Újraindítanak egy hatvanéves számítógépet

Ismét működőképes állapotba hozzák Nagy-Britannia egyik legrégebbi számítógépét, a Harwellt. A szerkezet az ország nukleáris fegyverkezési programjának is végzett számítási műveleteket.

Feltámad az egyik korai brit számítógép: a Bletchley-ben található Nemzeti Számítástechnikai Múzeumban restaurálják és újra üzembe helyezik a Harwell nevű hatvanéves szerkezetet.

A Harwellt 1949-ben tervezték, és 1951-ben állt szolgálatba. A gépet az Oxford megyei Harwellben található atomenergiai kutatóintézet, az Atomic Energy Research Establishment három mérnöke építette, és ebben a létesítményben is használták. A gép matematikai kalkulációkat végzett, és miután beüzemelték, hat-tíz ember munkáját végezte el hét éven keresztül. „A Harwell hivatalosan atomelméleti kutatásokban és atomerőművek fejlesztésében segített, de eközben természetesen a nukleáris fegyverkezési programhoz is köze volt” – mondta el a BBC-nek Dick Barnes, a számítógép egyik konstruktőre.

Miután a Harwellt lecserélték egy, a létesítmény által vásárolt másik számítógépre, a Wolverhamptoni és Staffordshire-i Műszaki Főiskolára került, ahol WITCH (Wolverhampton Instrument for Teaching Computing from Harwell) néven még 1973-ig használták az oktatásban. Ezután a Birminghami Tudományos Múzeumban talált új otthonra, onnan kerül most át a Nemzeti Számítástechnikai Múzeumba.

Reboot 36 év után

Nem a Harwell az első brit számítógép, korábban volt néhány elődje a szigetországban, például a most a Londonban látható Ace, az 1949-ben beindított EDSAC vagy az egy évvel korábban munkába állt manchesteri SSEM (becenevén Baby). A 2,4 méterszer 5 méteres Harwell azonban modernebb gép volt, olyan jellemzőkkel, amik már a mai számítógépekre is emlékeztetnek.

A relékkel működő számítógép memóriája kilencszáz dekatronból, azaz villamos impulzusok tízes alapú számlálására használatos elektronsugárcsőből állt. „Minden dekatron egy digitet tárolt, hasonlóan a modern számítógépek RAM-jaihoz. Az inputot és a műveleteket vezérlő programokat papír őrizte” – magyarázta Kevin Murell, a bletchey-i múzeum igazgatója. A Harwellhez hasonló gépeket a megjelenésük utáni évtizedekben a tranzisztoralapú számítógépek szorították ki.

A gép felújításán egy évig fognak dolgozni a múzeum szakemberei. „Nem tudom, hogyan találtak meg minden alkatrészt hozzá, de úgy vélem, nagyon jó esélyük van arra, hogy újraindítsák a Harwellt” – kommentálta a hírt Barnes, aki azt is elmondta, nagyon izgatott, hogy 36 év után újra láthatja majd működni a művét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25