopján bevezette, ennek megfelelően a 13,3-as Pro már hét-nyolc órán keresztül bírja wifi nélkül, felére vett fényerővel, amihez képest az Air hat órája mindenképp visszalépés.
Mindezek ellenére a netbookoknál alig nehezebb gép még visszafogott teljesítménnyel is egy közepesen erős laptop sebességét hozza, akkumulátoros üzemideje a kategória legjobbjai közé tartozik, miközben olyan kényelmi felszerelések vannak benne, amikkel csak a prémiumosztályban találkozunk. Felbukkan a jó minőségű iSight webkamera, az óriási, akár négy ujj mozgását is értelmezni képes touchpad, a sötétben automatikusan világító, egyébként kiváló minőségű billentyűzet és a strapabíró, egy darabból kiöntött alumínium ház.
Olyan tehát, mint valami drága sportautó, aminek ugyan kicsi a csomagtartója, de úgysem jár majd vele teszkózni a tulajdonosa. Amire kell, arra elég az Air: exkluzív, de mégis használható mobil munkaeszköz, ami már csak ára miatt is státuszszimbólum marad. Nem is engedhetik meg maguknak mások, csak üzletemberek, celebek, meg politikusok.